NB I: „Nem volt velünk igazságos a futball”; Horváth Dávid szerint a győzelem feldobhatja az MTK-t

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2024.07.27. 08:26
Szomorú és egyben kissé irigy arckifejezéssel nézte Bojan Szankovics (kékben), hogyan ugrottak az MTK győztes gólját szerző Marin Jurina nyakába a társak... (Fotó: Szabó Miklós)
Gyenge színvonalú mérkőzéssel kezdődött a 2024–2025-ös bajnoki évad: az MTK a 92. percben szerzett góllal győzte le a ZTE FC-t. A találkozó után a két vezetőedző, Márton Gábor és Horváth Dávid értékelte a látottakat.

Márton Gábor, a ZTE FC vezetőedzője

– A kispadról nézve milyen volt a mérkőzés?
– Nem volt velünk igazságos a futball, ezt a találkozót meg kellett volna nyernünk. Sőt, már a mérkőzés első felében gólokkal kellett volna vezetnünk.

– Voltak helyzeteik, de mintha hiányoznának a góllövő csatárok...
– Azt az elvet vallom, hogy annak kell a kapuba találni, aki éppen akkor ott van. Ez lehet, hogy képességbeli kérdés is, mindenesetre nekünk ez a részlet nem sikerült. Az MTK látszólag többet birtokolta a labdát, ennek ellenére csalódott vagyok. Nem azoktól kell várni a gólokat, akik nincsenek a pályán, hanem azoktól, akik a keretből a pályán vannak, és ziccerbe kerülnek.

– Nem idegesíti, hogy a hosszabbításban kapott góllal maradtak pont nélkül?
– Ezzel nem érdemes foglalkozni. Mindegy, hogy az első percekben vagy az utolsóban beszedett találattal kapunk ki, ugyanúgy fájó. Bár úgy érzem, hogy az egész meccsen nem fociztunk rosszul, és bevallom, még az egy ponttal is csalódott lettem volna. Erre kikaptunk.

Horváth Dávid, az MTK Budapest vezetőedzője

– Három ponttal távoznak Egerszegről, nyilván elégedett.
– Persze, már az első perctől mi birtokoltuk többet a labdát, volt olyan periódusa a meccsnek, amikor hatvan-hetven százalékban nálunk volt, a Zete arra várt, mikor hibázunk. A sok labdabirtoklásban benne van a hibázás lehetősége is, arra kértem a játékosokat, hogy minél pontosabbak legyenek, ne adjanak lehetőséget a hazaiaknak. Egyébként nagyon fontos győzelemmel kezdeni a bajnokságot, rendkívül elégedett vagyok.

– A döntetlen csalódás lett volna?
– Igen. A jó kezdés és a győzelem feldobhatja a társaságot. Jó keretünk van, megérdemeltük a sikert.

– A hajrában jól cserélt.
– Nagyon jó karakterű csatáraink vannak, és ezt szeretnénk kihasználni a következő fordulókban is. Az is nagyon jóleső érzés, hogy a két cserejátékos, Stieber Zoltán és Marin Jurina döntötte el a meccset. Ez újabb bizonyíték arra, hogy nemcsak a kezdő tizenegyre kell számítani, hanem az egész csapatra. Tény, a cserékkel szerencsés voltam.

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ
Zalaegerszegi TE–MTK Budapest 0–1 (0–0)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2867 néző. Vezette: Káprály
Gólszerző: Jurina (90+2.)

Labdarúgó NB I
2024.07.26. 19:54

Nem játszott jól, a ráadásban szerzett góllal mégis nyert az MTK Egerszegen

Gundel-Takács többször bravúrral hárított, de a hajrára jött Jurina és egy fejessel eldöntötte a három pont sorsát.

 

 

Legfrissebb hírek

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
19 órája

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Az MTK Gedeonja a libamájakat nézi a piacon, majd felmegy a társkeresőre – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.06. 17:50

Döntetlen a forduló rangadóján, az FTC továbbra is három ponttal vezet a Puskás Akadémia előtt

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:24

Az MTK 11-est hibázott, a Debrecen fontos pontokat vesztett hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 17:26

Ötgólos mérkőzésen folytatta tavaszi menetelését az ETO

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 14:58

Szűcs Tamás: Higgadtan várjuk ezt a fontos bajnokit

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 11:04

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21
Ezek is érdekelhetik