Szinte végigtámadta a meccset a Puskás Akadémia, mégis rabolt tőle egy pontot a DVTK

RUSZNÁK GYÖRGYRUSZNÁK GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2024.10.26. 16:38
Fotó: Koncz Márton
A labdarúgó NB I 11. fordulójában a lendületben lévő Puskás Akadémia hazai pályán fogadta a DVTK-t, győzni viszont nem tudott, mert hiába szereztek gyorsan vezetést a felcsútiak, utána kihagyták a helyzeteiket, a Diósgyőr viszont kiegyenlített, és végül hazavitt egy pontot.

 

NB I, 11. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK 1–1 ( 1–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 1422 néző. Vezette: Zierkelbach Péter.
Gólszerző: Colley (3.), ill. Bényei (68.)

Története során még sohasem kezdte ennyire jól a bajnokságot az élvonalban a Puskás Akadémia: az első kilenc mérkőzéséből hetet megnyert (az ETO FC Győr elleni találkozóját decemberre halasztották), huszonegy pontot gyűjtött, és második helyezettként futhatott neki a DVTK elleni kilencven percnek. Nem kérdés, a sikeres szereplés egyik fő pillére a ragyogó hazai mérleg – ötből ötször győzni igencsak megsüvegelendő teljesítmény.

A felcsútiak szereplését követők nyilván tudják, Nagy Zsolték az előző évad utolsó három bajnokiját is megnyerték otthon, vagyis a győzelmi sorozat immár nyolc összecsapást számlál. Mindez nem volt jó előjel a DVTK számára, ugyanakkor a vendégegyüttes abban bízott, hogy összejön neki az, ami legutóbb március 29-én a Fehérvárnak sikerült, vagyis legalább egy pontot elvisz a Pancho Arénából. Arra mindenképpen építhettek a diósgyőriek, hogy látogatóként az előző három idegenbeli meccsüket kapott gól nélkül hozták le, igaz, az elmúlt héten hazai pályán kaptak ki 2–0-ra az MTK Budapesttől, és ez némileg megroppanthatta a játékosok önbizalmát.

Az meg főleg, hogy Felcsúton alig kétpercnyi futballt követően máris hátrányban voltak.

A hazai gólhoz elengedhetetlenül szükség volt Mikael Soisalo elfutására és centerezésére, és bár sokan nem értették, Nagy Zsolt miért nem lőtt egyből kapura, kiderült, a válogatott labdarúgó jó döntést hozott, még akkor is, ha jobblábas lökete után a labda Lamin Colley arcáról vágódott a diósgyőriek kapujába (1–0). Álomkezdés volt ez a házigazda részéről, ráadásul nem az történt, amit ilyen esetben sokszor láttunk már más pályákon, azaz a Puskás Akadémia nem elégedett meg az egygólos vezetéssel, hanem ment előre a második találatért.

Korán vezetést szerzett a Puskás Akadémia (Fotó: Koncz Márton)

A DVTK játékosai az első tíz percben tulajdonképpen át sem lépték a felezővonalat, a saját térfelükre kényszerültek, minden energiájukat a védekezésre fordították. Nem jött a második hazai gól, bár Wojciech Golla fejesénél megvolt erre a lehetőség, aztán Nagy Zsolt ugratta ki remekül Jonathan Levit, és ha Artem Odincov nem véd bravúrral, már a játékrész közepe előtt nagyon nehéz helyzetbe kerülhetett volna a Diósgyőr. A vendégek zavarodottságát mutatta az egyébként tehetséges Jurek Gábor két rossz passza is, és az is jelzésértékű volt, amikor a diósgyőriek kapusa olyan sokáig várt a labda előreküldésével, hogy azt végül az őt letámadó Lamin Colleyba rúgta.

Levegőben lógott az újabb felcsúti gól, ám Artem Odincov a korábbi hibáját bravúrral feledtette, amikor kiütötte Jonathan Levi fejese után a labdát. Egyértelműnek tűnt, hogy amennyiben nem áll be gyökeres változás a DVTK futballjában, elveszti az összecsapást, bár tegyük hozzá azt is, az egygólos vezetés nem nyugtathatta meg a Puskás Akadémia labdarúgóit sem, a kimaradt lehetőségek miatt bőven lehetett hiányérzetük.

Számítani lehetett arra, hogy a vendégek vezetőedzője, Vladimir Radenkovics a szünetben változtat majd csapata összetételén, érkezett is Elton Acolatse és Muhammed Rarszalla, ám továbbra is a Puskás Akadémia akarata érvényesült.

„Isten veled, Géza bácsi!” – állt azon a molinón, amelyen a diósgyőri szurkolók emlékeztek meg a csapat legendás edzőjéről, a 89 éves korában elhunyt Szabó Gézáról (aki kétszer Magyar Kupát nyert a DVTK-val, egyszer pedig bronzérmes volt a klubbal a bajokságban).

Még tíz perc sem telt el a második félidőből, érkezett Holdampf Gergő és Bényei Ágoston is, mégis Lamin Colley járt közel a gólszerzéshez, ám a saját térfeléről indulva nagy vágta után éles szögből kapu fölé lőtte a labdát. Hazai szögletből indult az a kontraakció, amely során a DVTK létszámfölényben vihette fel a labdát, Quentin Maceiras tisztázhatott volna, ám Elton Acolatse erőszakos volt, Bényei Ágoston pedig szemfüles és egyenlített (1–1).

Az eredmény a folytatásban már nem változott; a döntetlen miatt egyértelműen a Puskás Akadémia lehetett elégedetlen, hiszen rengeteg helyzetet alakított ki, ám egyetlen figyelmetlenség két pontjába került.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG.

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Puskás Akadémia

10

7

1

2

17–9

+8

22

  2. Ferencvárosi TC

8

7

1

15–5

+10

21

  3. Paksi FC

9

6

1

2

20–12

+8

19

  4. MTK Budapest

9

6

3

15–9

+6

18

  5. Újpest FC

10

5

2

3

15–7

+8

17

  6. Diósgyőri VTK

11

4

4

3

10–11

–1

16

  7. ETO FC Győr

9

3

2

4

10–12

–2

11

  8. Nyíregyháza Spartacus

10

3

1

6

13–19

–6

10

  9. Fehérvár FC

10

2

3

5

11–19

–8

9

10. Zalaegerszegi TE

9

2

1

6

10–15

–5

7

11. Debreceni VSC

9

2

1

6

11–18

–7

7

12. Kecskeméti TE

10

1

2

7

6–17

–11

5

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik