Dombi Tibor: Pályaedzőként jobban érzem magam

– Most, hogy már nem vezetőedző, végre újra nyugodtan nézheti kedvenc NFL-csapata, a New England Patriots mérkőzéseit?
– Ó, azokat eddig is megnéztem! – válaszolta jókedvűen Dombi Tibor, a Debreceni VSC hétszeres magyar bajnok játékosa, a csapat pályaedzője, aki az előző két mérkőzésen megbízott vezetőedzőként irányította a Lokit.

– Komolyra fordítva a szót: hogyan tovább, marad az új vezetőedző stábjában is?
– Igen, persze, így is volt megbeszélve. Nestor El Maestro hozott magával ugyan a stábba négy szerb szakembert, köztük egy pályaedzőt is, de én leszek a másik segítője.

– Nem folytatta volna szakvezetőként?
– Egyáltalán nem volt ilyen illúzióm, így is egy meccsel többet kaptam, mint amit terveztünk, mert eredetileg csak a Ferencváros ellen irányítottam volna a csapatot.

– Ha illúziói nem is voltak ezzel kapcsolatban, ilyetén ambíciói sincsenek?
– Nincsenek. Őszintén szólva nem vagyok vezetőedző típus. Él bennem egy kép az ideális edzőről még játékoskoromból, és nem illik rám ez a kép. Még futballistaként láttam sok edzőt, aki szintén nem felelt meg ennek az ideának, tiszteltem őket is, és megfogadtam az utasításaikat, de éreztem, hogy nem vezetőedzőnek valók. Én sem vagyok ez a karakter. Most harmadszor vállaltam néhány meccs erejéig a DVSC irányítását, de hosszabb távon nem szeretném.

– Több stresszel is járt ez munka?
– Igen, sokkal többel, nagyon sok mindenre kell figyelni. Persze amikor benne vagyok, és jó dolgok történnek a csapattal, akkor jó benne lenni az események sodrásában. Ugyanakkor szeretek inkább a háttérben maradni, és úgy részt venni a munkában. Amikor játékos voltam, tudtam, rajtam és a csapattársaimon múlik a siker, edzőként viszont másokon múlik, mégis én felelek érte. Az edzőt akkor tartják jónak, ha nyer a csapat, és rossz­nak, ha veszít, holott a kettő nem feltételezi egymást. Játszottam, ameddig csak tudtam, negyvenegy évesen vonultam vissza, és valójában sohasem akartam edző lenni, de nem akartam elszakadni a futballtól, ehhez értek a legjobban, és örülök, hogy szeretett csapatomnál dolgozhatok. Nem mondom, hogy nem leszek soha vezetőedző, de ma már nagyon ritka, hogy valaki évtizedeket eltöltsön egy együttes élén, mint annak idején Sir Alex Ferguson, jön egymás után néhány vereség, és már le is váltják a trénert, én pedig nehezen tudnám elviselni, hogy másik csapathoz, másik városba kellene vándorolni...

– Hogyan értékeli a két meccset, amely önnek jutott? A Ferencváros és a Győr ellen is kettő-kettő lett a vége, de lehetett volna ebből hat pont is, mind a kétszer a végén egyenlített az ellenfél.
– A Ferencváros ellen nem volt veszítenivalónk, sorozatban hat vereség után az újabb kudarc elkerülése volt a cél. Kicsit bántott, hogy ha már vezettünk a hajráig, nem tudtuk megszerezni mind a három pontot, de arra a meccsre azt mondom: a Fradi ellen kettő-kettőre nyertünk. Az ETO ellen viszont már győzelmi kényszerben játszottunk, hiszen az egy-egy pontos gyűjtögetés nem sokat segít rajtunk, és emiatt az első félidőben nagyon ideges volt mindenki a pályán és a kispadnál is. Ennek ellenére egyenlítettünk, a másodikban pedig fordítottunk, de a döntetlen volt a reális eredmény, még ha bosszantó is, hogy az utolsó előtti percben egyenlített az ellenfél. Úgyhogy az ETO elleni bajnokit úgy értékelném: kettő-kettőre veszítettünk.

EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I 2024–2025-ÖS IDÉNYÉBEN
2024. augusztus 26.: DVSC – Szrdjan Blagojevics helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2024. szeptember 1.: DVSC – Dombi Tibor helyett Máté Csaba
2024. október 15-16.: Kecskemét – Szabó István helyett Gera Zoltán
2024. október 27.: DVSC – Máté Csaba helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2024. november 11.: DVSC – Dombi Tibor helyett Nestor El Maestro