FTC: Sztankovics saját magát és a stábját is kivásárolta a szerződéséből – sajtóhír

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.05.21. 18:18
Dejan Sztankovics alaposan a zsebébe nyúlt (Fotó: Szabó Miklós)
Orosz sajtóhírek szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros korábbi vezetőedzője, Dejan Sztankovics saját zsebből fizette ki, hogy távozhasson a zöld-fehér együttestől, ám ezt a pénzt később visszafizeti neki új csapata, a Szpartak Moszkva. Kiderült az is, hogy a szakember a teljes stábját is kivásárolta élő szerződéséből.

 

Mint ismert, a múlt hét csütörtökön vált hivatalossá, hogy Dejan Sztankovics távozik a magyar bajnok Ferencvárostól, és az orosz élvonalban szereplő Szpartak Moszkvánál folytatja edzői pályafutását. A szerb tréner a döntéséről a Paks ellen elveszített Magyar Kupa-döntő után tájékoztatta a IX. kerületi klubot.

A szerb Republika orosz forrásokra hivatkozva újabb, eddig nem ismert részleteket közölt Sztankovics lelépéséről: a csakfoci.hu szúrta ki, hogy a játékosként Bajnokok Ligája-győztes Sztankovics saját zsebből fizette ki a kivásárlási záradékot, amely információjuk szerint 200 ezer euró volt, a szerb tréner ugyanis csak ennek a feltételnek a teljesülésével távozhatott a Ferencvárostól. A szerb lap azonban hozzátette azt is, hogy ez a lépés csak formális volt Sztankovicstól, hiszen más úton nem lehetett volna kifizetni a záradékot. A Szpartak a későbbiekben kompenzálja majd őt, és a Republika szerint a szerződésén keresztül a teljes összeget visszafizeti neki.

További sajtóhírek szerint egyébként Sztankovics nemcsak magát, hanem a teljes szakmai stábját, a segítőit is kivásárolta szerződéséből a Ferencvárostól, így 100 millió forint fölötti összeget fizetett ki a magyar bajnokcsapatnak.

Lapunk a hírekkel kapcsolatban megkereste a Ferencvárost, amely azonban sajtóértesüléseket továbbra sem kommentál.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
10 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

Kangyal Balázs belesérült a sok gyerek megmentésébe

Jégkorong
2025.09.07. 18:58

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28
Ezek is érdekelhetik