NB I: Újpestre igazol a horvát gólvágó – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.07.26. 18:30
Fran Brodic hamarosan átesik az orvosi vizsgálaton is (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC csapatánál folytatja pályafutását a horvát Fran Brodic, akire már csak a kötelező orvosi vizsgálat vár jövő hét szerdán.

 

Mint korábban megírtuk, Fran Brodic megjött Budapestre, hogy Újpestre szerződjön. A lila-fehérek pénteken a hivatalos oldalukon számoltak be a horvát támadó érkezéséről, akit a szerződés aláírásától már csak a jövő szerdai orvosi vizsgálat választ el.


A 27 éves csatár zágrábi születésű, a Dinamo Zagreb utánpótlásában nevelkedett, majd eljutott a felnőttcsapatig is. Ezt követően Belgiumban az FC Bruges-nél és a Royal Antwerpnél is megfordult, majd rövid olaszországi (Catania, Reggina) kitérő után visszatért hazájába. Horvátországban az első és másodosztályban összesen 45 gólt és 15 gólpasszt termelt, a 2023–2024-es idényben két csapatban (NK Varazdin, Dinamo Zagreb) szerzett 13 találattal az élvonal második legeredményesebb játékosaként zárt.

A háromszoros horvát bajnok az átigazolásokkal foglalkozó Transfermarkt alapján az újpesti csapat legértékesebb játékosa lesz, és a hírek szerint 1.5 millió eurót fizetnek a játékjogáért.

Labdarúgó NB I
2024.07.25. 08:34

A horvát sajtó szerint a Dinamo-csatár 1.5 millió euróért Újpestre jön

A Nemzeti Sport információi szerint az Újpest képviselői az ausztriai edzőtáborozás alatt megfigyelték Brodicot.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Babós Levente (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár, szabadon igazolhatóként), Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Bese Barnabás (Fehérvár FC), Fran Brodic (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország), Dénes Adrián (Fiorentina – Olaszország), Gergényi Bence (Fehérvár FC), Kaczvinszki Dominik (Budapest Honvéd), Joao Nunes (João Aniceto Grandela Nunes, portugál, Casa Pia – Portugália, szabadon igazolhatóként), Riccardo Piscitelli (olasz, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia, legutóbb kölcsönben Fehérvár FC)
Kölcsönből visszatért: Eckl Patrick (Komáromi FC –  Szlovákia), Mucsányi Márk (BVSC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dékei Márk, Simon Balázs
Kiszemeltek: –
Távozók: Peter Ambrose (nigériai, Aberdeen – Skócia), Jorgosz Andzulasz (görög, HJK – Finnország, szabadon igazolhatóként), Dzenan Burekovic (bosnyák, szabadon igazolható),  Yohan Croizet (francia, Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg, szabadon igazolhatóként), Albi Doka (albán, szabadon igazolható), Sztefan Jevtovszki (északmacedón, Struga Trim-Lum – Észak-Macedónia), Kiss Tamás (Wisla Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Luca Mack (német, szabadon igazolható), Heinz Mörschel (dominikai-német, szabadon igazolható), Branko Pauljevics (szerb-magyar, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Franklin Sasere (nigériai, szabadon igazolható), Szabó Bálint (Békéscsaba 1912 Előre, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Varga Balázs (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönből visszatér klubjához: Huszti András (Zalaegerszegi TE FC, onnan Fehérvár FC, kölcsönbe), Molnár Zsombor (Vasas FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Házon belülről érkezik a Kisvárda új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Driton Camaj Magyarországot tekinti második hazájának

Labdarúgó NB I
6 órája

Stieber Zoltán: Már azt is megbecsülöm, hogy simán fel tudok menni a lépcsőn

Labdarúgó NB I
7 órája

Pécsi Ármin kenterbe veri az NB I kapusait – íme, a mögöttünk hagyott idény egyéni legjei

Labdarúgó NB I
7 órája

Erős Gábor vezetőedző távozik a feljutó Kazincbarcikától – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
8 órája

Erős Gábor: Ha magát a Kazincbarcikát nézem, akkor nem feltétlenül erre a klubra van szükség az NB I-ben

Labdarúgó NB I
22 órája

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:48
Ezek is érdekelhetik