Böde Dániel: Blanka este lehet, hogy forgatni fog az ágyban

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.11.04. 12:41
Böde Dániel két gólt szerzett a DVTK ellen (Fotó: Koncz Márton)
Vasárnap a DVTK megszakította a Paks négymeccses győzelmi sorozatát a labdarúgó NB I-ben. A hétgólos mérkőzést Böde Dániel végigjátszotta, és átlépte a bűvös 150-es gólhatárt. A 38 éves támadó a mérkőzés után az M4 Sportnak nyilatkozott.

„Számítottunk rá, hogy kontráznak, nagyon mást nem csináltak, csak kontráztak. Nagyon ült nekik, kicsit mondhatjuk úgy, hogy »tutyimutyik« voltunk hátul, határozatabbnak kellett volna lennünk” – kezdte értékelését Böde Dániel.

Arra a kérdésre, hogy mit jelent neki a 150. NB I-es gól megszerzése, és az, hogy ezt a fiával együtt ünnepelhette, így felelt: „Bízom benne, hogy ezek a kis apróságok segítik az ő pályafutását, hátha így még jobban futballista szeretne lenni. Örülök, hogy két gólt szereztem, de sajnos vereséget szenvedtünk. Jobb lett volna, ha nem rúgok gólt és nyerünk. Nem terveztem, hogy a százötvenediket mikor érem el, szép lassan, sorjában jöttek a gólok. Volt tizenegyes is, mondták, hogy vállaljam el, de nem így akartam megrúgni a százötvenediket.”

S hogy miként bírta a teljes mérkőzésen való játékot? 

„A Blanka este lehet, hogy forgatni fog az ágyban. Megmondom őszintén, a második félidőben már elfogytam” – zárta Böde Dániel.

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ
Paksi FC–Diósgyőri VTK 3–4 (2–3)
Paks, Paksi FC Stadion, 2501 néző. Vezette: Berke
Gólszerző: Böde (22., 43.), Tóth B. (85.), ill. Acolatse (5.), Edomwonyi (30.), Jurek (37.), Sanicanin (73.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSE ITT ÉRHETŐ EL!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Ferencvárosi TC1072118–  8+1023
  2. Puskás Akadémia1172218–10+823
  3. MTK Budapest  1171320–11+922
  4. Paksi FC1171324–16+822
  5. Diósgyőri VTK1254314–14019
  6. Újpest FC1253417–12+518
  7. Fehérvár FC1243519–20–115
  8. ETO FC Győr1134412–14–213
  9. Nyíregyháza Spartacus1233615–21–612
10. Zalaegerszegi TE1123612–17–59
11. Debreceni VSC1122713–22–98
12. Kecskeméti TE12129  7–24–175

 

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:17

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Megsérült a Paks fiatal támadója

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 15:53

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47
Ezek is érdekelhetik