NB I: gólkirállyal erősített az MTK

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.17. 12:28
A szlovák gólkirály, Róbert Polievka eredményessége nagyban meghatározhatja az MTK szereplését (Fotó: mtkbudapest.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest a hivatalos oldalán tudatta, hogy Róbert Polievka személyében a szlovák élvonal gólkirályát szerződtette.

„Klubunk mindenben megállapodott Róbert Polievkával és eddigi klubjával, a Dukla Banská Bystricával, így személyében egy olyan gólerős támadó szerződik hozzánk, aki az elmúlt öt idény mindegyikében több mint tíz gólt szerzett a bajnokságban. A 28 éves labdarúgó a támadósor minden posztján bevethető”írja az MTK.

Polievka csapatkapitányként a mögöttünk hagyott klubidényben 27 szlovák bajnokin 13 gólt és nyolc gólpasszt jegyzett. Ezzel ő lett a gólkirály, és beválasztották az idény álomcsapatába is.

„Az Európa-bajnokságra kijutó szlovák válogatott színeiben kilenc találkozón lépett pályára a selejtezősorozatban. Polievka részt vett az Eb-résztvevő válogatott felkészülésében, de az utolsó pillanatban nem utazhatott a kontinenstornára” – jegyezte meg a klub.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MTK-NÁL
Érkezők: Ilja Beriasvili (grúz, Mezőkövesd), Róbert Polievka (szlovák, FK Dukla Banská Bystrica – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Balogh Máté (BKV Előre), Csenterics Adrián (BVSC), Lehoczky Roland (Tiszakécske), Merényi Ádám (Budafoki MTE), Miknyóczki Ádám (Pécsi MFC), Molnár Ádin (Kozármisleny), Szőke Gergő (Gyirmót FC Győr), Zuigeber Ákos (Szeged-Csanád GA), Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek:
Távozók: Várkonyi Bence (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: 

 

Legfrissebb hírek

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
3 órája

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
4 órája

Neymar európai klubbal tárgyal; Luis Díaz megérkezett Münchenbe – keddi transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
5 órája

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
19 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
21 órája

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:40

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:36
Ezek is érdekelhetik