Domingues duplázott a Lokiban, hazai pályán folytatódott az Újpest mélyrepülése

Vágólapra másolva!
2024.02.06. 17:37
A fehér mezes debreceniek győzelemmel távoztak Újpestről (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 19. fordulójában az egyre kilátástalanabb helyzetbe sodródó, új tulajdonosát a mai délután bejelentő Újpest hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Debrecentől.

 

LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ
ÚJPEST FC–DEBRECENI VSC 1–2 (0–0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 2610 néző. Vezette: Pintér Cs.
Gólszerző: Mörschel (90+11. – 11-esből), ill. Domingues (78., 90+4.)
Kiállítva: Jevtoszki (59., Újpest)

A találkozó szöveges tudósítása itt érhető el.

Azonnal feltűnhetett a jegyzőkönyvet olvasóknak, hogy Szrdjan Blagojevics, a DVSC vezetőedzője alaposan megkeverte a kártyáit, s öt futballistát is a kispadra ültetett a múlt heti, DVTK elleni (2–2) bajnokihoz képest, többek között Dzsudzsák Balázst is – a 37 esztendős, 109-szeres válogatottat logikus lépés volt pihentetni, főleg úgy, hogy szombaton a Ferencváros érkezik a Nagyerdei Stadionba.

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzőjének mozgástere lényegesen szűkebb – a télen egyelőre csak Albi Doka érkezett, a védő is eltiltását tölti, míg hatan távoztak, Vincent Onovo és Tajti Mátyás pedig sérült –, de így is három helyen változtatott az MTK Budapest ellen 0–3-ra végződő, csúfos kudarc után.

S már 42 másodperc után örülhettek volna az újpestiek, de Franklin Sasere passza után Csoboth Kevin ziccerben rontott, vagy ha a másik oldalról nézzük, Megyeri Balázs védett bravúrral. A hazaiak fel is lelkesedtek, de újabb rohamok nem következtek, inkább a mezőnyben zajlott a játék, a másik oldalon a kapuba visszakerülő Banai Dávidnak nem kellett érdemlegesen közbeavatkoznia.

Elképesztő technikai hibákat láthattunk, olykor nem értették meg egymást a játékosok, vagy a passzaikkal tévedtek úgy négy-öt métert. Unalmasan csordogáltak a percek, a nézők úgy érezhették magukat, mintha valamelyik felkészülési mérkőzésen üldögélnének. Pedig az utóbbi hónapokban mutatott botrányos szereplés miatt az ember nagyobb lelkesedést várt volna az újpestiektől, de csak ímmel-ámmal volt kedvük futballozni. A debreceniek is belesimultak ebbe a nihilbe, Pintér Csaba sípszava az első félidő végén megváltással ért fel.

Nem csoda, hogy Blagojevics kettőt is változtatott a szünetben, de a vezetést a hazaiak szerezhették volna meg: Csoboth Kevin passza után Kiss Tamás lőtt – a labda egy méterrel a jobb oldali kapufa mellett suhant el.

„Végre!” – ordított fel valaki, s tényleg, hosszú idő után láthattunk futballra emlékeztető jelenetet. Mert addig az is érdekesnek bizonyult, hogy a Loki egyik orvosa rendre egyedi stílussal futott be a pályára… S amikor már néhányan majdnem beleszundítottak a meccsbe, az 59. percben Sztefan Jevtoszki némi izgalmat hozott az újpesti éjszakába: piros lapot kapott, miután nagyon csúnyán, alattomos módon megrúgta Hamzat Ojedirant.

Emberelőnyben érthetően a Loki vette át az irányítást, ami góllá is érett: a 78. percben a csereként beálló Brandon Domingues vezetéshez juttatta a vendégegyüttest, sőt a hosszabbításban is betalált. A hazaiak még lőttek egy gólt tizenegyesből, de vereség lett a vége. Így tehát folytatódott az Újpest elképesztő negatív sorozata: az utóbbi kilenc bajnokin nyolc alkalommal szenvedett vereséget, s csupán egy pontot kapart össze, gólkülönbsége 5–23… A Loki négy, nyeretlenül megvívott bajnoki után győzött ismét, így bizakodva várhatja a Ferencváros elleni rangadót.

