NB I: Az Olympiakosz ellen nem nyújtottunk a Ferencvároshoz méltó játékot, de sikerült ebből felállnunk – Sztankovics

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.02.25. 23:04
Szabó MiklósDejan Sztankovics szerint a Ferencváros felállt az Olympiakosz elleni vereségből (Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencváros 5–0-s győzelmet aratott az Újpest elleni derbin a labdarúgó NB I 22. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt.

Dejan Sztankovics, a Ferencváros mestere így értékelt az 5–0-s siker után. 

„Nagyon élveztem ezt a mai találkozót, lenyűgöző volt a hangulat, igazi derbi volt, átérzem a két csapat közti konkurenciát. Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, hiszen a nemzetközi kupából való búcsú fizikailag és mentálisan is sokat kivett belőlünk, így kénytelenek voltunk rotálni. Az első tíz percben elég nagy volt a kavarodás a pályán, de utána kontrolláltuk a meccset, azt játszottunk, amit elterveztünk. Valóban hosszú labdákkal játszottuk meg Varga Barnabást, miután a védelem nyomást helyezett ránk, tízból nyolcszor ez sikerült, és az első gól is egy ilyen szituációból született. Szeretném még kiemelni Wingót és Cissét, mindketten lenyűgöző teljesítményt nyújtottak. Illetve megemlíteném Botkát, Katonát és Ben Romdant is, mindhárman keveset játszottak az elmúlt időben, és Pesics játékának is örülök – neki nem könnyű a helyzete, hiszen három-négy minőségi csatárom van, akiket viszont így megfelelően tudok rotálni. Sikerült felállni az előző mérkőzésből, az Olympiakosz ellen talán nem nyújtottunk Ferencvároshoz méltó játékot.” 

Mészöly Géza, az Újpest vezetőedzője a következőket mondta a nagy különbségű vereséget követően.

„Az első harminc percben olyan játékot produkáltunk, amivel felnőttünk a feladathoz, odaértünk a Ferencváros kapuja elé, ők ettől idegessé váltak. Még össze is futottak, amiből majdnem lett egy öngól, ez lökést adott volna a csapatomnak, nagyon kellett volna. Aztán védekezésben hibáztunk, hiszen Varga Barnabás a jobbik lábával tudott kapura lőni, a második pedig egy tanári módon végrehajtott centergól volt – nagyon rosszkor jött, épp a szünet előtt. Így a félidőben a hitüket próbáltuk fenntartani, változtattunk is, ám megint jött egy hiba, aztán már teljesen fellazultunk, és ahogy jöttek egymás utána  gólok, hitehagyottá is váltunk. Nem volt egy olyan vezér a pályán, aki rendet tett volna abból a szempontból, hogy zártabbá tegyük a védekezésünket. El kell ismerni, hogy a Ferencváros jobb minőséget képvisel, nekünk a következő mérkőzéseken kell azt hoznunk, amiken az elmúlt két hétben dolgoztunk, mert meggyőződésem, hogy ez jó irány. Látjuk a távolságot, de azt is, hogy egy-két éven belül aligha lesz olyan erős az Újpest, mint most a Ferencváros. Ám ha aprólékosan és szisztematikusan folytatjuk a munkát, akkor lehet előrelépni.”

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
Újpest FC–Ferencvárosi TC 0–5 (Varga Barnabás 36., 45., Loncar 55., Pesics 76., 82.)
Újpest, Szusza Ferenc Stadion, 11 202 néző. Vezette: Berke

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
1 órája

Ezekkel a gólokkal verte meg a Ferencváros a Ludogorecet a visszavágón

Bajnokok Ligája
2 órája

Varga duplázott, a Ferencváros háromgólos győzelemmel jutott be a BL-selejtező playoffkörébe

Bajnokok Ligája
2 órája

A Puskás Akadémiától vett kölcsön támadót az MTK

Labdarúgó NB I
4 órája

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
4 órája

A mexikói bajnok utánpótlásából igazolt a ZTE

Labdarúgó NB I
7 órája

Gyászol az újpesti futball, elhunyt Káposzta Benő

Magyar válogatott
11 órája

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
12 órája
Ezek is érdekelhetik