Az Újpest két korai góllal nyert Zalaegerszegen

Vágólapra másolva!
2024.10.06. 15:16
Az első félidőben két gólt lőtt az Újpest Zalaegerszegen (Fotó: Szabó Miklós)
Az Újpest Fran Brodic és Matija Ljujics korai góljaival 2–0-ra győzött a ZTE Arénában, ezzel a lila-fehérek tapadnak az élmezőnyre, míg a zalaiak a kieső zónában töltik a válogatott szünetet.

 

LABDARÚGÓ NB I 
9. FORDULÓ
Zalaegerszegi TE FC–Újpest FC 0–2 (0–2)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 4974 néző. Vezette: Bognár T.
Gólszerző: Brodic (7.), Ljujics (17. – 11-esből)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Nem jött jól a ZTE FC-nek az ETO FC Győr Fehérvár elleni 3–1-es győzelme, ugyanis emiatt a kiesőzónából várta az Újpest elleni összecsapást, s már a kezdést követően néhány perc elteltével látszott, aligha tud elmozdulni onnan. A lila-fehérek az egerszegiek elleni megelőző két bajnokijukon nem szereztek gólt, ám a ZTE Arénában tizenhét perc alatt kétszer is betaláltak (volt még egy Tamás Krisztián-gól, amelyet szabálytalanság miatt jogosan elvett a játékvezető), előbb Fran Brodic fejjel, majd Matija Ljujics tizenegyesből volt eredményes. A vendégszektort teljesen megtöltő szurkolók nagy örömére a vasárnapi bajnokin tehát kiválóan kezdett az Újpest, a zalaegerszegiek mintha az öltözőben maradtak volna. Arról gyorsan meg lehetett bizonyosodni, hogy nem szereti egymást a két szurkolótábor, kis túlzással többet foglalkoztak a másik csapattal, mint a sajátjuk biztatásával…

Kétgólos hátrányban rákapcsolt a ZTE FC, egyre jobban és veszélyesebben játszott, Mim Gergely öt perc alatt kiegyenlíthetett volna, ám mind a 23., mind a 28. percben hatalmas helyzetet hagyott ki. Feltűnően sokat csúszkáltak a játékosok, a legtöbbször talán a ZTE-nevelés újpesti Horváth Krisztofer huppant a földre. A hazaiak mentek előre, a két szélen rendre az Újpest védelme mögé kerültek, a vendégek pedig az előny birtokában az ellentámadásokra alapoztak. Egyébként Márton Gábor, a ZTE vezetőedzője változtatott picit a hadrenden, a korábban alkalmazott háromvédős felállás helyett négy bekket küldött pályára, és az első félidő alapján úgy tűnt, nem nagyon jött be a szerkezetcsere, hiszen két góllal vezetett az Újpest.

 

A fordulás után André Duarte végleg eldönthette volna a három pont sorsát, ám a vendégek védője ígéretes helyzetből a kapu mellé fejelt, majd pár perccel később Medgyes Sinan törte ketté kis túlzással a lécet – a mezőnybe pattant a labda. Sokan azt mondták, nem volt szerencséje a Zalaegerszegnek, de a közelről kihagyott helyzetek arról árulkodtak, a koncentrációval, és nem mellékesen a technikai kivitelezéssel volt inkább gond... Az újpestiek rutinosan húzták az időt, bár az érthetetlen volt, hogy a labda közelébe sem jutó Riccardo Piscitelli kapus miért és miben sérült meg – természetesen a szakszerű ápolás után tudta folytatni a játékot.

A Zalaegerszegnek voltak még lehetőségei a gólszerzésre, ám erre szokták mondani, ez olyan meccs volt a ZTE FC számára, ha a csapat hétfő reggelig játszik, akkor sem talál be. A vereséggel a zalai csapat biztosan a kiesőzónában tölti a válogatott szünetet, míg az Újpest két gól nélküli döntetlen után ismét győzött, s tapad az élmezőnyre – amúgy a lila-fehérek legutóbb 2009. szeptember 12-én győztek a ZTE pályáján NB I-es meccsen, így több mint tizenöt év után ünnepelhettek ismét győzelmet Zalaegerszegen. 0–2

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Ferencvárosi TC

6

6

12–2

+10

18

2. Puskás Akadémia

8

6

2

13–8

+5

18

3. MTK Budapest

8

5

3

13–9

+4

15

4. Diósgyőri VTK

9

4

3

2

9–8

+1

15

5. Újpest FC

9

4

2

3

14–7

+7

14

6. Paksi FC

7

4

1

2

12–11

+1

13

7. Nyíregyháza Spartacus

9

3

1

5

13–18

–5

10

8. Fehérvár FC

9

2

3

4

11–17

–6

9

9. ETO FC Győr

8

2

2

4

8–11

–3

8

10. Debreceni VSC

8

2

1

5

11–13

–2

7

11. Zalaegerszegi TE

8

2

1

5

9–13

–4

7

12. Kecskeméti TE

9

1

2

6

6–14

–8

5

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik