Máté Csaba: Az MTK ellen megtehetjük az első lépést a szurkolók bizalmának visszaszerzése felé

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.09.27. 09:41
Máté Csaba (Fotó: dvsc.hu)
A pszichés felkészülésről, illetve a kiegyensúlyozott bajnoki mezőnyről beszélt Máté Csaba, a DVSC vezetőedzője az MTK elleni NB I-es bajnokit megelőző sajtótájékoztatóján.

„Természetesen mindenki nagyon csalódott a nyíregyházi mérkőzés miatt. Az volt az elmúlt napok feladata, hogy a játékosokat felkészítsük pszichésen is a következő kihívásra. A sportban az a szép, hogy minden héten van arra lehetőség, hogy javíts a helyzeteden. Az MTK ellen megtehetjük az első lépést afelé, hogy visszaszerezzük a szurkolók bizalmát. Az előző meccsen egyéni hibák váltak végzetessé, ezeken mindenképpen javítanunk kell. Az MTK 3 győzelemmel, jól kezdte a bajnokságot, aztán 3 vereség következett, ez is mutatja a mezőny kiegyensúlyozottságát, egy-két csapatot leszámítva bárki le tud győzni bárkit. Egy jó sorozattal sokat lehet előrelépni, egy rossz szériával gyorsan nehéz helyzetbe lehet kerülni, erre nagyon kell figyelnünk” –idézi a klubhonlap Máté Csabát.

Az 54 éves tréner szeptember elsején váltotta Szrdjan Blagojevicset a hajdúsági együttes kispadján, s első meccsén 4–0-ra nyert Békéscsabán a Magyar Kupában. A bajnoki bemutatkozás viszont nem sikerült jól, a Loki ugyanis 3–2-re elveszítette a keleti rangadót a Nyíregyháza otthonában. 

 

 

Legfrissebb hírek

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
8 órája

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
9 órája

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
14 órája

Még nincs vége: a Kecskemét fellebbez az MLSZ döntése ellen

Labdarúgó NB I
14 órája

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09

Hosszabbított saját nevelésű védőjével a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:06

Tímár Krisztián a rossz széria ellenére nem számított arra, hogy meneszteni fogják

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 09:47
Ezek is érdekelhetik