A Rapid bejelentette Christensen átigazolását, majd kölcsönadott a Sepsinek egy középpályást

Vágólapra másolva!
2024.09.09. 15:57
Tobias Christensen (Fotó: fcrapid.ro)
A román élvonalban (Superliga) érdekelt Rapid Bucurest a hivatalos honlapján közölte, hogy megszerezte a Fehérvár FC-től Tobias Christensent. A bukaresti klub később azt is bejelentette, hogy Omar El-Sawy kölcsönben a Sepsi OSK-ban folytatja pályafutását. A Sepsi közben ismét kölcsönvette Andres Dumitrescut a Slavia Prahától.

A klubhonlapon olvasható közlemény szerint Tobias Christensen – akiért a Rapid 700 000 eurót fizetett ki a Fehérvárnak – hároméves szerződést írt alá a vasutascsapattal.

Christensen távozásával újabb alapemberét veszítette el a Fehérvár: a 24 éves norvég a jelenlegi évadban 10 tétmeccsen szerzett egy gólt, illetve adott egy gólpasszt, de az előző idényben 33 összecsapáson kilenc gól és hét gólpassz fűződik a nevéhez. 

Tobias Christensen nem az első légiós, aki Fehérvárról került a Rapidhoz: 2023 januárjában Funsho Bamgboyét szerződtette a román együttes. 


Az idény végéig szerepel kölcsönjátékosként a Sepsi OSK csapatában Omar El-Sawy, a Rapid 20 éves támadója. A marosvásárhelyi születésű, román és egyiptomi állampolgársággal is rendelkező futballista a csíkszeredai Székelyföld Labdarúgó Akadémián nevelkedett, ahol az U19-es korosztályban minden lehetséges romániai trófeát megnyert az FK Csíkszereda együttesével. Egy évvel ezelőtt, 400 ezer euróért került a bukaresti klubhoz, amelyben azonban mindössze 10 bajnoki találkozón lépett pályára, mindössze kétszer kezdőként.

A Rapid a több játéklehetőség miatt engedte át erre az évadra a román korosztályos válogatott El-Sawyt, a Sepsi viszont az U21-es játékosok terén kapott több variációs lehetőséget – eddig ugyanis a szentgyörgyiek kizárólag jobbhátvédeket tudtak pályára küldeni a kötelező utánpótláskorú játékos szerepében.

Szintén kölcsönben tér vissza Sepsiszentgyörgyre Andres Dumitrescu, a Slavia 23 éves balhátvédje, akit a Sepsi tavaly adott el a prágai csapatnak. A cseh klub tavasszal is kölcsönadta Dumitrescut a székelyföldi klubnak, amelyben eddig összesen 102 tétmérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Bedi Bence (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Danyiel Kivinda (ukrán, SZK Dnyipro-1 – Ukrajna), Bohdan Melnik (ukrán-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Ivan Milicevic (horvát-bosnyák, AE Kifisziasz - Görögország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Holender Filip (magyar-szerb, Vasas FC), Huszti András (Zalaegerszegi TE FC, legutóbb kölcsönben Újpest FC), Kovács Mátyás (MTK Budapest), Ominger Gergő (Puskás Akadémia), Szabó Bálint (Paksi FC)
Kölcsönből visszatért: Babos Bence (FC Ajka), Franck Yves Bambock (kameruni-francia, Panetolikosz – Görögország), Dala Martin (Nyíregyháza Spartacus), Lirim M. Kastrati (koszovói-albán, NK Lokomotiva Zagreb –  Horvátország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Ekbauer Tamás, Lakatos Kristóf, Lakatos Dávid, Virágh Milán 
Kiszemeltek:
Távozók: Berki Marcell (Kecskeméti TE), Bese Barnabás (Újpest FC), Fiola Attila (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Gergényi Bence (Újpest FC), Hangya Szilveszter (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Menyhárt Zsombor (Csákvár), Rúben Pinto (Rúben Rafael Melo Silva Pinto, portugál, Uniao Torreense – Portugália), Emil Rockov (szerb-magyar, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina), Schön Szabolcs (Bolton Wanderers – Anglia), Sigér Dávid (Sepsi OSK – Románia), Szabó Levente (diósgyőri kölcsön után Eintracht Braunschweig – Németország, szabadon igazolhatóként), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia), Tobias Christensen (norvég, Rapid Bucuresti – Románia)
Kölcsönből visszatért klubjához: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia, onnan Újpest FC, kölcsönbe)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

NB I: élesen kritizálta a Fehérvár FC vezetőségét Cser-Palkovics András

Labdarúgó NB I
7 órája

Tímár Krisztián: A Fehérvár nem másodosztályú csapat!

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:43

Balhé a Fehérvár és a DVSC csatáján, ketten piros lapot kaptak – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:32

Három góllal nyert a Loki Fehérváron, a hazaiak történetük során harmadszor estek ki az élvonalból

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:21

Hofmann keveredett előre, és növelte a DVSC előnyét a Vidi ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:10

Szuhodovszki bombájával került még nehezebb helyzetbe a Fehérvár – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 18:11

A Vidiben Saponjics, a Lokiban Bárány lesz a gólfelelős a kiesési helyosztón

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 16:47

Minden jegy elkelt a Fehérvár és a Debrecen sorsdöntő összecsapására

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 16:31
Ezek is érdekelhetik