Újabb U-válogatott játékost igazolt az Újpest

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.17. 18:30
null
Kaczvinszki Dominik Újpesten folytatja pályafutását (Fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpest FC megvásárolta Kaczvinszki Dominik játékjogát a Budapest Honvédtól – számolt be róla az újpesti klub a hivatalos honlapján.

 

A 2006-os születésű játékos Miskolcon kezdett focizni, majd a DVTK utánpótlása után Kispestre került, ahol a Magyar Futball Akadémián pallérozódott. A piros-feketéknél végigjárta a korosztályos együtteseket, a 2023–2024-es idényben pedig már alapember volt a Honvéd II-ban, és rendszeresen kezdőként lépett pályára az NB III-ban.

A ballábas, 192 centiméter magas játékos elsősorban a védelem közepén érzi jól magát, fiatal kora ellenére remek fizikai adottságai vannak – írja az Újpest. 

„Minden gyerek azért kezd el focizni, hogy egy nap ilyen tradicionális klubban kapjon bizalmat és lehetőséget. Az, hogy nekem ez már ilyen fiatalon megadatott, különös büszkeség. Nagyon várom a kihívásokat, az biztos, hogy minden adva van itt, Újpesten a fejlődéshez, egyéni és csapatszinten egyaránt” – fogalmazott Kaczvinkszi Dominik a klubhonlapnak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Babós Levente (Puskás Akadémia FC, legutóbb kölcsönben: Csákvár, szabadon igazolhatóként), Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Bese Barnabás (Fehérvár FC), Dénes Adrián (Fiorentina – Olaszország), Kaczvinszki Dominik (Budapest Honvéd), Riccardo Piscitelli (olasz, Mezőköved, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: 
Kölcsönből visszatérhet: Yohan Croizet (francia, Zalaegerszegi TE FC), Eckl Patrick (Komáromi FC), Mucsányi Márk (BVSC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dékei Márk, Simon Balázs
Kiszemeltek: 
Távozók: Jorgosz Andzulasz (görög, szabadon igazolható), Dzenan Burekovic (bosnyák, szabadon igazolható), Albi Doka (albán, szabadon igazolható), Sztefan Jevtovszki (északmacedón), Kiss Tamás (szabadon igazolható), Luca Mack (német, szabadon igazolható), Heinz Mörschel (dominikai-német, szabadon igazolható), Branko Pauljevics (szerb-magyar, szabadon igazolható), Franklin Sasere (nigériai, szabadon igazolható), Peter Ambrose (nigériai, Aberdeen – skót)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: Huszti András (Zalaegerszegi TE FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: 

 

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
1 órája

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 16:33

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

„Nem ünnepeljük a döntetlent” – Damir Krznar reagált az újpesti szurkolók újabb kritikájára

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 07:29

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Katona Levente lábbal is gólt szerezne az újpestiek ellen...

Labdarúgó NB I
2025.09.25. 07:05

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00
Ezek is érdekelhetik