Hosszabbított a DVTK-val az U21-es válogatott középpályás

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.14. 12:51
Bényei Ágoston marad a DVTK-nál (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződést hosszabbított magyar U21-es válogatott középpályásával, Bényei Ágostonnal.

A 21 éves Bényei Ágoston a debreceni utánpótláscsapatokat végigjárta, ám a DVSC színeiben az NB II-ben 14, az élvonalban 15 mérkőzés jutott neki, ezért 2022 nyarán a DVTK-hoz szerződött, s a miskolciakat 34 meccsen öt góllal és négy gólpasszal segítette feljutáshoz, majd az NB I-ben 25 találkozón két-két gólig és gólpasszig jutott.

Bényei a magyar korosztályos válogatottakba is meghívót kapott, az U18-asoknál egy, az U19-eseknél öt meccsen kapott lehetőséget, míg az U21-eseknél már 11-szer lépett pályára. Mint a klub honlapjának elmondta, azzal a céllal igazolt a DVTK-hoz képt évvel ezelőtt, hogy teljes értékű labdarúgóvá váljon.

Csupaszív játékosnak mondom magam, és két év után úgy érzem, hogy már diósgyőri vér csordogál az ereimben. Nagyon jó érzés az, hogy mögöttünk állnak a szurkolók, és ez olyan plusz motivációt ad, ami minden meccsen hajt előre. Értük vagyunk, és ha kijönnek a stadionba, akkor meg kell hálálni a támogatásukat” – idézte Bényeit a dvtk.eu.

„Amikor hívott a menedzserem, hogy megegyezik a klub és a mi szándékunk, ezért jóval a szerződés lejárta előtt hosszabbítást ajánl a DVTK, akkor elképesztő boldogság töltött el. Attól a pillanattól kezdve minden nap úgy kellettem fel, hogy alig vártam az aláírás pillanatát. A klub megbecsülése ösztönző hatással van rám, és így a szezon kezdete előtt ez egy hatalmas löketet ad, amit hasznosítani szeretnék az egész idény során. Egy nagyon jó, kemény és nagyon hasznos felkészülés pedig megadja azt az alapot arra, hogy a bajnokságban jól tudjunk szerepelni” – zárta szavait Bényei Ágoston.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik