Myenty Abena: Ha mindenki támad, majd én védekezek!

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.05.11. 08:52
Abena duplázott a DVSC ellen, de a Disógyőrt is legyőzné az FTC-vel (Fotó: Török Attila)
Gyerekkorában idegesítette, hogy minden csapattársa támadni akar, ezért hátrament védőnek. Myenty Abena, a Ferencváros suriname-i válogatott játékosa a múlt hét végén duplázott a DVSC elleni meccsen (5–1), és lapunknak elárulta, hogyan került a Loki elleni meccslabda hétfőre Hollandiába.


– Gyerekkorában nem volt csatár véletlenül?
– De! – vágta rá lapunknak adott interjúja kezdetén Myenty Abena, a Ferencváros 29 éves suriname-i válogatott védője, aki az előző fordulóban a Debrecen ellen 5–1-re megnyert bajnokin duplázott, és most a szombati, DVTK elleni bajnokira készül. – Tízéves voltam, amikor Dél-Amerikából Hollandiába költöztünk, és amikor néhány héttel később elkezdtem futballozni, természetesen elöl szaladgáltam.

– Hogyan került akkor a védelembe?
– Idegesített, hogy mindenki gólt akar rúgni… Ott tömörültünk az ellenfél kapuja előtt, sokszor hatan-heten tolongtunk a labda körül, és csak a szerencsén múlt, melyikünk elé pattan a labda. A mai napig emlékszem, felhúztam magam, kisétáltam a pálya szélén álldogáló edzőnkhöz, és azt mondtam neki, ha mindenki elöl akar lenni, majd én leszek hátul. Kicsit furán nézett rám, de látta, mennyire elszánt vagyok. Onnantól hátvédként futballoztam.

– Ehhez képest a Loki ellen kétszer is a legjobbkor volt a legjobb helyen. Belső védőként egyáltalán mit keresett az ellenfél kapuja előtt?
– Ha előremegyek, próbálok Varga Barnabáshoz közel helyezkedni. Tudatosan csinálom ezt, hiszen az edzéseken és a meccseken is megfigyeltem, mikor hova érdemes mozogni. Ha Barnabás irányába érkezik a labda, vagy gólt szerez, vagy a lepattanót követően alakul ki veszély az ellenfél kapuja előtt. Ezúttal is így történt. Igen, jókor voltam jó helyen. Könnyűnek mégsem mondanám egyik gólomat sem, hiszen mind a kétszer gyorsan kellett reagálnom. Figyelnem kellett az előttem álló védők mozgását, kiszámítani a labda ívét és a lehető legjobb ütemben lőni.

– Felnőttkarrierje során duplázott már korábban tétmeccsen?
– Soha. Évekkel ezelőtt egy felkészülési mérkőzésen fordult elő, hogy két gólt szereztem, de előtte és azóta sem sikerült mostanáig.

– Legalább eltette a vasárnapi meccslabdát emlékbe?
– Naná! Szívem szerint két labdát is eltettem volna… Édesanyám Hollandiában él, a lakásában külön kis sarok van berendezve a trófeáimnak, szerencsére akad néhány érem, kupa. Ez a labda is oda került. Anyu ott volt a mérkőzésen, másnap utazott haza, táskájában a labdával.

– Nem is érhette volna el jobbkor élete első dupláját, hiszen anyák napja tiszteletére a klub meghívta az összes futballista édesanyját, így az öné is a Groupama Arénában láthatta a Loki elleni meccset és a két gólját.
– Édesanyám gyerekkorom óta a legnagyobb szurkolóm. Annak idején Hollandiában, amikor még nem lehetett tudni, viszem-e valamire, rendületlenül ott állt hétvégente a mérkőzéseimen a korlát mellett. Ha ő nincs, most nem lennék a Ferencváros játékosa. El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, hogy éppen most szereztem ezt a két gólt.

– Április közepén biztossá vált a Ferencváros bajnoki címvédése, a csapat mégsem enged ki.
– Egyszerűen nem tehetjük meg a szurkolóinkkal, hogy egyetlen mérkőzést is félvállról vegyünk. Másfelől a csapatban mindenki győztes típus, képtelenek vagyunk úgy kifutni a pályára, hogy játsszuk le a mérkőzést, legyünk túl rajta. És az is ott lebeg a szemünk előtt, hogy a tavasszal eddig veretlenek vagyunk, és ha már így alakult, szeretnénk vereség nélkül befejezni. Ehhez már csak két lépés hiányzik, a hétvégén a Diósgyőr otthonába utazunk, majd következik az Újpest elleni hazai derbi.

– Szerdán pedig a Magyar Kupa-döntő a Paks ellen. Meglesz a duplázás?
– A többiek beszéltek róla, milyen volt két éve az ország legnagyobb stadionjában pályára lépni majd’ negyvenezer néző előtt. A Paksot akkor a kupadöntőben három nullára legyőzték a fiúk, biztos vagyok benne, a mostani nehezebb lesz. De a motivációnkon biztosan nem múlik, mindenki láthatta, nem eresztettünk le, ugyanúgy koncentrálunk, mintha még nem dőlt volna el a bajnoki cím sorsa. A Paks elleni kupadöntő miatt sem szabad kiengednünk, szeretnénk újabb felejthetetlen estével megajándékozni szurkolóinknak. Jó érzés olyan csapatban futballozni, amelyben mindenkit a győzelem hajt.

NB I
32. FORDULÓ
15.30: MTK Budapest–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n! 
17.30: Zalaegerszegi TE FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n! 
19.30: Diósgyőri VTK–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

1. Ferencvárosi TC31225478–28+50 71 
2. Paksi FC31166948–40+8 54 
3. Fehérvár FC311651055–39+16 53 
4. Puskás Akadémia311310853–33+20 49 
5. Debreceni VSC311361247–44+3 45 
6. MTK Budapest311271241–58–17 43 
7. Kecskeméti TE321261443–44–1 42 
8. Zalaegerszegi TE311261352–57–5 42 
9. Diósgyőri VTK311181248–56–8 41 
10. Újpest FC321141745–65–20 37 
11. Kisvárda31841935–50–15 28 
12. Mezőkövesd31552127–58–31 20 
az állás

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik