Fehérvárról is keresték, de Törökországba menne a középpályás – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.07.01. 09:19
Bedi Bence nem vár tovább, Fehérvárra szerződhet (Fotó: Szabó Mikós archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint török ajánlatra vár a ZTE labdarúgócsapatától már biztosan távozó középpályás, Bedi Bence.

 

A Nemzeti Sport elsőként már márciusban megírta, hogy Bedi Bence a nyáron, szerződése lejártával, tíz évet követően távozik a ZTE FC-től, a középpályás nem is kezdte el a zalaiakkal a nyári felkészülést, jelenleg szabadon igazolható.
 

Tavasszal arról is írtunk, hogy a Fehérvár FC érdeklődött a 27 éves játékos iránt, és úgy tudjuk a fehérváriak nyáron is felvették a kapcsolatot a futballistával, Bedi azonban kitart amellett, hogy külföldön szeretne futballozni, ezért is döntött úgy, hogy távozik Zalaegerszegről.
 

Csapatneveket nem mondhatok, de azt elárulhatom, hogy bár vannak magyarországi ajánlatai Bedi Bencének, ő külföldön szeretné folytatni, és erre jelen állás szerint Törökországban lehet esélye. Van érdeklődés török klub részéről, ám mivel ott csak augusztusban indul az új idény, lassan mozdul a török piac, az Eb után lehet számítani nagyobb mozgásra. Mindenesetre bízunk benne, hogy Bence a napokban konkrét ajánlatot kap az egyik kérőtől, és így hamarosan eldőlhet, hol folytatja” – nyilatkozta a Nemzeti Sport megkeresésére a játékos ügynöke, Dragan Szekulics.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁSOK A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Marko Cubrilo (bosnyák, FK Igman Konjic – Bosznia-Hercegovina), Csonka András (Ferencváros, legutóbb Budafoki MTE – kölcsönben), Sztefanosz Evangelu (görög, NK Osijek – Horvátország, kölcsön után végleg), Gundel-Takács Bence (Budafoki MTE), Nyíri Vince (Szombathelyi Haladás), Várkonyi Bence (MTK Budapest, kölcsön után)
Kölcsönbe érkezők: Bakti Balázs (Puskás Akadémia, legutóbb Vasas FC – kölcsönben)
Kölcsönből visszatérhet: Huszti András (Újpest FC), Klausz Milán (Szeged-Csanád GA), Németh Ervin (NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Vasas FC), Papp László (Mosonmagyaróvár), Szalay Szabolcs (Vasas FC)
Kiszemeltek: –
Távozott: Bedi Bence (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Fehérvár FC; Törökország ), Dombó Dávid (szabadon igazolható), Gyurján Márton (szabadon igazolható), Guy Hadida (izraeli, Maccabi Bnei Reineh – Izrael), Zoran Lesjak (horvát, NK Nafta 1903 Lendava – Horvátország), Kiss Ágoston (tiszakécskei kölcsön után Vasas FC), Antonio Mance (horvát, Umm-Szalal SC – Katar), Soltész István (budafoki kölcsön után Kisvárda Master Good), 
Kölcsönből visszatér klubjához: Yohan Croizet (francia, Újpest FC), Gruber Zsombor (Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
 

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 órája

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
19 órája

Felkészülés: háromgólos ETO FC-győzelem a Komárom ellen, nyert a Fehérvár és a Paks is

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 15:12

Helyzetek és gól nélkül – ikszelt egymással a Fehérvár és a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 14:25

Bohdan Melnik a harcosabb játékstílus híve

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 10:00

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

NB I: négy vereséget követően Győrben törné meg pocsék sorozatát a két és fél év után újra utolsó Loki

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 06:35

Bejelentette visszavonulását a Fehérvártól távozott védő

Labdarúgó NB I
2025.03.08. 10:07
Ezek is érdekelhetik