NB III-as bajnoktól igazolt fiatal játékost a Kecskemét

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.14. 13:01
null
Vattay Márton az NB III-ból igazolt az élvonalba (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB I-ben érdekelt Kecskeméti TE megszerezte az NB III-ban bajnoki címet szerző Putnok 18 éves, újpesti nevelésű középpályását, Vattay Mártont.

A 18 éves Vattay Márton Szentendrén kezdett futballozni, majd Dunakesziről került az Újpest Akadémiájára. Ezt követően a 2022–2023-as idényben Egerben mutatkozott be a felnőttek között, s 16 NB III-as meccsen kapott lehetőséget, ezek közül 14-szer kezdőként. Vattay tavaly nyáron váltott és az ugyancsak harmadosztályú Putnokhoz szerződött, s oroszlánrészt vállalt abban, hogy a csapat bajnokként osztályozót játsszon, hiszen 32 mérkőzésen játszott kezdőként, s két gólt szerzett.

Vattay azonban nem marad az NB III-ban, ugyanis a Kecskemét honlapján tudatta, hogy mindenben megegyezett a borsodi csapattal a játékos klubváltását illetően.

Nagyon örülök, izgatottan várom már a munkát, mert ez egy hatalmas megtiszteltetés, hogy egy NB I-es klub lehetőséget lát bennem. Ez viszont még csak az út eleje, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy be is bizonyítsam, hogy itt a helyem. Minden meccset szeretek nézni az NB I-ben, amit csak tudok, a KTE-t is sokat láttam. Azt hallottam, hogy a hangulat egyedi a klubnál, illetve azt is, hogy egy nagyon lelkes szurkolótábor áll a csapat mellett. Putnokon csapattársam volt Mészáros Dávid, aki itt nevelkedett, tőle is csak jókat hallottam a városról és a klubról. Ami a személyes terveimet illeti, fel akarom venni minél gyorsabban a ritmust. Az NB III-ban úgy érzem, sikerült ezt gyorsan megtennem, de az NB I-ben természetesen fizikálisabb és gyorsabb a játék. Bízom magamban, illetve abban, hogy meg tudok felelni itt is az elvárásoknak” – mondta Vattay Márton.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Vattay Márton (Putnok), Kotula Máté (szabadon igazolható – legutóbb Kolorcity Kazincbarcika), Kovács Barnabás (Zalaegerszegi TE FC), Papp Milán (Kolorcity Kazincbarcika)
Kölcsönbe érkezők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Farkas Balázs (ETO FC Győr)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Horváth Krisztofer (Torino FC – Olaszország), Iyinbor Patrick (Ferencváros), Nagy Olivér (Ferencváros), Szendrei Ákos (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik