„Ez volt a legenyhébb szankció” – Csányi Mészöly büntetéséről az NS-nek

SZ. GY.SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2024.03.03. 17:00
Csányi Sándor reméli, Mészöly Géza tanul a hibájából (Fotó: Török Attila, archív)
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke lapunknak adott interjújában Mészöly Géza 1+2 hónapos eltiltásáról is elmondta a véleményét.

 

„Nem a miniszterelnök az egyetlen, aki szigorúnak tartja Mészöly Géza eltiltását, én is erősnek éreztem, de az az igazság, hogy ez volt a legenyhébb adható szankció. – jelentette ki Csányi Sándor a Nemzeti Sportnak adott interjújában.

„Az UEFA-szabályzatokkal összhangban kialakított magyar fegyelmi szabályzat alapján a legkisebb büntetés, amelyet rasszista megnyilvánulás esetén a testület kiszabhatott, a három hónapra szóló eltiltás. Ebből egy hónapot kell most letöltenie, két hónapot pedig felfüggesztett a bizottság. A döntés nem végleges, hiszen a fellebbezés után még hátravan a másodfok. Ugyanakkor a szabályaink szerint nem lehet például írásbeli figyelmeztetést vagy kisebb pénzbüntetést adni, amivel talán kevesebben vitatkoznának.”

„A »feka«, akármilyen szándékkal is hangzott el, egyértelműen faji megkülönböztetés, hiszen ezzel általánosított és a bőrszínhez kapcsolt képességeket. Egy vezetőedzőnek figyelnie kell rá, hogy milyen szavakat használ, hogyan fogalmaz, nyilatkozata ugyanis nagy tömegekhez jut el. Ezzel együtt remélem, Mészöly Géza tanult a hibájából” – mondta el a magyar futball első embere, aki a bérletvásárlási rohamról, Gera Zoltán vezetőedzői kinevezéséről és az Izrael elleni mérkőzés kockázatairól is beszélt lapunknak. A teljes interjút hétfőn olvashatja el a Nemzeti Sport nyomtatott kiadásában, illetve a nemzetisport.hu-n.

 

Legfrissebb hírek

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
8 órája

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
17 órája

Vendégül látta a fellökött labdaszedőt az Újpest felnőttcsapata

Labdarúgó NB I
23 órája

Gróf Dávid videóban is elnézést kért a vasárnapi derbin ellökött labdaszedőtől

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:24

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

Gróf ellökött egy labdaszedőt, Varga állt be a kapuba – pontot mentett az Újpest a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:04

Dugó a pezsgősüvegben – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:25

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23
Ezek is érdekelhetik