Drazsics nem megy Újpestre, szaúdi és thaiföldi ajánlata is van

Vágólapra másolva!
2024.05.15. 12:00
Sztefan Drazsics pénteken, az MTK elleni bajnokin búcsúzhat el a Mezőkövesdtől (Fotó: facebook.com/mezokovesdzsory)
Továbbra sem dőlt el, hol folytatja a pályafutását a Mezőkövesd lejáró szerződésű csatára, Sztefan Drazsics, de az már eldőlt, hogy az Újpest FC-t kihúzhatjuk a szóba jöhető lehetőségek közül.

Korábban beszámoltunk róla, hogy az elmúlt hetekben három magyar klubtól kapott konkrét ajánlatot az NB I-ben ebben az idényben 32 bajnokin tíz gólt szerző Sztefan Drazsics, akinek a nyáron lejár a szerződése az élvonaltól búcsúzó Mezőkövesdnél. Akkor a ZTE és az Újpest érdeklődéséről számoltunk be, de ügynöke szerint az már eldőlt, hogy a fővárosiakhoz nem szerződik. A harmadik hazai jelentkező értesüléseink szerint a DVSC.

Azt tudom erre mondani, hogy az elmúlt egy-két évben már valamennyi NB I-es klub érdeklődött iránta – mondta megkeresésünkre Sztefan Drazsics menedzsere, Radovan Stijacic. – Az már eldőlt, hogy Újpestre nem szerződik, de Magyarországról vannak más ajánlatai, ahogy külföldről is vannak lehetőségei.” 

A játékosügynök elmondta, több ázsiai országból is érkezett ajánlat a 31 éves játékosért.

Gólerős centerből kevés van a nemzetközi piacon, pláne olyanból, akiért nem kell átigazolási díjat fizetni. Szaúd-Arábiából és Thaiföldről is keresik és ha befejeződik az idény, még több ajánlat befuthat. Ezért nem kapkodjuk el a döntést, de június elejére szeretnénk lezárni az ügyet” – tette hozzá a menedzser. 

Stijacic azt már korábban is elmondta, ha csak az anyagiak döntenének, akkor Drazsics biztosan külföldön folytatná, de mivel már berendezkedett Magyarországon és szeret itt élni, nem akar mindenáron távozni. Már csak azért sem, mert korábban játszott Kínában is, ahol nem érezte jól magát. Ezért a külföldi ajánlatok ellenére van esély az NB I-es folytatásra is. 

 

Legfrissebb hírek

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
1 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
18 órája

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:26

Futsal NB I: hét gólt szerezve nyert az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 23:10

Kisvárdai bravúr Újpesten, a szabolcsiak elvitték a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 22:15

Tizenkilenc éves támadót igazolt a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:27

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12
Ezek is érdekelhetik