Dalnoki Jenő örök üzenete: tizenegy Vépi Péterrel bajnokságot lehet nyerni!

FIÚNEVELŐ-OTTHON igazgatója volt Vépi Péter édesapja, a fiúk között akkoriban a foci volt a közös nyelv – meg a Ferencváros. Tizenkét éves korában játszotta első korosztályos bajnokiját, csatárként kezdte, szinte minden poszton megfordult. Ennek ellenére nem sikerült gyökeret eresztenie a zöld-fehéreknél, ezért el akart menni, ám Kalocsai Géza edző a gyorsasága és keménysége miatt úgy döntött, kipróbálja beállósként.

„Novák Dezső, Páncsics Miklós, Szűcs Lajos, Havasi Sándor, Bálint László játszott a hátsó posztokon, nemigen volt lehetőségem beférni az együttesbe – mondta Vépi Péter. – Aztán egy Csepel–Fradi előtt odajött Kalocsai Géza és azt mondta, Páncsics Miklós mellett én játszhatok beállóst.”

Csupa szív labdarúgóként ismerték, mint elődjét, Dalnoki Jenőt vagy utódját, Simon Tibort, persze nem csoda, ugyanis „Az egész család fradista volt, amikor megtanultam beszélni, selypítve már mondtam, hajrá, Fjadi!” A Fradi-szív hatalmas elszántsággal párosult, első válogatottsága után megjelent róla egy hosszabb írás a Labdarúgás című havilapban, amelyben többek között ezt nyilatkozta: „Én nem égek ki 28 éves koromra, és hacsak valamilyen súlyos sérülés közbe nem jön, én nagyon sokáig játszom, mert így akarom, mert sohasem engedek ki, mert tudom, hogy nekem sokat kell edzenem, hiszen én nem születtem tehetségnek.”

Érdekes kérdés: manapság ezt hogyan látja?

„Vállalom, több volt bennem akaraterő, mint a tehetség, továbbmegyek, egyfajta akarnokság vitt egyre előre – és ebben azért lehet valami, mert hátvéd létére gólokat is szerzett, kettőre élénken emlékszik: – A Salgótarján ellen rúgtam egy szabadrúgásgólt, ez azért emlékezetes, mert Albert Flórián ekkor tért vissza súlyos sérülése után.”

Az említett visszatérés 1970. április 26-án volt a Népstadionban 2:0-re megnyert meccsen, míg a másik emlékezetes pillanat egy tizenegyes volt, a Győrnek lőtte. Dalnoki Jenőnek akkor az volt az utasítása, az álljon oda, aki edzésen megnyerte a tizenegyesrúgó-versenyt: „Az utolsó tréningen ez nekem sikerült. Úgyhogy amikor Szokolai Lacit felvágták, elkiáltottam magam, »Hú, megadták!«, aztán meg azt, »Húha, én lövöm…«, de nem lett gond, berúgtam.”

A románok elleni, 1–1-re végződő Eb-negyeddöntőben a Népstadionban volt először válogatott, balhátvédként lépett pályára, a következő meccsen, a Málta elleni vb-selejtezőn a védelem jobb oldalán kapott lehetőséget. Hogy melyik volt az igazi posztja, arra így válaszol: „Páncsics Miklós mellett beállósként szerettem futballozni több okból is: ő szakmailag és emberileg is a példaképem volt. A védelem két oldalán olyan vetélytársaim akadtak, mint a két Vasas-bekk, Fábián Tibor és Török Péter, az újpesti Juhász Péter, de említhetem klubtársamat, Megyesi Istvánt is.”

Az 1972-es év kiválóan sikerült, az olimpiai ezüstérmes együttes tagja volt, s ugyan nem játszott, csak a románok ellen, de az Eb-negyedik válogatott sikeréből is kivette a részét. Egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, a Csepel és a románok elleni bemutatkozása az élvonalban, illetve a válogatottban, majd pedig a lengyelek ellen 2–1-re elvesztett olimpiai döntő a legemlékezetesebb mérkőzései, hozzátette: „Ellenfeleim közül Robert Gadochát tartottam a legjobb labdarúgónak.”

Ehhez hozzátehetjük azt is, hogy az 1976. májusi, 8–3-as újpesti győzelemmel végződő Dózsa–Fradin öt gólt szerző Fazekas Lászlót nem kell említenie, mert azon a mérkőzésen kispados volt, de… „A következő rangadón nekem már sikerült megfognom.”

Nagyon büszke Dalnoki Jenő „tizenegy Vépivel bajnokságot nyerek” mondására: „Főleg azért tölt el örömmel, mert nem nekem mondta, nem szembe dicsért.”

Manapság már nehezebben mozog, mint egykor a pályán, de kimegy volt csapata mérkőzésére, mert ahogyan ő fogalmaz: „A Fradi örök szerelem!”

VÉPI Péter
Született: 1949. október 20., Kőröshegy
Sportága: labdarúgás
Posztja: hátvéd
Egyesülete: Ferencváros (1970–1980)
Válogatottság/gól: 6/0 (1972)
Eredményei: olimpiai 2. (1972), Eb-4. (1972), KEK-döntős (1975), UEFA-kupa-elődöntős (1972), U23-as Eb-győztes (1974), magyar bajnok (1976), 4x MNK-győztes (1972, 1974, 1976, 1978), az FTC örökös bajnoka (1981)