Megverte a Vasas az Újpestet a bombagólok mérkőzésén

B. J.B. J.
Vágólapra másolva!
2024.07.06. 13:17
Izgalmas lett a hajrá (fotó: vasasfc.hu)
Az Újpest NB I-es labdarúgócsapata 4–3-ra kikapott a Vasastól felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét ikszelt a horvát Slaven Belupóval, a Zalaegerszeg pedig az NK Varazdinnal. A Győri ETO FC a Honvédot fogadta, és háromgólos győzelmet aratott ellene.

 

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Vasas (NB II)–Újpest 4–3 (0–3)
Újpest, az 1. félidőben: Piscitelli – Bese, Fehér, Gergényi – Simon K., Tajti, Geiger, Tamás M. – Ljujics, Radosevics – Dékei. 
A 2. félidőben: Banai – Kovács D., Kaczvinszki, Kobouri – Baranyai, Mucsányi Miron, A. Keita, Dénes A., Simon B. – Kollarik, Mucsányi Márk. 
Vezetőedző: Bartosz Grzelak
Gólszerző: A. Keita (97. – öngól), Mamusits (115.), Zimonyi (117. – 11-esből), Pintér Filip (118.), ill. Dékei (4., 54.), Ljujics (17.)

Úgy állapodott meg az Újpest és a Vasas egymással, hogy mindkét félidő 60 percig tart, és nem akárhogyan indult a mérkőzés, ugyanis a negyedik percben Dékei Márk még bőven a saját térfeléről vette be az angyalföldiek kapuját! A 17. percben Matija Ljujics nagyon szép szabadrúgásgólt szerzett, majd Dékei bombagólja zárt az első félidőt.

A szünetben a teljes csapatát lecserélte Grzelak. 

A második játékrész elején Aboubakar Keita öngólt vétett, a hajrában pedig fordított a Vasas: Mamusits Patrik ritkán látható nagy gólt szerzett, majd kiharcolt egy büntetőt, amelyet Zimonyi Dávid értékesített, egy újabb újpesti védelmi rövidzárlatot Pintér Filip használt ki. 

0–3 után 4–3, nem mindennapi győzelmet aratott a Vasas.

Az első félidő közvetítése ITT, a másodiké pedig ITT.

Fotó: kecskemetite.hu


Kecskemét–Slaven Belupo (horvát) 0–0
Kecskemét, az 1. félidőben: Kersák – Szűcs K., Belényesi, Katona L. – Májer, Nikitscher, Kovács Barnabás, Kotula – Banó-Szabó, Pálinkás – Lukács. Vezetőedző: Szabó István

A Kecskemét a szlovéniai edzőtábort a horvát első osztályban vitézkedő Slaven Belupo ellen zárta, a mérkőzésen nem született gól. A KTE mestere nem számíthatott Szabó Alex, Zeke Márió, Varga Bence, Derekas Zoltán és Molnár Márk játékára sem. Az első félidőben több meg nem adott gólig eljutott a magyar csapat, amelynek honlapja szerint a két együttes kiegyenlített csatát vívott, és csereként pályára lépett Nagy Krisztián, Polyák Imre, Vágó Levente, Mihajlo Meszhi, Matheus Leoni, Helmich Pál, Zsótér Donát, Vattay Márton és Kovács Kolos is.

Fotó: haol.hu/Szekeres Péter

ZTE FC–Varazdin (horvát) 0–2 
ZTE FC, az 1. félidőben: Gundel-Takács – Nyíri, Szafronov, Evangelu, Medgyes – Szankovics, Csonka – Kiss Bence, Mim, Dénes Csanád-Vilmos – Sajbán Máté.
A 2. félidőben: Németh Ervin – Györe (Deme), Szendrei, Várkonyi, Cubrilo –  Csóka Do., Boros, Bakti – Klausz, Németh D., Spoljaric. Vezetőedző: Márton Gábor
Gólszerző: Mamic (21.), Segovic (118.)

A Zalaegerszeg 30 perces negyedekre osztotta a maga mérkőzését, amelyen, bár egyáltalán nem játszott alárendelt szerepelt, kétgólos vereséget szenvedett.

Fotó: eto.hu


ETO FC Győr–Budapest Honvéd (NB II) 3–0 (0–0)
Győr: Gyurákovics – Vera, Szépe, Keresztes K., Csontos D. – M. Diarra, P. Anton, Vingler, Bumba – Skvarka, Lukics. A 60. perctől: Ruisz – Ráska, Krpics, Koncz, Vianna – Tóth Rajmund, Riquelme Rodrigues, Bánáti – Boschilia – Luc, Farkas B. Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerző: Skvarka (49.), Bumba (51.), Ráska (63.)

Az élvonalba frissen feljutott Győr a tavaly kieső Honvédot fogadta, és a második félidőben szerzett gólokkal jelezte a két csapat közötti osztálykülönbséget.

A mérkőzés közvetítése ITT!

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Austria Wien (osztrák)–Paksi FC 1–3 (1–2)
Ferencváros–CSZKA 1948 Szófia (bolgár) 1–1 (0–1)
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik