Az Újpest fellebbez a zárt kapus büntetés ellen – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.11.18. 12:37
Az Újpest benyújtja a fellebbezést (fotó: Szabó Miklós)
Az Újpest labdarúgócsapata hivatalos közleményt adott ki az MLSZ zárt kapus büntetése ellen, amely alapján a Ferencváros elleni derbit zárt kapuk mögött kellene megrendezniük a lila-fehéreknek.

A fegyelmi bizottság csütörtöki közleménye szerint az Újpestet a Nyíregyháza elleni hazai és a Puskás Akadémia elleni idegenbeli mérkőzésein a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményeiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és hat hónapon belül ismétlődő rasszista megnyilvánulás) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi, továbbá elrendeli a sportszervezet 1 soron következő hazai NB I-es férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésének nézők nélkül, zárt sportlétesítményben történő megtartását. Ha az ítélet jogerőre emelkedne, akkor az Újpest a december elsejei, Ferencváros elleni mérkőzését köteles zárt kapuk mögött játszani.

Az Újpest hétfőn kora délután hivatalos közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban, amelyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk.

„A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottságának csütörtöki – 2024. 11. 14. – ülésén hozott döntése kapcsán, mely szerint Klubunk következő hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell megrendezni, az alábbiakat tartjuk fontosnak megjegyezni:

– az Újpest FC a zéró tolerancia elvét alkalmazza minden egyes rasszista megnyilvánulás kapcsán.

– az elkövetőktől teljes mértékben elhatárolódunk, mivel vétenek az emberiesség ellen, kárt okoznak nemcsak a Klubnak, de mindenkinek, akinek szívügye az újpesti labdarúgás felemelkedése.

– Klubunk mindent megtett és jelenleg is megtesz azért, hogy azokat a személyeket, akik ezeket a tetteket elkövették, azonosítani tudja.

– az azonosítás eddig részben sikeres volt, a rasszista magatartást tanúsítókkal szemben az Újpest FC a lehetőségeihez mérten rendkívül súlyos büntetést fog alkalmazni.

– legyen világos egyszer és mindenkorra: a rasszizmus semmilyen formája nem tolerálható!

– az Újpest FC fellebbezést fog benyújtani, és mindent elkövet azért, hogy a magyar klubfutball legnagyobb ünnepe nézők előtt kerülhessen megrendezésre.”

Labdarúgó NB I
2024.11.15. 10:34

Újpest: 3 milliós büntetés és egy zárt kapus meccs, de valószínűleg nem a Ferencváros ellen

Az újpestieknek 15 napjuk van a fellebbezésre, ami halasztó hatályú, a derbit december 1-jén rendezik.

 

 

Legfrissebb hírek

Koszorúzás az MLSZ centenáriumi emlékművénél az 1000. válogatott meccs után

Magyar válogatott
2025.03.22. 13:38

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Ezerforintos meccsjegyek, egy ingyensör a bérleteseknek – az Újpest így kedvez a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 16:33

Kötény után a kapust is elfektette, gyönyörű gólt szerzett az Újpest brazil légiósa – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 17:03

Kedden is Bartosz Grzelak tartotta az edzést Újpesten – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 13:55

NB I: egy nappal előbb játszik Diósgyőrben a KTE

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 11:17

Futsal NB I: hetet kapott az Újpest és a Nyíregyháza is

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 23:44

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31
Ezek is érdekelhetik