NB I: Minél hamarabb jó lenne lezárni a bajnokságot – Botka Endre

Vágólapra másolva!
2024.04.17. 19:23
Botka szerint az FTC-nél év elején sem volt pánik (Fotó: Török Attila)
Botka Endre, a címvédő és listavezető Ferencváros magyar válogatott labdarúgója arról beszélt, hogy szeretnének minél hamarabb behozhatatlan előnyre szert tenni az OTP Bank Ligában.

 

„Minél hamarabb jó lenne lezárni a bajnokságot. Múlt hétvégén is ez látszott. Mindenki láthatta, mekkora öröm szabadult fel, amikor az utolsó percben megszereztük a győztes gólt” – fogalmazott az M1 aktuális csatornának a védő. – „A mostani a hatodik bajnoki cím lehet egymás után, ez már nagyon szép szám, de nyilván nem szeretnénk megállni itt.”

A 29 éves futballista szerint az idény hajrájában sokkal összeszedettebb és eredményesebb a zöld-fehér együttes, mint egy éve, amikor tavasszal nagy hullámvölgybe került. Úgy vélte, ebben a szezonban végig jó átlagot tudtak teljesíteni.

„Pánik nem volt, de az elmúlt évekhez képest ez volt a legszorosabb bajnokság. Viszont ez kihozott a csapatból olyan pluszenergiát, ami miatt most ennyivel vezetünk” – utalt Botka arra, hogy a Paks még tavasszal is sokáig vezette a tabellát, a Ferencváros azonban a jelenleg 12 fordulón át tartó veretlenségi sorozatával immár 14 ponttal előzi meg a tolnai gárdát.

A válogatottról szót ejtve azt hangsúlyozta, hogy nagy pofon volt neki az előző, márciusi összetartás, amikor nem hívták meg a keretbe, viszont ez olyan pluszmotivációt és -erőt hozott ki belőle, amire szüksége volt ebben az időszakban.

„Az évek során bebizonyítottuk, mennyire összeszedett és összeszokott csapat vagyunk, ezért bármilyen erősségű rivális ellen megálljuk a helyünket. Bízom benne, hogy nagyon sikeres Eb lesz” – mondta Botka.

Ha a Ferencváros szombaton legyőzi a kieső helyen álló Kisvárdát, behozhatatlan előnyre tesz szert, és megszerzi 35. bajnoki címét.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
30 perce

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
12 órája

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
Tegnap, 13:32

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
2025.08.21. 17:30

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:16

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09
Ezek is érdekelhetik