Ligue 1-ös tapasztalattal rendelkező játékossal erősített az Újpest – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.19. 17:22
Tom Lacoux az Újpest új igazolása (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest szerződtette Tom Lacoux-t.

A lila-fehérek a hivatalos oldalukon jelentették be, hogy Tom Lacoux csatlakozott az együttes keretéhez.

A 22 éves, francia védekező középpályás Bordeaux-ban nevelkedett, az U17-es, az U19-es, majd a második csapatban is szerepelt, végül 2020 decemberében az élvonalban is bemutatkozott, és két év alatt 26 mérkőzésen játszott az első osztályban. A 2022–2023-as idényre alapemberré vált az addigra a másodosztályba kieső francia csapatnál – 33 bajnokin lépett pályára.

Lacoux az elmúlt idényben a portugál első osztályban szereplő Famalicaónál játszott kölcsönben, itt kilenc mérkőzésen kapott lehetőséget.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Babós Levente (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár, szabadon igazolhatóként), Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Bese Barnabás (Fehérvár FC), Fran Brodic (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország), Dénes Adrián (Fiorentina – Olaszország), André Duarte (portugál, NK Osijek – Horvátország), Gergényi Bence (Fehérvár FC), Kaczvinszki Dominik (Budapest Honvéd), Joao Nunes (João Aniceto Grandela Nunes, portugál, Casa Pia – Portugália, szabadon igazolhatóként), Riccardo Piscitelli (olasz, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Tom Lacoux (francia, Bordeaux – Franciaország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia, legutóbb kölcsönben Fehérvár FC)
Kölcsönből visszatért: Eckl Patrik (Komáromi FC –  Szlovákia), Máté Zsolt (Tiszakécskei LC), Mucsányi Márk (BVSC-Zugló)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dékei Márk, Simon Balázs
Kiszemeltek: –
Távozók: Peter Ambrose (nigériai, Aberdeen – Skócia), Jorgosz Andzulasz (görög, HJK – Finnország, szabadon igazolhatóként), Dzenan Burekovic (bosnyák, szabadon igazolható), Yohan Croizet (francia, Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg, szabadon igazolhatóként), Csoboth Kevin (FC St. Gallen 1879 – Svájc), Albi Doka (albán, szabadon igazolható), Sztefan Jevtovszki (északmacedón, FK Sztruga Trim-Lum – Észak-Macedónia), Kiss Tamás (Wisla Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Luca Mack (német, szabadon igazolható), Heinz Robert Mörschel (dominikai-német, FC Vizela – Portugália, szabadon igazolhatóként), Branko Pauljevics (szerb-magyar, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Franklin Sasere (nigériai, Floriana FC – Málta, szabadon igazolhatóként), Szabó Bálint (Békéscsaba 1912 Előre, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Varga Balázs (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönből visszatér klubjához: Huszti András (Zalaegerszegi TE FC, onnan Fehérvár FC, kölcsönbe), Molnár Zsombor (Vasas FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik