Roberto Firmino csapatával is összecsap az Újpest a felkészülés alatt

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.27. 14:32
Bartosz Grzelak vezetésével az új idény előtt öt felkészülési mérkőzést játszik az Újpest (Fotó: Újpest FC)
Többek között a sztárok sorát foglalkoztató szaúdi Al-Ahlival is játszik felkészülési mérkőzést nyáron a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC.

A lila-fehérek honlapjukon tették közzé a felkészülési menetrendet. Ennek értelmében már most szombaton, június 29-én pályára lép Bartosz Grzelak együttese a szlovák élvonalba feljutó Komarno ellen. Az Újpest egy héttel később, július 6-án a Vasassal is összecsap, majd július 10. és 19. között Ausztriában edzőtáborozik, ahol a német Mannheimmel, az osztrák Sankt Pöltennek, zárásként pedig az Édouard Mendyt, Roger Ibánezt, Merih Demiral, Franck Kessié, Riyad Mahrez, Roberto Firminót, Alan Saint-Maximint és Gabri Veigát is foglalkoztató szaúdi Al-Ahlival csapnak össze.

Az Újpest a labdarúgó NB I 2024–2025-ös idényét július 27-én, hazai pályán a Puskás Akadémia ellen kezdi meg.

AZ ÚJPEST NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Június 29., szombat: Újpest FC–KFC Komarno (szlovák I. o.)
Július 6., szombat: Újpest FC–Vasas (NB II)
Július 12., péntek: Újpest FC–SV Waldhof Mannheim (német III. o.)
Július 13., szombat: Újpest FC–Sankt Pölten (osztrák II. o.)
Július 18., csütörtök: Újpest FC–Al-Ahli (szaúdi I. o.) 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik