Bognár György: Segíteniük kellene a játékvezetőknek az FTC-t, hogy bejusson a BL-csoportkörbe

Vágólapra másolva!
2024.04.07. 18:03
Bognár György hangot adott elégedetlenségének (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a labdarúgó NB I 27. fordulójának rangadóján a Ferencváros 1–0-ra legyőzte odahaza a Paksot. A meccset követően mindkét vezetőedző nyilatkozott.

 

Segíteniük kellene a játékvezetőknek az FTC-t, hogy bejusson a BL-csoportkörbe, mert amikor idejön a Klaksvík, meg az Olympiakosz, a fetrengést ott már nem díjazzák... Ezt ma nagyon sérelmesnek találom a részünkről” – nyilatkozta Bognár György az M4 Sport kamerái előtt.  

A mérkőzés végén kaptuk a gólt, de a játék képe alapján a Fradi tett többet azért, hogy megnyerje a találkozót. A játék hiányzott a csapatomból, inkább a védekezéssel foglalkoztunk. Ez benne volt a pakliban, hiszen a Ferencváros itthon az egyetlen csapat, amely be tud szorítani minket hosszú időre a kapunk elé. Az első félidőben Könyves Norbertnek volt egy kapáslövése, ám Dibusz Dénes kiütötte a labdáját, illetve Szabó Bálintnak volt egy-két próbálkozása, amikor betört a tizenhatoson belülre, de ezen kívül nem voltak komoly helyzeteink, és a mezőnyjátékban is csak addig jutottunk el, hogy feljátszottuk a labdát, amivel nem tudtunk sokat kezdeni” – mondta a Paks vezetőedzője, ezt már a meccs utáni sajtótájékoztatón.

– Végig fölényben játszott a csapata, de csak a hajrában nyerte meg a meccset. Min vagy kin múlt, hogy nem jött korábban a gól?
Nem látom a különbséget, mi múlik azon, ha az első vagy az utolsó percben szerzett góllal nyerjük meg a mérkőzést. Végig azt tapasztaltam, hogy a játékosok küzdenek, nem adtuk fel egy másodpercre sem. Végig küzdöttünk és egyfajta isteni ajándékként tekintek arra, hogy a hajrában megszereztük a három pontot. Mindent kiadtunk magunkról, rengeteget futottunk, csúsztunk-másztunk. Kiemelném a csapatszellemet, és láthattuk, a cserék milyen nagy erőt és lendületet adtak, sokat tettek hozzá a meccshez. Lenyűgöző teljesítményt nyújtottak a játékosok.

– Mekkora szerep hárulhat a folytatásban a csereként beállva győztes gólt szerző Adama Traoréra?
Roppant fontos játékosunk, úgyhogy óriási köszönettel tartozom az orvosi és a fiziós stábunknak, hogy segítettek neki a visszatérésben a hosszú kihagyást követően. Ragyogó futballista, igazán profi játékos, nagyon is fontos eleme a jövő Fradijának.

– A találkozó után érezni lehetett, hogy a feszült meccs után felszabadult.
Ilyenkor igenis örülni kell, mert sok munkát és energiát tettünk bele a mérkőzésbe. A bajnoki cím kérdése ugyanakkor még nem dőlt el, dolgoznunk kell tovább. A következő meccsre ugyanúgy döntőként tekintünk, s megígérhetem, hogy egy pillanatra sem dőlünk hátra.

 
DEJAN SZTANKOVICS ÉRTÉKELÉSE A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓN

NB I
27. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Paksi FC 1–0 (Adama Traoré 89.)
Budapest, Groupama Aréna, 17 675 néző. V: Karakó

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

1. Ferencvárosi TC26184466–23+43 58 
2. Paksi FC27155745–32+13 50 
3. Fehérvár FC27144948–36+12 46 
4. Debreceni VSC271161041–34+7 39 
5. MTK Budapest271161037–50–13 39 
6. Puskás Akadémia26910738–29+9 37 
7. Diósgyőri VTK261061041–43–2 36 
8. Zalaegerszegi TE271051246–52–6 35 
9. Kecskeméti TE261041237–40–3 34 
10. Újpest FC271041336–55–19 34 
11. Kisvárda27631828–45–17 21 
12. Mezőkövesd27551724–48–24 20
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
8 órája

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
14 órája

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 16:55

Női NB I: hengerelt a Ferencváros az elhalasztott meccsen

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 15:37

Szappanos Péter: Könnyű játszani a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 13:04

Bognár György hosszabbított a Pakssal – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:14

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

Lenzsér részleges izomszakadást szenvedett, még nem tudja, mikor térhet vissza

Labdarúgó NB I
2025.05.06. 11:45
Ezek is érdekelhetik