Kecskemét: 230 milliós transzferbevétel; Novothnyval hiába állapodtak meg

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.12. 09:34
A szurkolók szabadon kérdezhettek (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét szerdán szurkolói ankétot tartott, melyen a drukkerek szabadon tehettek fel kérdéseiket. Szóba került a költségvetés, a bevételek és kiadások a transzferpiacon, a távozók és az érkezők, valamint rendezéssel kapcsolatos témák is.

A stadion további sorsa: Az első kérdés a Széktói Stadion további fejlesztésével volt kapcsolatos. Erre a klubvezetés részéről dr. Filus Andor ügyvezető foglalta össze az eddigi fejlesztési utat, egyben hozzátéve, természetesen szeretnék, ha lenne ennek folytatása, ehhez viszont meg kell találni a forrást is, ami nem egyszerű jelen helyzetben. Több terv és elképzelés is megvan már a fejlesztés módjára, így adott esetben nem fogja felkészületlenül érni a klubot, ha zöld utat kapna a projekt. A cél az, hogy költözni ne kelljen egy felújítás esetén se, így azt több lépcsőben képzelik el. A kapuk mögött vendég, illetve ultra szektort alakítanának ki, ezt követné a városi oldal teljes átalakítása, majd zárásként a székház és a mellé tartozó lelátók következnének. Ebben az esetben nem kellene albérletbe kényszerülni.

Az átigazolási időszakra kitérve Tóth Ákos sportigazgató elmondta – ahogyan arról lapunk is beszámolt –, Novothny Soma szerződtetése tervben volt, szóban meg is állapodtak a felek, de a játékos lengyel klubja annak ellenére visszalépett a transzfertől az átigazolási időszak utolsó napján, hogy Novothny jönni akart. A jelenleg a Vasasban futballozó Szánthó Regő megszerzéséért is tettek lépéseket, ugyanakkor itt nem sikerült megegyezésre jutni klubjával.

A szurkolói ankéton felvetődött témaként, hogy a klub milyen költségvetéssel dolgozik.

„A 2022–2023-as idényben a klub működési kerete az utánpótlással együtt, a nagy beruházásokat nem tekintve, 1.74 milliárd forint volt, ekkor 76 millió forintot költöttünk a játékosok igazolására, többek közt Nikitscher Tamás megszerzésére, és volt hét kölcsönjátékosunk, ekkor bevétel játékoseladásból nem származott – olvasható a klub honlapján.A következő évben nőtt a költségvetés, ez köszönhető a kiugró szereplésnek, illetve a nemzetközi szerepléssel járó összeggel, így lett kicsivel több, mint 2.4 milliárd a büdzsénk. Négy kölcsönjátékossal vágtunk neki az évnek, játékoseladásból 371 millió forint származott (Pejovics, Hadaró, Kiss, Szuhodovszki, Szalai), kiadási oldalon 372 millió forint volt a mérleg (Varga, Zeke, Lukács, Katona Levente, Helmich, Pálinkás). A 2024–2025-ös évben megközelítőleg 2.3 milliárd a büdzsé, kiadási oldalon 135 millió forint szerepel, a bevételek terén 230 millió a transzferek után, ebből Helmich Pál eladása nem volt tervezve előzetesen, illetve Novothny Soma leigazolása meghiúsult végül. Egy kölcsönjátékos maradt ugyanakkor csak, Katona Bálint, a többi játékos már a klub kötelékébe tartozik. Ez pozitívum, hiszen a stabilitást megteremtettük ezzel. A számok alapján is kitűnik, hogy minimális, nagyjából 18 milliós pluszban vagyunk, ami még mindig a költségvetés kis hányada, de ebből is látszik, hogy nemcsak eladunk, hanem veszünk is játékosokat. A bérek 63 százalékkal nőttek az első NB I-es évhez képest, hiszen a játékosokkal új szerződéseket kellett kötni. Sokakat csábítottak, sok esetben alacsony kivásárlási árak mellett, így lépnünk kellett, a csapat magja azóta is stabilan egyben van. A magunk keretei közt igyekszünk tartani a lépést, ettől függetlenül ahogy az NB II-ben, az NB I-ben sincsenek kiugró fizetéseink, ide eddig sem ezért igazoltak a játékosok.”

Banó-Szabó Bence kapcsán is érkezett kérdés, ezt megerősítve elhangzott, hogy még hosszú hónapokig nem lesz bevethető, csak jövőre futballozhat újra, ez függ a felépülés ütemétől is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik