NB I: az élcsapatok felemás felkészülést zártak; az FTC Fehérvárról igazolt támadót

Vágólapra másolva!
2024.02.02. 12:29
A Ferencváros Kodro mellett topligás játékossal is erősített (Fotó: Fradi.hu)
Címkék
A labdarúgó NB I tavaszi rajtját felvezető sorozatunk negyedik, egyben utolsó részében az első három helyezett, az őszi dobogósok téli felkészülésével, a keretekben történt változtatásokkal foglalkozunk. A Ferencvárostól távozott Sigér Dávid, de három új játékossal bővült a keret. Az őszi szezon második felében remeklő Fehérvár négy új labdarúgót igazolt, de fontos távozója is akadt: Kenan Kodro – aki épp az FTC-nél folytatja. A listavezető Paks több távozó mellett csak egy érkezőt jelentett be.


A Fehérvár rosszul kezdte a 2023–2024-es idényt, de nem váltott vezetőedzőt, kitartott Bartosz Grzelak mellett, s jól döntött, hiszen a csapat megindult felfele. Sőt, az őszi szezont kifejezetten jó formában zárta, így felkapaszkodott a 3. helyre.  

A téli transzferidőszak eleinte nagy veszteséget hozott a fehérváriaknak, hiszen az FTC megvette leggólerősebb támadójukat, Kenan Kodrót. Rajta kívül Franck Bambock kölcsönbe, Deybi Flores és Kovács Dániel végleg távozott. Érkezett Kovács Patrik, Veszelinov Dániel, Simut Mario Lucas és Nicolás Stefanelli is – utóbbi az amerikai Inter Miamitól. Sőt, az angol Charlton játékosa, George Dobson is kiszemelt... 

A fehérváriak Horvátországban edzőtáboroztak, ahol az összes meccsüket elvesztették, de hazatérve az NB II-es Vasast 3–0-ra legyőzték.    

A Vidi három idegenbeli mérkőzéssel indítja a tavaszi szezont, előbb Zalaegerszegre utazik, majd a Kisvárda és az MTK Budapest otthonában lép pályára.   

Argentin játékost szerződtetett a Fehérvár (Fotó: fehervarfc.hu)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Kovács Patrik (Vasas FC), Simut Mario Lucas (Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként), Nicolás Stefanelli (argentin-olasz, Inter Miami – Egyesült Államok), Veszelinov Dániel (DAC 1904 – Szlovákia)   
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: George Dobson (angol, Charlton Athletic – Anglia)
Távozók: Deybi Flores (Deybi Aldair Flores Flores, hondurasi, Toronto FC – Kanada), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Ferencváros), Kovács Dániel (Volosz – Görögország, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe távozók: Franck-Yves Bambock (francia, Panetolikosz – Görögország)
Kölcsönből visszatér klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –  

A FEHÉRVÁR FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 5.–január 12.; január 18.–január 25., Horvátország (Umag)
Felkészülési mérkőzések 
Horvátországban:
Január 12.: Hajduk Split (horvát)–Fehérvár FC 5–2 (Szabó L., Simut) 
Január 20.: NK Osijek (horvát)–Fehérvár FC 2–0 
Január 21.: Fehérvár FC–FK Teksztilac Odzsaci (szerb, II. o.) 1–2 (Berki)
Itthon:
Január 27.: Vasas (NB II)–Fehérvár FC 0–3 (Katona M., Szabó L., Christensen)

FERENCVÁROS: MINŐSÉGI JÁTÉKOSOK ÉRKEZTEK, KÖZTÜK EGY FEHÉRVÁRRÓL

A Ferencváros felemás őszi szezont zárt, hiszen Sztanyiszlav Csercseszov menesztése után Máté Csabával szárnyalt a bajnokságban, majd Dejan Sztankoviccsal is jól kezdett, de belelépett egy kisebb gödörbe. Utóbbi miatt nem is zárt az élen decemberben, miközben továbbjutott az Európa-konferencialigában, s újabb kupatavaszra készülhet. Nos, bárhogy is, a legfőbb bajnoki favorit továbbra is az FTC. 

A zöld-fehérek első téli igazolása topligából érkezett, hiszen csatlakozott a kerethez egy középpályás, Habib Maiga, aki Bölöni László csapatától, a Metztől szerződött az Üllői útra. Ezt követően a Fehérvár és a teljes NB I egyik legjobb támadóját, Kenan Kodrót igazolta át az FTC, majd az örmény szélső, Edgar Szevikjan is csatlakozott a kerethez. Ami a távozókat illeti, Baráth Péter a lengyel bajnok Raków Czestochowához igazolt kölcsönben, Vogyicska Balázs pedig a Soroksár után a ZTE-nél folytatja, szintén kölcsönben. Végleg távozhat Anderson Esiti, Owusu Kwabena, Samy Mmaee és Tokmac Nguen, de arra kevés esély van, hogy mindannyian a következő napokban váltanak klubot. 

A Ferencváros a felkészülést a Mezőkövesd elleni győzelemmel kezdte (1–0), majd Spanyolországban edzőtáborozott, ahol a lengyel Piast Gliwicét legyőzte, az ukrán Krivbasz Krivij Rihtől és a cseh Viktoria Plzentől kikapott. Lett volna a norvég Molde elleni felkészülési mérkőzése is, ám az elmaradt. Kijelenthető tehát, hogy felemás eredményekkel zárt a Ferencváros, de nem is választott könnyű ellenfeleket. 

Az FTC a tavaszi szezon első meccsén Kisvárdára látogat szombaton, majd kedden már az MTK Budapestet fogadja.  

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Fehérvár FC), Habib Maiga (elefántcsontparti, Metz – Franciaország), Edgar Szevikjan (örmény, Nyizsnyij Novgorod – Oroszország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Stjepan Loncar (bosnyák, Asztana – Kazahsztán) 
Kiszemeltek: Gruber Zsombor (Puskás Akadémia)
Távozók: Sigér Dávid (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Fehérvár FC), Vogyicska Balázs (soroksári kölcsön után ZTE FC) 
Kölcsönbe távozók: Baráth Péter (Raków Czestochowa – Lengyelország)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Anderson Esiti (nigériai), Owusu Kwabena (ghánai), Samy Mmaee (belga-marokkói, Panathinaikosz – Görögország), Tokmac Nguen (norvég)

A FERENCVÁROS FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 6.–január 12., Mezőkövesd; január 15.–január 26., Spanyolország (Benidorm)
Felkészülési mérkőzések 
Itthon:
Január 12.: Mezőkövesd–Ferencváros 0–1 (Loncar)
Spanyolországban: 
Január 18.: Ferencváros–Piast Gliwice (lengyel) 2–1 (Loncar 2
Január 21.: Ferencváros–Molde (norvég) – elmaradt
Január 25., Ferencváros–Krivbasz Krivij Rih (ukrán) 0–2
Január 25.: Ferencváros–Viktoria Plzen (cseh) 1–3 (Dweh – öngól)
 

PAKS: SZŰKÜLT A KERET, BÖDE VISZONT ONTJA A GÓLOKAT

Böde Dániel 2024 tavaszán is folytathatja a góllövést (Fotó: Szabó Miklós)  


Az ősz kétségkívül legnagyobb meglepetését az jelentette, hogy a kizárólag magyar játékosokat foglalkoztató Paksi FC zárt az élen. A listavezető kerete a téli szünet során eddig szűkebb lett, nem véletlen, hogy Bognár György vezetőedző és a rutinos gólvágó, Böde Dániel is többször hangsúlyozta, hogy az atomvárosban nem a bajnoki címre hajtanak.

A téli szünet alatt eddig öt olyan játékos távozott, aki ritkán jutott szóhoz az idény során: a csatár Beke Péter és a hátvéd Temesvári Attila Nyíregyházára, a középpályás Bőle Lukács Mezőkövesdre, a támadó Földi Dominik Szegedre, míg a középső védő Hegedűs János Siófokra tette át a székhelyét. Ugyanakkor a korábban kölcsönadott Gyurkits Gergőt és Nagy Richárdot sem rendelték vissza, előbbi Siófokra, utóbbi Szegedre került. Ezzel szemben mostanáig mindössze két játékos érkezett. Az egyik a marosvásárhelyi születésű, 2022 tavaszán már Pakson játszó, ősszel pedig kölcsönben Budafokon szerepelt középpályás, Kocsis Bence, aki voltaképpen visszatért a csapathoz. A másik új szerzemény Tóth Barna, a Kecskemét 198 centis erőcsatára, vele az őszinél sokszínűbb lehet a Paks támadójátéka.

A tolnaiak előbb itthon, majd Törökországban készültek, az öt edzőmérkőzésüket úgy zárták három győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel, hogy csak kétszer mérkőztek élvonalbeli együttessel (0–0 az osztrák Blau-Weiss Linz, majd 2–0-s siker a bolgár Botev Plovdiv ellen). Figyelemre méltó a veterán Böde Dániel eredményessége, aki összesen öt gólt hozott össze.

A Paks mindjárt rangadóval indít otthon a Puskás Akadémia ellen, utána Mezőkövesdre utazik, majd a Kecskemétet látja vendégül.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Tóth Barna (Kecskeméti TE)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatér: Kocsis Bence (Budafoki MTE) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Beke Péter (Nyíregyháza Spartacus), Bőle Lukács (Mezőkövesd), Temesvári Attila (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe távozók: Gyurkits Gergő (pécsi kölcsön után BFC Siófok), Földi Dominik (Szeged-Csanád GA), Hegedűs János (BFC Siófok), Nagy Richárd (siófoki kölcsön után Szeged-Csanád GA) 
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A PAKSI FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 
Edzőtábor: január 16.–január 27., Törökország (Belek) 
Felkészülési mérkőzések
Itthon:
Január 10.: Paks–BFC Siófok (NB II) 3–0 (Skribek 2, Böde)
Január 13.: Paks–BVSC-Zugló (NB II) 3–2 (Böde 2, Kinyik)
Törökországban:
Január 19.: Paks–MKS Pogon Szczecin „B” (lengyel) 1–3 (Szabó B.)
Január 24.: Paks–FC Blau-Weiss Linz (osztrák) 0–0
Január 26.: Paksi FC–Botev Plovdiv (bolgár) 2–0 (Böde 2)

NB I, 18. FORDULÓ
Február 2., péntek
20.00: MTK Budapest–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Február 3., szombat
12.30: Zalaegerszegi TE FC–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
15.00: Kisvárda–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
17.30: Debreceni VSC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
Február 4., vasárnap
15.00: Mezőkövesd–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport+)
17.30: Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)

  1. Paksi FC17104332–21+1134
  2. Ferencvárosi TC17103442–19+2333
  3. Fehérvár FC1793536–24+1230
  4. Puskás Akadémia1777327–20  +728
  5. Debreceni VSC1774625–22  +325
  6. MTK Budapest1774621–28  –725
  7. Diósgyőri VTK1773726–28  –224
  8. Kecskeméti TE1763825–29  –421
  9. Újpest FC1763824–35–1121
10. Mezőkövesd17431017–26  –915
11. Zalaegerszegi TE17431021–36–1515
12. Kisvárda17421119–27  –814
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik