Kovács Mátyás: Kalmár Zsoltra mindannyian fel tudunk nézni, nagy pluszt jelent a Fehérvárnak

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.10.21. 08:49
null
Koncz MártonSzékesfehérvár 20240731 Labdarúgás Konferencia Liga mérkõzés Fehérvár FC - Sumqavit FC Foto Nemzeti Sport - Koncz Márton A képen: Kovács Mátyás
Kovács Mátyásnak jól esett Pascal Jansen véleménye, miszerint bátran játszott a Fehérvár a Ferencváros ellen. A 2–0-s vereség után az NSO Tv-nek beszélt Kalmár Zsoltról és a DVSC elleni esélyekről is.

„Jólesnek Pascal Jansen szavai, hiszen ez volt a tervünk, nem akartunk beállni védekezni, és kihúzni a meccset. Meg akartuk lepni a Ferencvárost, letámadni őket, elrontani a játékukat. Ez valamilyen szinten sikerült, de a pontszerzés nem jött össze” – reagált Kovács Mátyás az NSO Tv-nek a Ferencváros vezetőedzőjének véleményére, miszerint bátran játszott  a Fehérvár a Groupama Arénában. 

A 21 éves középpályás videónkban arról is beszél, lélektanilag hogyan érintette a Fehérvárt, hogy két kapufájuk is volt kétgólos hátrányban, illetve mentálisan jobb állapotban várják-e a jövő szombati, DVSC elleni bajnokit – mint ismert, mindkét csapat négy meccses nyeretlenségi sorozatban van. Emellett szóba kerül a sérülése után ismét bevethető Kalmár Zsolt, akire mindannyian felnéznek, s nagy pluszt jelenthet a sok fiatallal felálló csapatnak. 

Labdarúgó NB I
2024.10.20. 21:53

Pascal Jansen: Bátran játszott a Fehérvár, nehéz volt megduplázni az előnyünket

Pető Tamás: Megdicsértük a játékosokat, mentalitásban azt kaptuk tőlük, ami elvárható.
Labdarúgó NB I
2024.10.20. 19:45

A Ferencváros legyőzte a Fehérvárt, és újra a tabella élére ugrott

Saldanha és Kady révén már két góllal vezetett az FTC, amikor kiállították a hazaiaktól Kehindét. A Fehérvár nagy akarattal küzdött, de nagyokat hibázott, és emberelőnyben sem tudott gólt szerezni.

 

NB I 
10. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Fehérvár FC 2–0 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 11 105 néző. Vezette: Antal Péter.
Gólszerző: Saldanha (23.), Kady (56. – 11-esből)
Kiállítva: Kehinde (FTC, a 62. percben)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA VISSZA!

   
1. Ferencvárosi TC87115–5+1021
2. Puskás Akadémia97216–8+821
3. Paksi FC961220–12+819
4. MTK Budapest96315–9+618
5. Újpest FC1052315–7+817
6. Diósgyőri VTK104339–10–115
7. ETO FC Győr932410–12–211
8. Nyíregyháza Spartacus1031613–19–610
9. Fehérvár FC1023511–19–89
10. Zalaegerszegi TE921610–15–57
11. Debreceni VSC921611–18–77
12. Kecskeméti TE101276–17–115
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
Tegnap, 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
Tegnap, 10:00

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:47

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28
Ezek is érdekelhetik