Roberto Firmino góljával kapott ki az Újpest az Al-Ahlitól

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.18. 19:23
Roberto Firmino góljával kapott ki az Újpest az Al-Ahlitól (Fotó: Újpest FC/Réti Zsolt)
Ötödik, egyben utolsó felkészülési mérkőzését vívta a labdarúgó NB I rajtjára készülő Újpest, amely Felső-Ausztriában csapott össze a sztárokkal teletűzdelt szaúdi élvonalbeli Al-Ahlival, amelytől Roberto Firmino góljával 1–0-ra kikapott.

Az ausztriai edzőtáborban harmadik, összességében ötödik nyári felkészülési mérkőzését játszotta a Bartosz Grzelak vezette Újpest, amely a szaúdi élvonal legutóbbi idényében bronzérmes Al-Ahlival csapott össze, melynek kezdőjében olyan sztárok kaptak helyet, mint Édouard Mendy, Roger Ibanez, Rijad Mahrez vagy Roberto Firmino.

Utóbbi már a 11. percben megvillant, amikor jobb oldali beadás után Riccardo Piscitelli kapujába bólintott. A szaúdi sztárcsapat a folytatásban is mezőnyfölényben játszott, a lila-fehéreknek a szünetig elvétve akadtak lehetőségeik. A második félidőben jóval kiegyenlítettebb volt a játék, az Újpest is jóval többet birtokolta a labdát, és ígéretes lehetőségei is voltak, a legnagyobb talán a 90. percben, amikor az új szerzemény, Dénes Adrián lövése nem sokkal a jobb kapufa mellett ment el. A lila-fehéreknek nem jött össze az egyenlítés, így vereséggel zárták a felső-ausztriai edzőtábort.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Újpest FC–Al-Ahli (szaúdi) 0–1 (0–1)
Felső-Ausztria
ÚJPEST: Piscitelli – Bese, Nunes (Fehér, 74.), Gergényi – Baranyai (Simon K., 69.), Tajti (Radosevics, 69.), Geiger, Tamás (Dénes A., 74.) – Ljujics (A. Keita, 79.), Csoboth (Mucsányi Márk, 69.) – Karamoko (Dékei, 74.). Vezetőedző: Bartosz Grzelak
Gólszerző: Firmino (11.)

AZ ÚJPEST FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Komáromi FC (szlovákiai)–Újpest 1–1 (Dékei)
*Újpest–Vasas (NB II) 3–4 (Dékei 2, Ljujics)
Újpest FC–SV Waldhof Mannheim (német, III. o.) 1–1 (Ljujics)
Újpest FC–St. Pölten (osztrák, II. o.) 1–0 (Mucsányi Márk)
Újpest FC–Al-Ahli (szaúdi) 0–1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik