Fehérvár: próbajátékra érkezett a legutóbb Újpesten szereplő védő

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.07.05. 10:58
Huszti András (jobbra) az újpesti kölcsönjáték után Fehérváron bizonyíthat (Fotó: Földi Imre)
A Fehérvár FC péntek délelőtt az NB II-es Ajkával játszik felkészülési mérkőzést és a klub honlapján megjelent tudósításból kiderül, a ZTE FC védője, Huszti András próbajátékon szerepel, a második félidőben léphet pályára az ajkaiak elleni meccsen.

 

A ZTE FC 23 éves jobbhátvédje, Huszti András a tavasszal kölcsönben Újpesten szerepelt (nyolc meccsen egy-egy gólt és gólpasszt ért el), ám az már korábban eldőlt, hogy nem marad a liláknál, ráadásul Márton Gábor, a zalaiak vezetőedzője sem számol vele, bár még egy évig él a szerződése a klubnál. A Fehérvár FC-nél egyelőre nem döntöttek a szerződtetéséről, ezért próbajátékon szerepel a csapatnál.

Fehérváron az éppen Újpestre, tulajdonképpen Huszti posztjára igazolt Bese Barnabás pótlására szerződtethetik, ha megfelel a tesztelés során. Az Ajka elleni pénteki edzőmeccsen a második félidőben léphet pályára a klub tájékoztatása szerint.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Bedi Bence (Zalaegerszeg – szabadon igazolható), Bohdan Melnik (ukrán-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Tóth Balázs (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg) 
Kölcsönből visszatért: Babos Bence (FC Ajka), Franck Bambock (kameruni-francia, Panetolikosz – Görögország), Dala Martin (Nyíregyháza Spartacus), Lirim M. Kastrati (koszovói-albán, NK Lokomotiva Zagreb –  Horvátország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Jasmin Celikovic (bosnyák, Ahmat Groznij – Oroszország), Huszti András (Zalaegerszegi TE FC, próbajáték)
Távozók: Bese Barnabás (Újpest), Gergényi Bence (Újpest), Hangya Szilveszter (szabadon igazolható), Rúben Pinto (Rúben Rafael Melo Silva Pinto, portugál), Emil Rockov (szerb-magyar, FK Srajaevo – Bosznia-Hercegovina), Szabó Levente (diósgyőri kölcsön után Eintracht Braunschweig – Németország, szabadon igazolhatóként), Sigér Dávid (Sepsi OSK – Románia) 
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatért klubjához: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dala Martin (Nyíregyháza Spartacus, ismét kölcsönbe?), Fiola Attila (lejárt a szerződése), Franck Bambock ( kameruni-francia, legutóbb Panetolikosz – Görögország, kölcsönben)

Labdarúgó NB I
2024.07.05. 10:00

Átigazolás: a Fehérvár FC középpályást szerződtetett

Ahogy korábban előre jeleztük, a Zalaegerszegről távozó Bedi Bence Székesfehérváron folytatja pályafutását.


 

 

Legfrissebb hírek

Kazincbarcika: újabb meghatározó játékos távozott

Labdarúgó NB I
32 perce

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Ajaxban és a PSV-ben nevelkedő szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
5 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
19 órája

NB II-es felkészülés: négy gólt szerzett a Honvéd, a Vasas is simán győzött, a Videoton a BVSC-t verte meg

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 23:07

Az Újpest Szerbiából igazolt támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:18

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04

NB III-as gólkirályt igazolt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 07:01
Ezek is érdekelhetik