A ZTE-től távozott támadó Skóciában folytatja – hivatalos

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.08.03. 15:01
null
Meshack Ubochioma szerződtetését bejelentette a Dundee United (Fotó: Dundee United FC)
A Nemzeti Sport értesülései szerint Meshack Ubochioma a skót élvonalbeli Dundee Unitednél folytatja a pályafutását – ezt a skót klub is megerősítette szombat délután.

 

 

A ZTE már korábban bejelentette, hogy közös megegyezéssel távozik a klubtól a 2020-ban szerződtetett, 22 éves nigériai támadó, Meshack Ubochioma. Korábbi értesüléseink szerint Skóciából és Kazahsztánból is érdeklődtek a támadó iránt.

Meshack Ubochioma átigazolási ügyében értesüléseink szerint már korábban megszületett az egyezség a skót élvonalbeli Dundee Uniteddal, de várni kellett a játékos munkavállalási engedélyére. A szerződtetését szombat délután jelentette be a Dundee United.

Az előző idényben a skót élvonal 6. helyén végzett Dundee United már a második játékost szerződteti ezen a nyáron az NB I-ből, ugyanis korábban a Mezőkövesdről távozott északmacedón David Babusznkit is átigazolta.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁSOK A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Yohan Croizet (francia, Újpest FC, kölcsön után végleg, szabadon igazolhatóként), Marko Cubrilo (bosnyák, FK Igman Konjic – Bosznia-Hercegovina), Csonka András (Ferencváros, legutóbb Budafoki MTE, kölcsönben), Dénes Csanád (BFC Siófok), Sztefanosz Evangelu (görög, NK Osijek – Horvátország, kölcsön után végleg), Gundel-Takács Bence (Budafoki MTE), Kiss Bence (Kecskeméti TE, kölcsön után végleg), Nyíri Vince (Szombathelyi Haladás), Várkonyi Bence (MTK Budapest, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Bakti Balázs (Puskás Akadémia, legutóbb Vasas FC, kölcsönben),
Kölcsönből visszatért: Németh Ervin (NK Nafta – Szlovénia), Papp László (Mosonmagyaróvár)
Kiszemeltek: –
Távozott: Philip Baloteli (nigériai, szabadon igazolható), Bedi Bence (Fehérvár FC – szabadon igazolhatóként), Dombó Dávid (szabadon igazolható), Gyurján Márton (Szentlőrinc – szabadon igazolhatóként), Guy Hadida (izraeli-portugál, Maccabi Bnei Reine – Izrael), Kiss Ágoston (tiszakécskei kölcsön után Vasas FC), Kovács Barnabás (Kecskeméti TE), Zoran Lesjak (horvát, NK Nafta – Szlovénia), Antonio Mance (horvát, Umm-Szalal SC Katar), Papp László (Edelserpentin –  Ausztria), Soltész István (budafoki kölcsön után Kisvárda Master Good), Meshack Ubochioma (nigériai, Dundee United – Skócia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Huszti András (újpesti kölcsön után Fehérvár FC), Klausz Milán (szegedi kölcsön után NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Vasas-kölcsön után Szentlőrinc), Senkó Zsombor (NK Nafta – Szlovénia), Szalay Szabolcs (Vasas-kölcsön után NK Nafta – Szlovénia)
Kölcsönből visszatért klubjához: Gruber Zsombor (Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

 

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
4 órája

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

NB I: négy vereséget követően Győrben törné meg pocsék sorozatát a két és fél év után újra utolsó Loki

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 06:35

Vécsei Bálint: Tapadunk az élmezőnyre a Pakssal, a tavasszal bármi megtörténhet

Labdarúgó NB I
2025.03.11. 10:36

Valdas Dambrauskas: Jelenleg nem vagyunk képesek ilyen erős védelmi fal ellen jól játszani

Labdarúgó NB I
2025.03.09. 09:08

Hiába volt több helyzete a Zalaegerszegnek, az MTK egy pontot elhozott idegenből

Labdarúgó NB I
2025.03.08. 18:58
Ezek is érdekelhetik