Debrecenből igazolt fiatal magyar védőt az Újpest – hivatalos

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.13. 11:02
Baranyai Nimród is Újpestre igazolt (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC-ben folytatja pályafutását a Debreceni VSC-től távozó egyszeres magyar U21-es válogatott jobb oldali védő, Baranyai Nimród – jelentette be honlapján a fővárosi lila-fehér klub.

A labdarúgó NB I-en belül váltott klubot és a Debreceni VSC-től Újpestre igazolt az egyszeres magyar U21-es válogatott jobb oldali védő, a 20 éves Baranyai Nimród.

A Debrecenben nevelkedő jobbhátvéd már a 2021–2022-es idényben bemutatkozott az élvonalban, ám a következő évad tavaszán a hajdúságiak kölcsönadták Mezőkövesdre, ahonnan visszatért, s a mögöttünk hagyott kiírásban kezdőként 23, csereként öt meccsen három gólig jutott a DVSC színeiben, ám az Újpest kivásárolta őt szerződéséből.

„Nagyon örültem, amikor megkeresett a klub, nem kellett sokáig gondolkoznom az ajánlaton. 20 évesen hatalmas büszkeség, hogy kivásárol egy olyan tradicionális egyesület, mint az Újpest. Nagyon izgatott vagyok a jövővel kapcsolatban, szeretnék együtt nőni a klubbal a következő években” – fogalmazott Baranyai Nimród a klub honlapjának.

Baranyai Nimród az Újpest ötödik nyári igazolása, hiszen a lila-fehérek korábban Babós Levente, Bese Barnabás, Dénes Adrián és Riccardo Piscitelli szerződtetését bejelentették, míg Dékei Márk és Simon Balázs profi szerződést kötött.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Babós Levente (Puskás Akadémia FC, legutóbb kölcsönben: Csákvár, szabadon igazolhatóként), Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Bese Barnabás (Fehérvár FC), Dénes Adrián (Fiorentina – Olaszország), Riccardo Piscitelli (olasz, Mezőköved, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: 
Kölcsönből visszatérhet: Yohan Croizet (francia, Zalaegerszegi TE FC), Eckl Patrick (Komáromi FC), Mucsányi Márk (BVSC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dékei Márk, Simon Balázs
Kiszemeltek: –
Távozók: Jorgosz Andzulasz (görög, szabadon igazolható), Dzenan Burekovic (bosnyák, szabadon igazolható), Albi Doka (albán, szabadon igazolható), Sztefan Jevtovszki (északmacedón), Kiss Tamás (szabadon igazolható), Luca Mack (német, szabadon igazolható), Heinz Mörschel (dominikai-német, szabadon igazolható), Branko Pauljevics (szerb-magyar, szabadon igazolható), Franklin Sasere (nigériai, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: Huszti András (Zalaegerszegi TE FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik