Az Újpest új szerzeménye: „Szép eredményeket hozhatunk össze”

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.08.21. 14:54
André Duarte a Derbi előtt egyszer edzett új társaival, de úgy érzi, az Újpest többet érdemelt az FTC elleni mérkőzésen (Fotó: Újpest FC)
Mint ismert, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC múlt csütörtökön jelentette be, hogy szerződtette a horvát élvonalban érdekelt NK Osijektől André Duartét. A portugál védő a klub honlapjának többek között arról beszélt, hogy ha összecsiszolódik a csapat, szép eredményeket hozhatnak össze, de kitért a Derbire is, amely előtt csak egyszer edzett új társaival, mégis úgy érzi, egy pontot legalább érdemeltek volna.

André Duarte a klub honlapjának felidézte, hogy tavaly két napot eltöltött Budapesten, de most lehetősége nyílik jobban feltérképezni a magyar fővárost, ahová kicsit később csatlakozik a barátnője is, akivel hamarosan megszületik első közös gyermekük.

A 26 éves védő felidézte szerződtetésének történetét is: „Pillanatok alatt zajlott le minden. Szerda este érkeztem Budapestre, csütörtökön írtuk alá a szerződést, majd egy edzést követően már kezdőként kellett bizonyítanom a fővárosi derbin. Elsőre azt mondanám, hogy nem nyújtottunk rossz teljesítményt, egy pontot mindenképpen megérdemeltünk volna. Bőven volt olyan, amire építhetünk, és magunkkal vihetjük a következő meccsekre. Természetesen nagyon csalódottak voltunk, hiszen a legvégén kaptunk ki, de most azt látom a srácokon, hogy továbbléptek, és már mindenki maximálisan a pénteki mérkőzésre fókuszál” – fogalmazott André Duarte, aki az FTC–Újpest meccs előtt az interneten is kutakodott a találkozóval kapcsolatban, majd miután csatlakozott a lilákhoz, a társak is mondták neki, hogy mennyire fontos ez a párharc.

„Érezni is lehetett a hangulaton, hogy ez más meccs, mint a többi” – mondta.

„Ahhoz képest, hogy most játszottunk együtt először a srácokkal, nem volt rossz, amit mutattunk, de sokkal jobb lesz ez, ha összeszokunk. Korábban játszottam már ilyen három belső védős rendszerben, így nem volt idegen” – tette hozzá Duarte, aki már az első edzésén, aztán az összecsapás folyamán is próbálta minél jobban megismerni új társait.

Nem ez volt életem legjobb mérkőzése, de igyekeztem nem cifrázni a játékom, és az egyszerű, stabil megoldásokat választani. Az azért nagy segítség volt, hogy mellettem Joao (Nunes) is portugál, így könnyebb volt megértenünk egymást, a kommunikációval nem volt gond. Egyébként meleg fogadtatásban volt részem, mindenki nagyon kedvesen nyilvánult meg, és szerintem jó kis csapatunk van, szép eredményeket hozhatunk össze, ha kicsit összecsiszolódunk” – hangsúlyozta André Duarte.

 

Legfrissebb hírek

A Grasshoppershez igazolt az Újpest korábbi középső védője

Minden más foci
2025.09.05. 20:05

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

Az Újpest felkészülési meccsen győzött a Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 12:44

Kölcsönök után végleg távozik a kapus a ZTE-től

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 20:13
Ezek is érdekelhetik