Vladimir Radenkovics marad a DVTK vezetőedzője; némi vérfrissítést tervez a klub

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.24. 15:37
null
Bajúsz Endre elégedett a csapat 2023–2024-es idényben nyújtott teljesítményével (Fotó: DVTK)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK sportigazgatója, Bajúsz Endre a klubhonlapnak értékelte a maguk mögött hagyott idényt, beszélt Vladimir Radenkovics vezetőedző jövőjéről, illetve a lehetséges nyári átigazolásokról.

Bajúsz Endre mindenekelőtt arról ejtett szót, hogy elégedett az élvonalban elért hetedik helyezéssel: „Magabiztosan hoztuk a célkitűzésünket, a stabil bennmaradást, április végére matematikailag is bebiztosítottuk a jövő évi élvonalbeli tagságunkat, de a lényegi kérdések már korábban, gyakorlatilag a Paks legyőzésével eldőltek. A bennmaradás kivívásának tudatában abban állapodtunk meg a vezetőedzővel, hogy még több lehetőséget ad a fiataloknak, ami meg is történt, hiszen akadémistáink közül Jurek Gábort és Bánhegyi Bogdánt követően Fekete Vince és Ferencsik Bálint is bemutatkozott az NB I-ben. A DVTK negyvenöt pontot szerzett, aminél többet egyszer sem, amióta tizenkét csapat alkotja az NB I mezőnyét. Mindezt újoncként, az építkezés elején, ugyanis a vetélytársaink többsége ezen a téren még előttünk jár, hiszen évek óta az élvonalban szerepelnek.”

Amikor az idény legemlékezetesebb pillanatairól kérdezték, akkor elsőként a Paks elleni hazai győzelmet és a DVSC elleni két sikert, valamint az idegenbeli döntetlent hozta fel példaként: „Ha tovább gondolkodom, akkor azok a találkozók kedvesek a szívemnek, amikor erősebb csapat ellen mutattuk meg, hogy pariban vagyunk vele. Ezért fogalmaztam meg az elégedettségemet, mert az élmezőnyből legalább egyszer mindenkit le tudtunk győzni a PAFC kivételével. A másik véglet pedig egyértelműen az újpesti vereség. Szégyenteljes teljesítményt nyújtottunk, de tanultak belőle a játékosok, tanult belőle a vezetőség, mindenki megértette, milyen elvárásokat támaszt felénk a szurkolótábor. Illetve a labdarúgók a saját bőrükön tapasztalták meg, mennyire fontos, hogy minden meccsen mentálisan élesek legyenek, mert nem lehet egy pillanatra sem hátradőlni a tizenkét csapatos bajnokságban. Azonban felálltunk a földről, legyőztük a Ferencvárost, és Székesfehérvárott hősies küzdelemben szereztünk pontot, azaz a nyári pihenőt és a felkészülést követően helyreállt önbizalommal vághatunk neki az új idénynek.”

A DVTK sportigazgatója arról is beszélt, miként tervez a vezetőedzővel a következő idényben: Ezt a kérdést könnyen rövidre lehet zárni, továbbra is Vladimir Radenkovics irányítja a csapatot, és a stábjának a tagjai továbbra is a DVTK-ért dolgoznak.”

A tervezett nyári igazolásokkal kapcsolatban kifejtette: „Idén nyáron három labdarúgó szerződése járt volna le. Holdampf Gergővel és Gera Dániellel már hosszabbítottunk, Csirmaz Istvánnal pedig nem, ő szabadon igazolhatóvá válik. Rajtuk kívül Pernambuco és Szabó Levente kölcsönszerződése fut ki. Beszéltünk velük, de mindketten elsősorban külföldön képzelik el pályafutásuk folytatását. A keret mégsem marad teljesen ugyanaz, mert a gerinc megtartása mellett némi vérfrissítést tervezünk: tapasztalt, esetleg külföldi, valamint fiatal magyarok szerepelnek az elképzeléseinkben. Vannak kiszemeltjeink, az ügynökeikkel és a klubjukkal már fel is vettük a kapcsolatot az átigazolás ügyében. A lejáró (kölcsön)szerződésű labdarúgók helyére érett játékosokat kívánunk igazolni, illetve magyar utánpótlás-válogatottak megszerzése szerepel még a terveinkben, de ez három félen múlik. Nem csak a fiatalokat kell meggyőzni, hogy Diósgyőrben tovább tudnak fejlődni, hanem a klubjukat is arról, hogy észszerű árat szabjanak. Éppen ezért külföldön is szétnézünk magyar, akár miskolci, borsodi fiatalok hazahozatala érdekében.”

A teljes interjút ide kattintva lehet elolvasni.

1. Ferencvárosi TC

33

23

5

5

80–30

+50 

74 

  2. Paksi FC

33

17

7

9

51–42

+9 

58 

  3. Puskás Akadémia

33

15

10

8

60–35

+25 

55 

  4. Fehérvár FC

33

16

6

11

55–40

+15 

54 

  5. Debreceni VSC

33

14

6

13

49–48

+1 

48 

  6. Kecskeméti TE

33

13

6

14

45–45

45 

  7. Diósgyőri VTK

33

12

9

12

50–56

–6 

45 

  8. MTK Budapest

33

12

8

13

43–62

–19 

44 

  9. Zalaegerszegi TE

33

12

7

14

54–60

–6 

43 

10. Újpest FC

33

11

4

18

45–67

–22 

37 

11. Kisvárda

33

9

4

20

40–55

–15 

31 

12. Mezőkövesd

33

5

6

22

31–63

–32 

21 

AZ NB I VÉGEREDMÉNYE

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik