FTC: egy hét múlva a West Ham lesz az ellenfél – hivatalos

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.08. 11:19
Az FTC a fradi.hu-n hivatalosan is bejelentette a West Ham elleni edzőmeccset
Korábban sajtóértesülés alapján már beszámoltunk róla, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata az ausztriai edzőtáborozása során megmérkőzhet az angol Premier League-ben szereplő, 2023-ban Európa-konferencialiga-győztes West Ham Uniteddel, a hírt ma a hivatalos oldalán, a fradi.hu-n megerősítette a magyar bajnok.

 

 

A Ferencváros július 4-én, csütörtökön utazott el a második nyári, ausztriai edzőtáborába, Lienzbe. Azóta túl van a második edzőtáborozás első, összességében pedig a nyári harmadik felkészülési meccsén is (a bolgár CSZKA 1984 ellen 1–1-es döntetlenre végzett az FTC, ahogy korábban a Sepsivel is ikszelt, a NK Naftát pedig 1–0-ra legyőzte). A fradi.hu hétfőn a következő két edzőmérkőzésről is tájékoztatást adott.

Július 10-én, szerdán 17 órától a horvát NK Istra 1961 ellen lép pályára Pascal Jansen vezetőedző csapata, majd öt nappal később – ahogy sajtóhírek alapján a napokban jeleztük – , július 15-én, hétfőn 16 órától az Európa-konferencialiga 2023-as győztese, a Julen Lopetegui vezette, londoni West Ham United vár a zöld-fehérekre a második ausztriai edzőtábor zárásaként. Az edzőmeccseket a Ferencváros szurkolói élőképes közvetítésben követhetik nyomon a meccsjegy.fradi.hu oldalon keresztül.


A FERENCVÁROS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: Ausztria, június 20–27. és július 4–16. (az edzőmérkőzéseket is az edzőtáborozások alatt játssza a csapat Ausztriában)
FTC–NK Nafta (szlovén) 1–0 (Gojak)
FTC–Sepsi OSK (romániai) 4–4 (Loncar, Bassey, Kehinde 2)
FTC–CSZKA 1948 Szófia 1–1 (Pászka) 
Július 10., 17.00: FTC–NK Istra 1961 (horvát)
Július 15. 16.00: FTC–West Ham United (angol)

 

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Keita és Szevikjan betalált, negyedik felkészülési meccsét is megnyerte a Fradi

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 13:24

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 19:55
Ezek is érdekelhetik