Torinóból mozdíthatják elő Ben Romdan Egyiptomba igazolását

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.08.28. 15:45
Mohamed Ali Ben Romdan (Fotó: Szabó Miklós)
Mint beszámoltunk róla, az egyiptomi Al-Ahli élénken érdeklődik a Ferencváros 24 éves középpályása, Mohamed Ali Ben Romdan szerződtetése iránt, s a Btolat.com úgy tudja, hogy a tunéziai játékos távozását meggyorsíthatja, ha a Ferencváros megállapodik Horváth Krisztofer szerződtetéséről az olasz Torinóval – még akkor is, ha Horváth nem feltétlenül azon a poszton játszik, mint Ben Romdan.

 

Arról már korábban írtunk, hogy Ben Romdant szívesen látná a soraiban a legsikeresebb afrikai klub, az Al-Ahli, és a Btolat.com most újabb fejleményekről ír az üggyel kapcsolatban. A lap úgy tudja, hogy az egyiptomiak már jó ideje felvették a kapcsolatot a Ferencvárossal, s megkezdték a tárgyalásokat, ám azok elakadtak, miután az Al-Ahli „kínálta anyagi ellentételezés nem volt elégséges”.

A Btolat más forrásokból viszont úgy értesült, hogy a zöld-fehérek „közel állnak a torinói Horváth Krisztofer megszerzéséhez, ami segítheti az Al-Ahli törekvését a tunéziai megszerzésére, még úgy is, Horváth és Ben Romdan más posztokon játszanak, mert a klub az elmúlt időszakban alaposan megerősítette a középpályáját” – írja az egyiptomi lap, s egy Ben Romdanhoz közeli, de meg nem nevezett forrásra hivatkozva arról ír, hogy „minden az Al-Ahli számára kedvezően dől majd el a Európa-liga csütörtöki mérkőzései után”.

Ben Romdan tavaly nyáron érkezett a tunéziai Espérance csapatától a zöld-fehérekhez, és három évre szóló szerződést kötött a klubbal. A 24 éves tunéziai középpályás az elmúlt idényben kereken 40 mérkőzésen lépett pályára a Ferencváros csapatában, s két gólt szerzett.

Az egyiptomi lap értesülésével kerestük a Ferencvárost, ám a klub átigazolási híreket nem kommentál.

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
20 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
23 órája

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29
Ezek is érdekelhetik