NB I: már Budapesten az Újpest horvát kiszemeltje, hamarosan aláírhat

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.07.26. 12:10
U19 England v U19 Croatia  - UEFA Under19 European Championship
Fran Brodic (9) lehet a megújuló Újpest első nagy igazolása (Fotó: Getty Images)
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Fran Brodic a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpestben folytatja pályafutását. Információink szerint a horvát támadó pénteken megérkezett Budapestre, és hamarosan a kötelező orvosi vizsgálaton is áteshet, majd aláírhatja szerződését a lila-fehér együtteshez.

Mint arról korábban írtunk, a horvát sajtóban egy ideje már elterjedt, hogy a Dinamo Zagreb 27 éves csatára, Fran Brodic Újpestre szerződhet. A telegram.hr szerint eldőlt, hogy a támadó, aki iránt az amerikai Austin FC is érdeklődött, Magyarországra szerződik. A portál úgy tudja, a játékos 1.5 millió euróért válthat klubot.

A Nemzeti Sport értesülései szerint a korábbi utánpótlás-válogatott támadó már Budapesten tartózkodik, és hamarosan áteshet a kötelező orvosi vizsgálaton is. Ha azon minden rendben lesz, akkor pedig aláírhatja szerződését a lila-fehér együtteshez. A portál hozzátette, hogy Brodic jelenlegi fizetése többszörösét fogja majd keresni a magyar csapatnál. 

Úgy tudjuk, Brodicot a Dinamo ausztriai edzőtáborában, amikor az Újpest is ott készült, megnézték a magyar klub képviselői (feltételezhetően a CSZKA 1948 Szófia elleni meccsen), tehát valós az érdeklődés. Az Újpest szerdai szurkolói ankétján is elhangzott, hogy egy belső középpályás és egy csatár érkezése várható még a nyáron a lila-fehéreknél. 

Brodic tavaly nyáron 500 ezer euróért szerződött az NK Varazdintól a Dinamóhoz, de fél évet kölcsönben még az előző csapatánál játszott, csak tavasszal került Zágrábba. A fővárosiaknál 13 meccsen hét gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Babós Levente (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár, szabadon igazolhatóként), Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Bese Barnabás (Fehérvár FC), Dénes Adrián (Fiorentina – Olaszország), Gergényi Bence (Fehérvár FC), Kaczvinszki Dominik (Budapest Honvéd), Joao Nunes (João Aniceto Grandela Nunes, portugál, Casa Pia – Portugália, szabadon igazolhatóként), Riccardo Piscitelli (olasz, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia, legutóbb kölcsönben Fehérvár FC)
Kölcsönből visszatért: Yohan Croizet (francia, Zalaegerszegi TE FC), Eckl Patrick (Komáromi FC –  Szlovákia), Mucsányi Márk (BVSC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dékei Márk, Simon Balázs
Kiszemeltek: Fran Brodic (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország)
Távozók: Peter Ambrose (nigériai, Aberdeen – Skócia), Jorgosz Andzulasz (görög, HJK – Finnország, szabadon igazolhatóként), Dzenan Burekovic (bosnyák, szabadon igazolható),  Yohan Croizet (francia, Zalaegerszegi TE FC – szabadon igazolhatóként) Albi Doka (albán, szabadon igazolható), Sztefan Jevtovszki (északmacedón, Struga Trim-Lum – Észak-Macedónia), Kiss Tamás (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Wisla Kraków – Lengyelország), Luca Mack (német, szabadon igazolható), Heinz Mörschel (dominikai-német, szabadon igazolható), Branko Pauljevics (szerb-magyar, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Franklin Sasere (nigériai, szabadon igazolható), Szabó Bálint (Békéscsaba szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Varga Balázs (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönből visszatér klubjához: Huszti András (Zalaegerszegi TE FC, onnan Fehérvár FC, kölcsönbe), Molnár Zsombor (Vasas FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik