Bognár György: Brusztos mérkőzés volt, látni lehetett, ebből nem alakul ki jó futball

Vágólapra másolva!
2024.02.05. 09:21
Bognár György csapata ismét az élen áll (Fotó: Árvai Károyl)
Mint beszámoltunk róla, a Kecskeméti TE Mezőkövesden nyert 3–0-ra, míg a Paks otthon győzte le 2–1-re a Puskás Akadémiát a labdarúgó NB I 18. fordulójának vasárnapi játéknapján. Lássuk, hogyan értékeltek a vezetőedzők a mérkőzések után!

Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője

– Mennyire lepte meg, hogy a Diósgyőrből visszaigazolt Lukács Dániel már a tavaszi első fordulóban is játszik a vendégegyüttesben?
– Egyáltalán nem volt váratlan húzás az ellenféltől, ám nem a csatár személye volt a mérvadó. Sokkal inkább az, hogy bár volt tervünk, a hiányosságok előjöttek, és leginkább a középpályán, mert ott elmaradtak a labdaszerzések, a párharcok, az ütközések.

– A tizenharmadik percben már két góllal vezetett a KTE – balszerencsét hozott a tizenhármas…
– Tíz perc alatt „kivégeztük” magunkat. Sajnos hiányoztak a gyors, pontos passzok, ráadásul az ellenfél olyan területeket nyitott meg a vonalak mellett, amelyek lezárása nem sikerült. Arra készültünk, hogy mi irányítjuk a játékot, de ez csupán részben sikerült.

– Talán a második félidőben látottakra gondol?
– Igen, a cserék után valamivel jobban futballoztunk, többet birtokoltuk a labdát, ám mint mondtam, döntő szituációkban rosszul és pontatlanul passzoltunk. Ezen mindenképpen változtatni kell.

Szabó István, a KTE vezetőedzője

– A középpályán dőlt el a meccs?
– Azért a zárt védekezés is kellett ahhoz, hogy a hazai együttes kreatív középpályásai és a kapu előtt veszélyesen futballozó Sztefan Drazsics ne tudjon érvényesülni. Ráadásul a taktikának köszönhetően olyan területeket nyitottunk meg a gyors csatáraink előtt, amelyek megjátszása után kialakultak a gólhelyzetek.

– Lukács Dániel két góljához mit szól?
– Kifejezett kérésemre vettük meg a csatárt a Diósgyőrtől, s lám, a visszatérése után már az első meccsen két gólt szerzett. Ugyanakkor ehhez kellett a középpályásaink és a szélsőink gyors és pontos játéka. Nyilván nem lesz mindig így, de hiszem, hogy a gyorsasága és a gólérzékenysége hasznára lesz csapatunknak.

– A második félidőben sokan hitték, hogy folytatódik a gólfesztivál, ám a szünet után már nem volt eredményes a csapata. Miért nem?
– Az öltözőben arról beszéltünk, hogy továbbra is zártan és szorosan védekezzünk, s abból indítsuk a kontraakcióinkat. Ekkor viszont már pontatlanabb volt a futballunk, ennek ellenére megérdemelten nyertük meg a találkozót.

Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón:

„Nem volt valami jó a játék egyik csapat részéről sem. Inkább küzdelem alakult ki, rengeteg párharccal, szabad- és szögletrúgásokkal. A középpályán a Windecker József, Papp Kristóf páros nem volt elég hatékony, hozzá kell tennem, három ember ellen játszottak, át is kellett szerveznünk a csapatot, és így rendeződött a középpályánk. Brusztos mérkőzés volt, látni lehetett, ebből nem alakul ki jó futball. Az ellenfelünk kontrákra játszott, de nem igazán voltak nagyobb helyzetei. Megérdemelten nyertünk, főleg a jó szögleteink és szabadrúgásaink révén. Hogy mi a helyzet Szabó Jánossal és Mezei Szabolccsal? Izomfáradtságuk van, alapesetben kezdtek volna, de nem kockáztattuk meg a játékukat.”

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője

– Jól kezdett a Puskás Akadémia a rangadón, mégis pont nélkül maradt…
– Szomorú vagyok, mert nem játszottunk rosszul, ugyanakkor a futballt gólokra játsszák. Több alkalommal is veszélyesek tudtunk lenni a gyorsaságunkkal, azonban be kell lőni a helyzeteket. Két hibát követtünk el, megbüntette a Paks.

– Szöglet és szabadrúgás után kapták a gólokat: edzőként mennyire bosszantó ez?
– Nagyon! A legszívesebben a két középső védőmet vettem volna le a pályáról, nekik kell ilyen játékhelyzetekben biztosítaniuk, erre készültünk. Nyomás alatt tartottuk a Paksot, de a hibáinkat megbüntette.

– Ez volt a százötvenedik NB I-es mérkőzése, valamennyi a Puskás Akadémia kispadján. Gondolta volna ezt, amikor 2019 nyarán a klubhoz érkezett?
– Nem tudtam a jubileumról, de a sajtófőnökünk, Szabó Ferenc emlékeztetett rá. Nem voltam ezzel tisztában, fontosabb volt, hogy jól felkészüljünk a Paksból. Nyilván jó érzés, amikor az ember idáig elér, de nekem fontosabb, hogy megkapom a bizalmat arra, hogy fiatalokat neveljünk, és próbáljunk jól futballozni, dobogón zárni az idény végén.

LABDARÚGÓ NB I
18. FORDULÓ
Mezőkövesd–Kecskeméti TE 0–3 (Lukács D. 11., 13., Szabó A. 31.)
Paksi FC–Puskás Akadémia FC 2–1 (Windecker 41., Lenzsér 57., ill. Komáromi 53.)

  1. Paksi FC18114334–22+12 37 
  2. Ferencváros18113445–20+25 36 
  3. Fehérvár FC1893637–27+10 30 
  4. MTK Budapest1884624–28  –4 28 
  5. Puskás AFC1877428–22  +6 28 
  6. Debreceni VSC1875627–24  +3 26 
  7. Diósgyőri VTK1874728–30  –2 25 
  8. Kecskeméti TE1873828–29  –1 24 
  9. Újpest FC1863924–38–14 21 
10. Zalaegerszeg18531024–37–13 18 
11. Mezőkövesd18431117–29–12 15 
12. Kisvárda18421220–30–10 14 
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Lenzsér részleges izomszakadást szenvedett, még nem tudja, mikor térhet vissza

Labdarúgó NB I
1 perce

Várhidi Péter: Nem sok értelmét látom az újpesti edzőváltásnak

Labdarúgó NB I
14 órája

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
16 órája

Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:18

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:08

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Tímár Krisztián: Ilyen egyéni hibák nem férnek bele az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 22:30

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:48
Ezek is érdekelhetik