Sportrádió: Szembejött a valóság, a bajnokságot meg kell nyerni – Orosz Pál

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.02.27. 21:17
null
Orosz Pál volt a Sportrádió vendége (Fotó: Sportrádió)
A Sportrádió Hazafutás című műsorának volt a vendége Orosz Pál, a labdarúgó NB I-ben érdekelt Ferencvárosi TC vezérigazgatója, aki Szegő Tiborral beszélgetve értékelte az Olympiakosz elleni Ekl-párharcot, majd beszélt a bajnoki címért folyó küzdelemről is.

 

„Úgy gondolom, hogy mindenféleképpen teljesítettük a minimális célt, de persze jó lett volna egy olyan »trófeát« a kalap mellé tűzni, mint az Olympiakosz, de aki látta két mérkőzést, és reálisan nézte a dolgot, az láthatta, hogy az Olympiakosz most még jobb, mint a Fradi – helyezte kontextusba a történteket Orosz Pál, aki kijelentette, hogy a görögök kettős győzelme nem volt meglepő. – Szoktam mondani, hogy nem a pénz focizik, de a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb kijön az a különbség, amit a pénz feltételez. (...) Mendilibar fantasztikusan összerakta ezt a csapatot, számomra nagyon nagy edző.”

Az FTC vezérigazgatója ezután arról beszélt, hogy a zöld-fehéreknek alapkövetelmény a bajnoki cím elhódítása.

„Mi egy építkezési folyamatban vagyunk idestova tizenhárom éve. Nagyon messziről kezdtük, s most eljutottunk valahova. Nyilvánvaló, hogy nem mondjuk azt, hogy ez volt a végcél. Először is meg kell nyerni a bajnokságot, enélkül ugyanis nem beszélhetünk a Bajnokok Ligájáról és az Európa-ligáról” – mondta a klubvezető.

A teljes beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.

 

Legfrissebb hírek

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
4 órája

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Távozik az FTC fiatal brazil szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 19:19

Eldőlt, mikor rendezik meg a Ferencváros–Paks rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 16:04
Ezek is érdekelhetik