Magyar válogatott és volt U-válogatott futballisták sora maradt klub nélkül

Vágólapra másolva!
2024.02.19. 15:54
Bukta Csaba, Vécsei Bálint és Novothny Soma is szabadon igazolható (NSO-montázs)
A múlt héten zárult hazai átigazolási időszak után több, korábban a magyar válogatottban vagy korosztályos válogatottban szerepelt labdarúgó is klub nélkül maradt. Őket, szabadon igazolható játékosként még bármikor szerződtethetik a klubok.

 

 

A 30 éves, 12-szeres válogatott középpályás, Vécsei Bálint tavaly márciusban még gólt szerzett a válogatottban a bolgárok elleni Eb-selejtezőn, de tavasszal megsérült, majd nyáron távozott a Ferencvárostól. Ezután Japánban próbált szerencsét, ahol ugyan bajnok lett a Kobéval, ám csak két bajnokin léphetett pályára, így télen távozott és most csapatot keres. Megkeresésünkre egyelőre nem tudott tájékoztatást adni arról, hol folytatja pályafutását.

„Jelenleg egyedül készülök, egy erőnléti edző segítségével. Abban bízom, hogy a hét végig eldől, hol folytatom és akkor jövő héttől már csatlakozhatom az új klubomhoz. Vannak külföldi érdeklődők, melyektől a héten válaszokat várok, illetve hazai csapatok is kerestek, mérlegelem a lehetőségeket és legkésőbb a hét végén szeretnék dönteni a jövőmről"  fogalmazott megkeresésünkre  a középpályás, aki még nem mondott le arról, hogy a nyári Eb előtt visszakerüljön a válogatottba, ezért is szeretne minél előbb csapatot találni. 

Kérdéses a folytatás a 35 éves, 34-szeres válogatott Varga József esetében is, aki múlt héten közös megegyezéssel vált el a DVSC-től, amelynél ősszel csak három bajnokin játszott az NB I-ben.

A legutóbb az MTK-ban futballozott, háromszoros válogatott Futács Márkónak nyár óta nincs klubja. Múlt héten arról számoltunk be, hogy az NB II-es Gyirmót érdeklődik iránta.

Azt meg tudom erősíteni, hogy tárgyalunk a Gyirmóttal, de még nem dőlt el, Márkó hol folytatja a pályafutását" – nyilatkozta a Nemzeti Sport megkeresésére a csatár menedzsere, Filipovics Vladan. Futács iránt korábban a DVTK is érdeklődött, de a borsodiakkal konkrét tárgyalásig nem jutottak el.

A 29 éves, egykori U-válogatott Novothny Soma múlt héten közös megegyezéssel távozott az NB II-es Vasastól. Korábban a DVTK és az Újpest is érdeklődött iránta, de elakadtak az egyeztetések és egyelőre kérdéses hol folytatja. A csatárt képviselő Stars and Friends menedzserirodától megtudtuk, a játékos iránt külföldről is van érdeklődés, de ha nem sikerül külföldre szerződnie, akkor várhatóan a hazai élvonalba szerződik. 

A 22 éves, a különböző korosztályos válogatottakat korábban végigjáró Bukta Csaba január végén vált el az osztrák élvonalbeli SCR Altachtól és lett szabadon igazolható.

Csaba jelenleg az Altach második csapatával készül, és közben dolgozunk azon, hogy megtaláljuk az új csapatát – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a szélsőt képviselő CMG menedzseriroda társtulajdonosa, Kövesdi Viktor. – A következő néhány napban eldőlhet, hol folytatja. Itthonról és külföldről is van olyan lehetőség, melyen érdemes elgondolkodnunk. Ha hazatér, vélhetően az NB I-be szerződik.” 
 

Bukta Csaba hat éve, 2018 februárjában a DVSC U17-es csapatából szerződött a Red Bull Salzburg utánpótlásába, azóta Ausztriában szerepelt. 2021-ben mutatkozott be az osztrák élvonalban, ahol 63 mérkőzésen játszott. 


A szintén volt U-válogatott támadó, Prosser Dániel januárban az NB II-es Szegedtől távozott, miután ősszel 15 bajnoki meccsen egy gólt és két gólpasszt ért el, jelenleg ő is szabadon igazolható. Akárcsak Szőke Adrián, a korábban U18-as szerb, és U21-es magyar válogatott támadó nyáron távozott Diósgyőrből, azóta nincs csapata. 


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik