FTC: fókuszban a BL-selejtező; Paks: nem árusítják ki a kupagyőztes klub keretét

Vágólapra másolva!
2024.06.18. 11:01
Pascal Jansen (balra) a jó erőnlét mellett a megfelelő csapatszellem kialakítását is fontosnak tartja az FTC-nél (Fotó: fradi.hu)
A labdarúgó Európa-bajnokság árnyékéban lassan beindul az élet a magyar élvonalban is: a Ferencváros és a Paksi FC mellett további nyolc együttes kezdte el a felkészülést hétfőn, míg az ETO FC Győr szerdán, a ZTE pedig június 24-én vág bele a munkába.

Ha valamikor, most fontos az együtt töltött idő. A keret tagjai éppen ezért már a reggelit is közösen fogyasztották el a Népligetben, majd a készülődést, öltözködést követően 11 órától kezdődött el Pascal Jansen irányításával az első tréning. A holland vezetőedző és stábja ugyan már pénteken és szombaton is találkozott a futballistákkal, ám akkor még csupán orvosi felmérések, tesztek szerepeltek a programban, hétfőn már az edzőpályán is elkezdődött a közös munka. A labdarúgók izgatottan várták, hogy Jansen kinevezése milyen újdonságokat hoz nekik, az orosz Szpartak Moszkvához távozó Dejan Sztankovics után teljesen más futballkultúrából érkező trénerrel kell összecsiszolódniuk. Ami biztos: kemény hetek elé néznek az FTC játékosai.

Pascal Jansen megköveteli a munkát, céltudatosságára pedig jellemző, hogy húszévesen már tudta, világhírű edző szeretne lenni. Korai sérülését követően nyomban belevágott az edzősködésbe, és még 35 éves kora előtt, az akkori legfiatalabb hollandként megszerezte az UEFA pro licencet. Alapos edző, akinél a siker valóban a részletekben rejlik. Az egyébként holland-angol kettős állampolgárságú tréner Denny Landzaat személyében 38-szoros holland válogatott játékost is hozott magával a stábba, rajta kívül egy holland erőnléti edző szerződtetéséhez ragaszkodott, a szakmai stáb többi tagja marad az első keretnél.

Az első labdás edzést követően a Ferencváros a héten Ausztriába utazik, ahol a tervek szerint nyolc napot tölt, a hazatérést és a néhány napos itthon tartózkodást követően újabb ausztriai edzőtáborozás következik. Pascal Jansen erőssége a megfelelő csapatszellem kialakítása, eddigi csapatainál sohasem volt gond az öltözői hangulattal, Ausztriában így nyilvánvalóan sok beszélgetés, sok edzésen kívüli közös program vár a zöld-fehérek futballistáira. A holland tréner is elismerte, a fizikai munka mellett legalább akkora hangsúlyt fektet majd a csapatkohézió kialakítása. Ebben aligha lesz segítségére, hogy hárman – Dibusz Dénes, Botka Endre és Varga Barnabás – ezekben a hetekben a németországi Európa-bajnokságon szerepelnek Marco Rossi együttesében, és lehetséges távozók és érkezők is lehetnek még a keretben. A brazil Marquinhos, a mali Adama Traoré iránt is érdeklődnek, Varga Barnabás is kapós lehet az Európa-bajnokság után, a brazil Globo pedig arról írt, hogy a Ferencvárosban köthet ki Raul Gustavo. A 25 éves belső védő szerződtetése már csak azért sem lenne meglepő, mert egyfelől szabadon igazolható, másfelől a hátvédsor közepéről távozó Samy Mmaee helyére mindenképpen szeretne futballistát a klub.

A Ferencváros stábja szerdán pedig a közeljövőt illetően is okosabb lesz, hiszen kisorsolják, mely párharc továbbjutójával találkozik a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. A zöld-fehérek lehetséges ellenfelei között olyan együttesek szerepelnek, mint a koszovói Ballkani, a román FCSB, az észt Flora Tallinn, a grúz Dinamo Batumi, a kazah Ordabaszi, az izlandi Vikingur, vagy éppen a tavaly az FTC-t a BL-ből kiütő feröeri Klaksvík.

A Ferencváros hétfőn jelentette be, hogy szerződtette a 20 éves ghánai középpályást, Isaac Pappoe-t, aki az izraeli Asdodból érkezik, de az elmúlt idényt Svájcban, a másodosztályú FC Aarauban töltötte kölcsönben. A futballista védekező és támadó középpályásként is bevethető.


Ami biztos: nem árusítják ki  a kupagyőztes Paks keretét

Klubtörténelmi idény után kezdte el a felkészülést a Paksi FC, kedden az is kiderül, melyik csapat lesz az ellenfele az Európa-ligában.

HÁROM ÉS FÉL HÉT – ennyi idő jut a felkészülésre Pakson a 2024–2025-ös idény első tétmérkőzése előtt. Hétfőn reggel benépesült a Paksi FC öltözője, munkába álltak a labdarúgók, akik valamennyien jól tudják, július 11-én már az Európa-liga selejtezőjében kell helytállniuk. Böde Dánielék klubtörténeti sikert értek el azzal, hogy ezüstérmesként zárták az előző idényt, valamint megnyerték a Magyar Kupát, s kedden azt is megtudják, melyik csapat jelenti nekik az első akadályt a nemzetközi porondon. Alighanem sokan tudják, ha a Borussia Dortmund megnyeri a Bajnokok Ligája döntőjét, a paksiaknak csak a második selejtezőkörben kellett volna bekapcsolódniuk, ám miután a Real Madrid győzött 2–0-ra, két héttel kevesebb idejük jut a felkészülésre. Mindenesetre a Bognár György irányította csapat kiemeltként várja az első selejtezőkör sorsolását, amelyben a svéd Elfsborg, a bolgár Botev Plovdiv, a szlovák Ruzomberok, a román Corvinul Hunedoara, a koszovói Llapi és az azeri Zira hatos fogatból kerül ki az ellenfele.

Ami a játékoskeretet illeti, a hétfői gyakorlásról természetesen hiányzott Szappanos Péter, aki a válogatottal a Németország elleni Európa-bajnoki találkozóra készül, rajta kívül mindenki megjelent, aki az előző idény sikerei­ből kivette a részét. Sőt, nemcsak ők, hanem a Kisvárdáról igazolt Ötvös Bence is, valamint azok a futballisták, akik a legutóbbi bajnoki évet kölcsönben az NB II-ben töltötték – kivéve Hegedűs Jánost és Nagy Richárdot. Az előző évi jó szereplés természetesen ráirányította a figyelmet a paksiakra, így hallani lehetett arról, Lenzsér Bence, Szabó Bálint, Mezei Szabolcs és Windecker József iránt is van érdeklődő, azonban senki sem kapott olyan ajánlatot, amelyet a klub vezetőségének érdemes lett volna megfontolnia, arról nem is beszélve, hogy még véletlenül sem a keret kiárusítása a cél. A héten napi egy edzés szerepel a programban, szombaton az NB III-as Budaörs ellen már sor kerül az első felkészülési találkozóra, június 29-től pedig egy héten át Szlovéniában edzőtáborozik a csapat.

Kocogtak: Kinyik Ákos, Szabó János és Balogh Balázs (Fotó: Paksi FC)

A Puskás Akadémia már Olaszországban edzőtáborozik

Nem csoda, hogy az előző idényben harmadik helyen záró Puskás Akadémia és a negyedikként végző Fehérvár FC is belecsapott a munkába, hiszen alig több mint egy hónap múlva e két együttes már pályára lép a nemzetközi kupaporondon, a Konferencialiga második selejtezőkörében csatlakoznak a mezőnyhöz. Az első meccsekre július 25-én, a visszavágókra augusztus elsején kerül sor. A felcsútiak jelenleg Olaszországban edzőtáboroznak, de már a három távozó nélkül: Batik Bence, Marius Corbu és Luciano Slagveer búcsúzott, s egyelőre senki sem érkezett. A Vidinél is zajlott az élet, Bartosz Grze­lak vezetőedző Újpestre szerződött, helyét Pető Tamás foglalta el.

A DVSC is munkához látott, s közben szerződtette (mint beszámoltunk róla) Szenaga Naoakit – a japán balszélső legutóbb a montenegrói FK Jezeróban futballozott, ahol 34 bajnokin kilenc gólt szerzett és három gólpasszt adott.

Szenaga Naoaki a Debreceni VSC-ben folytatja karrierjét (Fotó: DVSC)

Kecskeméten sem lazsálnak, a hétfői edzésen már az új igazolások is részt vettek, így Kotula Máté, Kovács Barnabás, Papp Milán, Pálfi Kristóf és Vattay Márton is. Az előző idényt kölcsönben a klubnál töltők közül Iyinbor Patrick és Nagy Olivér visszatért a Ferencvároshoz, Szendrei Ákos pedig Dunaszerdahelyre. A támadó Horváth Krisztofer a Torino labdarúgója, jelenleg a magyar válogatottal szerepel az Európa-bajnokságon. A védő Nagy Krisztián tavalyi térd­műtétje után már a csapattal edz, de néhány feladatot még külön végez.

Diósgyőrben orvosi vizsgálatok vártak és várnak a labdarúgókra, szerdán konditermi munka, csütörtökön már két edzés szerepel a programban.

A Hungária körúton sem tétlenkedtek: az MTK Budapest megszerezte Róbert Polievka játékjogát, a Besztercebányáról érkező 28 éves szlovák csatár a Niké Liga legutóbbi idényében gólkirályi címet szerzett 13 góllal.

Az Újpest is hétfőn állt munkába, immáron Bartosz Grzelak irányításával. A klub eddig Babós Leventét, Baranyai Nimródot, Bese Barnabást, Dénes Adriánt, Kaczvinszki Dominikot és Riccardo Piscitellit szerződtette.

Az újonc ETO-nál kapusposzton Thomas Didillon az egyik kiszemelt: a 28 éves francia játékos a legutóbbi mérkőzését még 2022 februárjában játszotta a Cercle Bruges-ben… Úgy tudjuk, a klubnál kezdi el a felkészülést Zseljko Gavrics, a Ferencváros korábbi szélsője legutóbb Dunaszerdahelyen futballozott.

Nyíregyházán is megkezdték a munkát, az orvosi vizsgálatok után edzésbe állt a csapat. Tímár Krisztián vezetőedző szombaton a Cigánd elleni felkészülési mérkőzésen irányítja az együttest.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik