321 millió forintos nyereséggel zárta 2023-at a DVSC

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.07. 14:39
184 millió forintos hiányból fordult át 321 milliós nyereségbe a DVSC Futball Zrt. (Fotó: Koncz Márton)
Az előző, veszteséges év után jelentősen növelte bevételeit és 321 millió forintos nyereséggel zárta 2023-at a DVSC – írta meg a cég éves beszámolójára hivatkozva a dehir.hu.

A beszámoló szerint a DVSC Futball Zrt. 321 millió forintos adózott eredménnyel zárta a 2023-as évet, a részvénytársaság közgyűlése pedig úgy döntött, a tulajdonosok a nyereséget nem veszik ki osztalékként, hanem az eredménytartalékba teszik.

A DVSC Futball Zrt. többségi tulajdonosa az NSE Sport Invest Kft., amelynek tulajdonosa és ügyvezetője Ike Thierry Zaengel, aki tavaly nyár óta a DVSC Futball Zrt. elnöke, s ő birtokolja a cég részvényeinek 50.07 százalékát, 24.83 százalék Debrecen önkormányzatáé, 23.11 százalék pedig a Debreceni Vasutas Sport Clubé, a többin kisbefektetők osztoznak.

A cég éves beszámolójából az látszik, hogy a 2022-es, csaknem kétmilliárd forintos bruttó árbevételét 2023-ban 2 milliárd 683 millió forintra növelte, összes bevételét pedig 2.3 milliárdról 3.76 milliárdra emelte, ennek eredményeként a 2022-es 184 millió forintos hiány 2023-ban 321 millió forintos nyereségbe fordult át.

A kiadások kiemelkedően legnagyobb hányadát a fizetések teszik ki (csaknem kétmilliárd forint 75 munkavállaló,, köztük 47 labdarúgó bére). A bevételek közül a legnagyobb tétel az 1.2 milliárdos vagyonértékű jog, 672 milliót tettek ki a szponzori és kereskedelmi bevételek, 233.5 millió forint pedig a jegyek és bérletek értékesítéséből származott, emellett jelentősebb összeg az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) kapott 289 millió forintos bevétel, miközben a cég saját tőkéje 800 millió forint.

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
12 órája

A Csíkszereda megegyezett Ferenczi János szerződtetéséről – NS-infó

Minden más foci
2025.06.19. 16:32

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:27

Ferenczi János bejelentette, távozik a Debrecentől

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 09:33

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:00

Szilágyi Zoltán ambivalens érzésekkel gondol az idényre

Kézilabda
2025.06.18. 11:30

DVSC: nyolc játékostól elköszöntek, bár az egyikük még visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 09:07

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 19:41
Ezek is érdekelhetik