Blagojevics kéréssel fordult a DVSC vezetéséhez, szurkolóihoz

Vágólapra másolva!
2024.03.18. 09:59
„Könnyű olyankor ünnepelni a csapatot, amikor négy góllal vezet az első félidőben, de én azt szeretném kérni legyünk türelmesek akkor is, ha vereséget szenvedünk”– fogalmazott a ZTE elleni 5–1-es győzelem után a DVSC vezetőedzője, Szrdjan Blagojevics (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I 25. fordulójának vasárnapi mérkőzései közül a Ferencváros–Puskás Akadémia (1–1) edzői értékeléseivel már jelentkeztünk, most lássuk a másik két meccs, a DVSC–ZTE (5–1) és az MTK–Kisvárda (2–1) találkozók mestermérlegeit.

 

 

DEBRECENI VSC – ZALAEGERSZEGI TE FC 5–1 
Debrecen, Nagyerdei Stadion. 4002 néző. Vezette: Antal
Gólszerző: Ojediran (5.), Vajda B. (26.), Dzsudzsák (33. – 11-esből), Bárány (38., 71.), ill. Németh D. (49.) 

Szrdjan BLAGOJEVICS, a Debreceni VSC vezetőedzője

Sima győzelem!
– Boldog vagyok, de a játékosoké az érdem, ők nyerték meg a mérkőzést. Ez a legnagyobb különbségű győzelmünk, amióta Magyarországon vagyok. Erős a mezőny, de szeretnénk minél előrébb végezni, előbb legyünk a hat között, aztán nézegethetünk feljebb és megcélozhatjuk a dobogót.

– Egy hete Pakson a hajrában engedték ki a győzelmet a kezükből – most viszont minden sikerült.
– Könnyű olyankor ünnepelni a csapatot, amikor négy góllal vezet az első félidőben, de én azt szeretném kérni a szurkolóktól, a klub vezérkarától, a kollégáimtól és a játékosoktól is, maradjunk egységesek és legyünk türelmesek akkor is, ha vereséget szenvedünk.

– Azt mondta, a játékosoké az érdem, de azért az edző határozza meg a taktikát – miként készültek a ZTE ellen?
– Minden ellenfelet elemzünk, ennek megfelelően alakítottuk ki a meccstervet. Uraltuk a mérkőzést, megfelelő volt a hozzáállás, ám mert maximalista vagyok, annyit megjegyzek: a második félidő nem úgy nézett ki, ahogyan szerettem volna – de ilyen győzelem után az edző ne panaszkodjon! Teljesítettük a MLSZ fiatalpercekre vonatkozó előírását is, és büszke vagyok arra, hogy a 2005-ben született Hornyák Csaba bemutatkozhatott az élvonalban.
 

MÁRTON Gábor, a ZTE FC vezetőedzője

Aligha ilyen mérkőzésre számított.
– Még szép, ki számít ilyen mérkőzésre?! Az elején voltak lehetőségeink, ám aztán hamar gólt kaptunk és az első félidőben a hibáinkkal önmagunkat végeztük ki. Az volt a célunk, hogy stabilak legyünk, tudtuk, mik a Debrecen erősségei, de amire készültünk, abból kaptunk gólokat, ezzel el is dőlt a mérkőzés.

– Hogyan élte meg mindezt a kispadon?
– Jól… Dehogyis! Természetesen nagyon rosszul. Pedig jól alakult a tavaszunk, ám azt is tudtuk, ez nem megy mindig így, lesznek nehezebb meccseink. Persze attól függ, honnan nézzük: ha az őszre gondolunk, jó, hogy eltávolodtunk a kiesőzónától, de evés közben jön meg az étvágy, szerettünk volna még feljebb kapaszkodni.

– Mit tudott mondani a játékosoknak a szünetben?
– Nagy csodák nincsenek… Igyekeztem tartani bennük a lelket, váltottunk, volt kényszerű cserénk is, a második félidő eleje nem is nézett ki rosszul, a gólunk után majdnem szereztünk még egyet – de túl nagy volt a különbség, nem maradt sok esélyünk. Kértem, hogy mutassuk meg, van bennünk tartás, ez a mérkőzés sajnos így alakult.   S. ZS.

 

 

MTK–KISVÁRDA 2–1 (Molnár R. 17., Bognár I. 34. – 11-esből, ill. Jovicic 84.)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1938 néző. Vezette: Pintér

HORVÁTH Dávid, az MTK Budapest vezetőedzője
– Sokáig úgy tűnt, izgalommentes meccset játszanak, de nem így történt…
– Az első pillanattól kezdve jó teljesítményt nyújtottunk, noha apró kilengések előfordultak. Kettő nullás vezetés után volt lehetőségünk az újabb gól megszerzésére, és bár nem sikerült, stabil volt a játékunk. A végén szépített az ellenfél, ám győztünk és ennek örülünk.

– Amikor szépített a Kisvárda, nem fordult meg a fejében, úgy járhatnak, mint az előző fordulóban Zalaegerszegen?
– Nagyon a mérkőzés végén érkezett a vendégek szépítő találata, utána nem nyílt nagy gólszerzési lehetőségük, helyén volt játékosaink szíve, és ez győzelmet ért.

– Nyilván tudja, most először győzte le pályaválasztóként a Kisvárdát az MTK – nyolcadik nekifutásra. Nem fekszik csapatának a várdaiak futballja?
– Én csak az utóbbi három meccsről tudok beszélni. A Kisvárdának jó a kerete, hiába áll jelenleg kieső helyen. Rutinos csapat, labdarúgói évek óta jól teljesítenek, nekünk valamiért rendre nem sikerültek a meccseink ellene. Az idényben játszottunk döntetlent, volt vereség is, most pedig győzelem.


FECZKÓ Tamás, a Kisvárda vezetőedzője
– Csak a hajrában veszélyeztették a hazaiak győzelmét. Mi lehetett ennek az oka?
– Kiesés ellen küzdő csapat nem kezdhet így. Gólt kaptunk bedobás után, aztán összehoztunk egy felesleges tizenegyest. Nulla kettő után többet birtokoltuk a labdát, volt sok beadásunk, de nagy helyzetet nem alakítottunk ki. Nem tudtunk nyomást helyzeni a középső zónában a riválisra.

– Mit gondol, csak a sikertelenség az oka, hogy a játékosok képtelenek valós tudásuk szerint teljesíteni?
– A nagy tét, a kiesés elleni küzdelem nyilván rányomja bélyegét a labdarúgók teljesítményére, ám ez nem mutatkozhatna meg a teljesítményükön, hiszen mindannyian profik.

– Korábban sikeres időszakot töltött el az MTK-nál, ellenfélként bajnoki meccsen először tért vissza. Milyen érzésekkel?
– Jó látni, hogy azok a futballisták, akik nálam mutatkoztak be – gondolok Kata Mihályra, Varju Benedekre vagy Nagy Zsomborra –, meghatározó játékosok lettek. Ilyenkor még inkább felértékelődik, milyen nagy múltú klubnál dolgozhattam. A három pont volt a legfontosabb nekünk, sajnos egy sem lett belőle, pedig nagy szükségünk lett volna rá.   Z. A.

 MGyDVL–KGkP
1. Ferencvárosi TC24164462–23+3952
2. Paksi FC25155544–29+1550
3. Fehérvár FC25133943–36+742
4. Debreceni VSC25106937–31+636
5. Puskás Akadémia2599738–29+936
6. Diósgyőri VTK24105939–37+235
7. MTK Budapest251051033–47–1435
8. Kecskeméti TE251031235–38–333
9. Újpest FC25941233–49–1631
10. Zalaegerszegi TE25851236–50–1429
11. Kisvárda25621726–41–1520
12. Mezőkövesd25551524–40–1620
AZ NB I ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik