Kecskemét: szerződtetnék a Fiorentina korábbi játékosát – NS-infó

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.10. 11:52
–
Tófol Montiel ismét lilában – a Fiorentina után a Kecskeméti TE-ben futballozhat (Fotó: KTE)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Kecskeméti TE szerződtetni szeretné a 24 éves spanyol középpályást, Tófol Montielt, aki múlt héten érkezett próbajátékra Szabó István vezetőedző csapatához.


 

Egy héttel ezelőtt a Nemzeti Sport adta hírül, hogy spanyol próbajátékos csatlakozott a Kecskeméti TE-hez. A 24 éves középpályás, Tófol Montiel azóta a Szentlőrinc ellen 1–0-ra megnyert, pénteki edzőmeccsen is pályára lépett és értesüléseink szerint sikerült meggyőznie a stábot a képességeiről, így szeretné szerződtetni a klub a szabadon igazolható játékost.

Az egyeztetések még folynak, ha sikerül megállapodni Montiellel, a napokban be is jelenthetik a szerződtetését. A Mallorcán született középpályás még utánpótláskorú játékosként szerződött nevelőegyesületétől a Fiorentina U19-es csapatához, majd 2019-ben került az élvonalbeli gárda keretéhez, a firenzeiek színeiben az olasz élvonalban három meccsen kapott lehetőséget, kétszer pedig az Olasz Kupában is pályára lépett. A Fiorentina többször kölcsönadta, a portugál Setúbalban, az olasz alsóbb osztályú Sienában és a spanyol Atlético Balearesben futballozott, mielőtt végleg távozott és visszatért a Mallorcához, melynél a B-csapatban szerepelt, míg 2023 nyarán a negyedosztályú Alzirához igazolt, de idén júniusban lejárt a szerződése.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Berki Marcell (Fehérvár FC), Bocskay Bertalan (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Kotula Máté (Kolorcity Kazincbarcika, szabadon igazolhatóként), Kovács Barnabás (Zalaegerszegi TE FC), Papp Milán (Kolorcity Kazincbarcika), Pálfi Kristóf (Dorog), Rjaskó Mihály (ukrán-magyar, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Vattay Márton (Putnok FC) 
Kölcsönbe érkezők: Katona Bálint (Ferencvárosi TC)
Kölcsönből visszatért: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Tófol Monitel (Cristóbal Montiel Rodríguez, spanyol, klub nélküli, próbajáték, legutóbb Alzira – Spanyolország)
Távozók: Bodor Zoltán (Siófok), Fadgyas Tamás (Kolorcity Kazincbarcika), Grünvald Attila (Tiszakécske, kölcsön után végleg), Helmich Pál (magyar-német, Újpest FC), Kiss Bence (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg), Matheus Izidorio Leoni (brazil-olasz, Nyíregyháza Spartacus), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle – Anglia)
Kölcsönbe távozók: Derekas Zoltán (Opus Tigáz Tatabánya)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Horváth Krisztofer (Torino FC – Olaszország, onnan Újpest FC), Iyinbor Patrick (Ferencváros, onnan Vasas FC), Nagy Olivér (Ferencváros, onnan Soroksár, kölcsönbe), Szendrei Ákos (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –


 

 

Legfrissebb hírek

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 09:08

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 18:00

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23

Belényesi Csaba: Természetesen látjuk a tabellát, de…

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 09:40

Férfi kosárlabda NB I: 174 pontos meccsen nyert az NKA Pécs Kecskeméten

Kosárlabda
2025.04.30. 20:17

A fellebbviteli bizottság is elutasította a Kecskemét óvását, a Debrecené maradt a három pont

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 11:21

Ferencváros: két országban is téma a válogatott középpályás távozása

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 09:17
Ezek is érdekelhetik