Az Újpest pedig tovább harcolhat a kiesés elkerüléséért. 1–2

SOMOGYI ZSOLT RIPORTJA A SZUSZA FERENC STADIONBÓL...

Késő délután a meccsen, a Szusza Ferenc Stadionban ránézésre minden olyan volt, mint általában: a klub korábbi játékosai, az Újpest nagyszerű egyéniségei a legendák szektorában gyülekeztek, a szurkolók a kapu mögött elhunyt társukra emlékeztek. És mégis… Ez a mérkőzés, ez a nap más volt, mint a többi, hiszen délután hivatalossá vált: új élet kezdődhet a Megyeri úton.


A Lágymányosi híd mellett nemrég felépült Mol székház tetejéről csodálatos panoráma nyílik a fővárosra, a legfelső szintről a Megyeri híd is látszik – a Szusza Ferenc Stadion már nem, a cég mégis a lila-fehér klub mellé állt. A cég központjában a szokásos hétköznapi sürgés-forgás volt jellemző, a büfében finom hot dogot, frissen őrölt kávét és csokit lehetett kapni – éppen úgy, mint bármelyik benzinkúton. Ám kiderült, hogy a megállapodás véglegesítése nem ott történt, hanem Újpesten, a stadion elnöki irodájában ültek asztalhoz a tárgyaló felek. Ahogy az a közleményből is kiderült, a belga üzletember áprilisig még fontos tényezőnek számít az újpesti futballklub életében, beleszólása lesz tehát a csapatot érintő legfontosabb döntésekbe. Beigazolódott az a pletyka is, hogy a következő időszakban, előreláthatóan nyárig Nebojsa Vignjevics marad a kispadon. 


Információink szerint negyed öt után aláírás került az összes hivatalos okiratra, éppen ezért nem volt meglepő, hogy a stadion VIP-szektorának legfelső sorában, éppen középen a belga tulajdonos is ott ült (az utóbbi időben ritkán lehetett őt látni errefelé), mellette pedig Ratatics Péter, a Mol lakossági szolgáltatásokat irányító vezetője foglalt helyet – az elegáns lila nyakkendőt kötő üzletember képviseli az olajtársaságot az újpesti futballklubban. Közvetlenül mellettük Marco Rossi szövetségi kapitány figyelte a pályán zajló eseményeket, néhány sorral előttük Kabát Péter, Véber György, Szlezák Zoltán, vagy a könnyűzenei színpadokon sikereket elérő Széki Attila, azaz Curtis szurkolt a házigazdának.
Optimisták… Bíznak a sokkal szebb újpesti jövőben, amely tehát kedd délután kezdődött el.

A találkozó szöveges tudósítása itt érhető el.

1. Paksi FC18114334–22+12 37 
2. Ferencvárosi TC18113445–20+25 36 
3. Fehérvár FC1893637–27+10 30 
4. Debreceni VSC1985629–25+4 29 
5. MTK Budapest1884624–28–4 28 
6. Puskás Akadémia1877428–22+6 28 
7. Diósgyőri VTK1874728–30–2 25 
8. Kecskeméti TE1873828–29–1 24 
9. Újpest FC19631025–40–15 21 
10. Zalaegerszegi TE18531024–37–13 18 
11. Mezőkövesd18431117–29–12 15 
12. Kisvárda18421220–30–10 14 
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette új klubja az Újpestről távozó szerb középpályás szerződtetését

Labdarúgó NB I
10 órája

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
11 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
18 órája

Futsal NB I: hét gólt szerezve nyert az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 23:10

Kisvárdai bravúr Újpesten, a szabolcsiak elvitték a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 22:15

Tizenkilenc éves támadót igazolt a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:27

Ötvenedik alkalommal rendezik meg a salakmotoros Debrecen Nagydíjat augusztus 20-án

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 15:53

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12
Ezek is érdekelhetik