ZTE: kivásárolják az egyik kölcsönjátékost – több opció életbe lép

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.04.06. 13:23
Sallói István (balra) sportigazgató a Nemzeti Sportnak elmondta, a ZTE élni kíván a Várkonyi Bence szerződésében szereplő kivásárlási opcióval (Fotó: ztefc.hu)
A ZTE FC tavasszal remekel az NB I-ben, hiszen pénteken már a hatodik idei sikerét aratta, ráadásul egymás után másodszor nyert 5–1-re, ezúttal Újpesten. A szurkolók azonban némileg aggódhatnak a jövő kapcsán, ha csak azt nézik, hogy a Transfermarkt adatbázisa szerint 11 játékosnak is lejár nyáron a szerződése. Sallói István sportigazgatótól azonban megtudtuk, több játékos esetében opciós, hosszabbítási joga van a klubnak, amivel élni is fognak.

 


 

A lejáró szerződésű labdarúgók közül többek esetében van opciónk hosszabbításra vagy kivásárlásra, amivel élni is fogunk. Erre május harmincegyedikéig van időnk” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a ZTE kerete kapcsán Sallói István sportigazgató.

A Transfermarkt adatbázisa szerint a ZTE-nél a nyáron lejár a szerződése négy kölcsönjátékosnak, a pénteken két gólt szerző Yohan Croizet-nak (Újpest), a görög Sztefanosz Evangelunak (NK Osijek), Gruber Zsombornak (FTC) és Várkonyi Bencének (MTK). Közülük az előbbi három játékos jelen állás szerint távozik a nyáron Zalaegerszegről (a sérüléssel bajlódó Gruber Zsombor már most is a Ferencvárosnál végzi a rehabilitációját), a 22 éves védő, Várkonyi esetében viszont van kivásárlási lehetősége a ZTE-nek és ezzel Sallói elmondása alapján élni is kíván a klub a május végi határidőig.

A piaci portál szintén a lejáró szerződésű labdarúgók közé sorolja a tavasszal alapembernek számító ukrán védőt, Olekszandr Szafranovot és a nigériai támadót, Meshack Ubochiomát, valamint Csóka Dominikot. A sportigazgatótól azonban megtudtuk, Szafranov és Ubochioma esetében élni kívánnak a hosszabbítási opciójukkal, míg Csóka Dominik szerződését már a télen meghosszabbították.

Arról már beszámoltunk a Nemzeti Sport Online-on, hogy a 27 éves középpályás, Bedi Bence tíz év után távozik a klubtól, már eldöntötte, hogy nem hosszabbít, szeretne külföldre szerződni. Az eddig említettek mellett a Transfermarkt a horvát védőt, Zoran Lesjakot, valamint két kapust, Dombó Dávidot és Gyurján Bencét sorolja a lejáró szerződésűek közé – az ő sorsuk még nem dőlt el.

Ugyanakkor Sallói István azt is hangsúlyozta, hogy Márton Gábor vezetőedzőnek 2025. június 30-ig él még a szerződése.

A ZTE sportigazgatójával 16 órától a Sportrádió Hazafutás című műsorában hosszabb beszélgetést is hallhatnak.

Labdarúgó NB I
2024.04.05. 19:51

Kiütés! Megint ötöt rúgott a ZTE, ezúttal Újpesten

Bár a lila-fehérek jutottak vezetéshez, Croizet és Mance duplájával, valamint Németh Dániel találatával fölényes győzelmet arattak a zalaiak.

 

NB I, 27. FORDULÓ
Április 5., péntek
Újpest–Zalaegerszegi TE 1–5
Április 6., szombat
14.15: Fehérvár FC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
16.30: Diósgyőri VTK–Kisvárda (Tv: M4 Sport+)
19.30: Debreceni VSC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Április 7., vasárnap
14.45: Ferencváros–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
17.30: Kecskeméti TE–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)

  1. Ferencvárosi TC25174465–23+42 55 
  2. Paksi FC26155645–31+14 50 
  3. Fehérvár FC26134943–36  +7 43 
  4. Debreceni VSC26116940–32  +8 39 
  5. Puskás Akadémia 26910738–29  +9 37 
  6. MTK Budapest261061035–49–14 36 
  7. Diósgyőri VTK251051040–42  –2 35 
  8. Zalaegerszegi TE271051246–52  –6 35 
  9. Kecskeméti TE261041237–40  –3 34 
10. Újpest FC271041336–55–19 34 
11. Kisvárda26621827–44–17 20 
12. Mezőkövesd26551624–43–19 20
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Dupla nulla! Nem született gól a kiesés elől menekülő csapatok zalaegerszegi összecsapásán

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 16:28

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

NB I: Alaxai Áron nagy álma a válogatottság, igyekszik úgy futballozni, hogy felfigyeljenek rá

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 09:38

Borbély Balázs szerint az edzőt addig szeretik, amíg jönnek az eredmények

Labdarúgó NB I
2025.02.24. 09:39

Az első félidő vége eldöntötte: a Győr megverte odahaza a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2025.02.23. 15:23

Futballőrült családból érkezett Kristian Sekularac – az FTC ellen szerezheti meg első sikerét a Vidiben

Labdarúgó NB I
2025.02.23. 11:17

Az El-kiesés után Fehérváron törné meg itthoni rossz sorozatát a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.02.21. 15:06

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00
Ezek is érdekelhetik