A kezdőkörből adott kapufás gólpasszt az Újpest fiatal támadója

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.13. 13:24
Dékei Márk a kezdőkörből adott kapufás gólpasszt (Fotó: Újpest FC)
Ritkán látható góllal szerzett vezetést a német harmadosztályú Waldhof Mannheim elleni ausztriai felkészülési mérkőzésen a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC. A felnőttekhez nemrég felkerült Dékei Márknak a lila-fehérek előző, Vasas elleni találkozóján már volt egy saját térfeléről szerzett gólja, ám most a keresztlécnek és Matija Ljujicsnak köszönhetően gólpassz lett a távoli lövésből.

A Mannheim elleni mérkőzés 12. percében Matija Ljujics próbálta volna kiugratni Dékei Márkot, a támadót megelőző védőről az Újpest játékosához pattant a labda a kezdőkörben, s mivel látta, hogy az ellenfél kapusa kijött a kapujából, távolról próbált meg gólt szerezni, de a labda ezúttal „csak” a keresztlécen csattant, ahonnan épp az addigra felérő Matija Ljujics elé került, aki a ziccert értékesítve szerzett vezetést.

A második félidőt a német csapat kezdte jobban, és egy gyors ellentámadás után egyenlített, a hátralévő időben pedig mindkét csapatnak voltak lehetőségei, de újabb gól már nem született.

Az Újpest nemrég kinevezett vezetőedzője, Bartosz Grzelak ezúttal csak egy helyen változtatott csapatán meccs közben, ugyanis a lila-fehérek 16 órától az osztrák Sankt Pöltennel is összecsapnak.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, AUSZTRIA
Újpest FC–Waldhof Mannheim (német III. o.) 1–1 (1–0)
Újpest FC: Piscitelli – Bese, Fehér, Gergényi – Simon K., Tajti (Simon B., 85.), Geiger, Tamás K. – Ljujics, Radosevics – Dékei
Gólszerző: Ljujics (12.), ill. Boyd (53.)

 

Legfrissebb hírek

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
4 órája

Gróf ellökött egy labdaszedőt, Varga állt be a kapuba – pontot mentett az Újpest a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
6 órája

Dugó a pezsgősüvegben – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
18 órája

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
18 órája

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Különleges mezben játszik az Újpest a 245. derbin

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 18:00

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Az Újpest az NS-nek bejelentette: stratégiai partnerségre lépett a Red Bull-lal

Labdarúgó NB I
2025.10.14. 13:21
Ezek is érdekelhetik