NB I: Varga Zétény kölcsönbe került a DVTK-hoz – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.07.12. 13:54
Varga Zétényt már be is mutatták a DVTK-nál (Fotó: dvtk.eu)
Tehetséges, ballábas, magyar utánpótlás válogatott szélsőt vett kölcsön a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK – erről a klub hivatalos honlapja adott hírt pénteken. Varga Zétény a Ferencvárostól érkezik Diósgyőrbe, és már a pénteki felkészülési mérkőzésen pályára léphet piros-fehér szerelésben az ausztriai edzőtábor utolsó összecsapásán.

„Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy a DVTK-ban futballozhatok a következő idényben. Bizakodva tekintek a jövőbe és nagyon remélem, hogy minél többet fogok tudni segíteni a csapatnak az eredményes szereplésben – kezdte Varga Zétény, a DVTK hivatalos honlapjának adott interjúját. – Szimpatikus volt, amit felvázoltak elém, így nagyon szívesen váltottam. A szurkolótábor nagyon jó, a csapat összetartó és ez egy tökéletes lehetőség számomra a további fejlődéshez. A játékom véleményem szerint meglehetősen kiszámíthatatlan, szeretek sokszor váratlant húzni, az egy az egy elleni szituációkra építek és keresem is ezeket a párharc lehetőségeket. Bízom benne, hogy Diósgyőrben is sokszor tudom kamatoztatni az erényeimet és gólokkal, gólpasszokkal tudom segíteni a csapatot.”

„A szakmai stáb januártól kezdve folyamatosan figyelemmel kísérte Zétény pályafutását – mondta el Bajúsz Endre, a DVTK sportigazgatója. – Rendkívül tehetséges fiatal játékosnak tartjuk. Nekünk nagyon fontos, hogy a támadásban olyan labdarúgónk is legyen, aki egy az egyben meg tudja bontani a védelmet, és Zétény kiváló rúgótechnikája által sokszor eredményes is.”

A klub tájékoztatása szerint Varga Zétény Miskolcon átesett minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, majd aláírta a szerződését. Ezt követően csütörtök este csatlakozott a DVTK Ausztriában edzőtáborozó keretéhez, így a pénteki felkészülési mérkőzésen pályára is léphet. Varga Zétény egy évre kölcsönbe érkezik a DVTK-hoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Herbák Máté (SV Bergfried Németország), Sinisa Sanicanin (bosnyák, Partizan Beograd – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők: Uros Drezsgics (szerb, Rubin Kazany – Oroszország), Huszár Marcell (ETO FC Győr), Marko Rakonjac (szerb-montenegrói, Lokomotiv Moszkva – Oroszország, legutóbb kölcsönben Topolyai SC – Szerbia), Varga Zétény (Ferencváros)
Kölcsönből visszatérhet: Benkő Péter (szlovák-magyar, Salgótarján BTC), Csatári Gergő (Kolorcity Kazincbarcika), Jeremie Obounet Moussango (gaboni, FC Kosice Kassa, Szlovákia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Karlo Sentic (horvát, Hajduk Split – Horvátország), Mohammed Rarszalla (marokkói, FC Kosice – Kassa, Szlovákia, szabadon igazolható) 
Távozók: Ondrej Baco (cseh, szabadon igazolható), Bánhegyi Bogdán (Kolorcity Kazincbarcika), Csirmaz István (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Farkas Dániel (szabadon igazolható), Kispál Tamás (egri kölcsön után Bicske –  szabadon igazolhatóként), Pernambuco (José Vitor Rodrigues da Silva dos Santos, brazil, szabadon igazolható), Szamosi Ádám (Kolorcity Kazincbarcika), Tóth Balázs (Nyíregyháza Spartacus), Tóth Borisz (siófoki kölcsön után szabadon igazolható), Viczián Ádám (tiszakécskei kölcsön után Békéscsaba, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Bokros Szilárd (FC Kosice – Kassa, Szlovákia)
Kölcsönből visszatér klubjához: Szabó Levente (Fehérvár FC, onnan Eintracht Braunschweig – Németország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Godfrey Bitok Stephen (nigériai)

 

Legfrissebb hírek

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54

Gálhidi György is büszke a nemzeti csapat újoncaira

Magyar válogatott
2025.09.05. 10:50

Mim Gergely: Fogalmam sincs, mikor térhetek vissza a pályára

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 10:35

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01
Ezek is érdekelhetik