Átlagban fél évet sem tölt egy csapatnál – bemutatkozik az NB I 15. szerb edzője

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2024.02.16. 12:47
A Kisvárda ellen debütáló Milan Milanovics a második szerb vezetőedző a kiesésre álló Mezőkövesd élvonalbeli történetében (Fotó: Török Attila)
Mindkét borsodi klubnál magyar helyett szerb vezetőedzőt neveztek ki a héten a labdarúgó NB I-ben. Közülük egyelőre csak a Mezőkövesden Kuttor Attilát váltó Milan Milanovics mutatkozik be a hétvégén, a Kisvárda ellen, míg a Diósgyőrt az ideiglenesen irányító Simon Miklóstól átvevő Vladimir Radenkovics debütálására várni kell, hiszen a Ferencváros–DVTK találkozót az Európa-konferencialiga rájátszásában érdekelt zöld-fehérek kérésére elhalasztották. A csonka 21. forduló pénteki nyitányán a listavezető Paks a ZTE-t fogadja, a folytatásban pedig többek között lila-fehér rangadót rendeznek Kecskeméten, ahol az Újpestnek még sosem sikerült bajnoki meccset nyernie.


  

ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 21. FORDULÓJA ELÉ

PÉNTEK

PAKSI FC–ZALAEGERSZEGI TE FC

Az októberi találkozójukon a paksiak idegenben 5–2-re kiütötték a zalaiakat, az örökmérleg éppen ezzel a győzelemmel billen feléjük: 9 tolnai győzelem, 8 döntetlen, 8 ZTE-siker. Ebben a párosításban nem fukarkodnak a csapatok a gólokkal, az átlag ugyanis 3.8 találat mérkőzésenként.

Az előző 12 egymás elleni meccsükből a zalaiak csak egyet tudtak megnyerni, 2022 októberében, még Ricardo Moniz irányításával hazai pályán 3–0-ra – 7 paksi siker és 4 iksz mellett. 

Tizenegyszer csaptak össze úgy, hogy a tolnai zöld-fehérek voltak a házigazdák, ezeknek több mint a fele, 6 találkozó zárult az atomvárosiak győzelmével. A ZTE csak kétszer tudott nyerni, 2008-ban Pécsen 3–0-ra, majd 2010-ben Pakson 2–1-re. A legutóbbi 6 tolnai meccsükből 5-öt nyertek meg a hazaiak – négyszer kétgólos különbséggel –, az egyetlen iksz 2021 áprilisában, egy zárt kapus mérkőzésen született (1–1). 

A legutóbbi 3 bajnokiját csupa egygólos győzelemmel tudta le a bajnokságot vezető Paks, amely az előző 7  NB I-es találkozóján összesen 18 pontot  gyűjtött – egyedül az őszi záráson, Fehérváron kapott ki (0–3). Szeptember elejétől október végéig még ennél is jobban szerepelt: akkor a lehetséges 21-ből 19 pontot zsebelt be (6 diadal, 1 iksz).

A kiesés ellen harcoló ZTE két februári sikere után legutóbb megtorpant, csak 1–1-et ért el hazai pályán a rivális Mezőkövesddel szemben, de ebben a bajnokságban így is ez a legjobb 3 meccses sorozata (2 diadal, 1 döntetlen). 

Ha a zalaiak most kikapnak Pakson, ez lesz az 1972 óta íródó élvonalbeli történelmük 500. veresége. 

A Paks kimagaslóan a legjobb a mezőnyben hazai pályán: 9-szer győzött és egyedül az MTK-val ikszelt (0–0), a gólkülönbsége 22–6.

A Zalaegerszeg az 5. legeredményesebb csapat vendégként, 22 pontjából 13-at gyűjtött be látogatóként, a mérlege 4 siker, 1 iksz, 5 vereség. Idegenben az előző 7 meccsén felváltva nyert, illetve vesztett, ha a tendencia folytatódik, most egy vereségnek kell következnie. 

Ha a paksiaknál pályára lép Balogh Balázs, a ZTE elleni lesz a 350. NB I-es mérkőzése. Ezzel beéri az örökranglistán Szabó Ottót, Oláh Ferencet és Puskás Ferencet.  
 

SZOMBAT

KECSKEMÉTI TE–ÚJPEST FC

♦  Az újpestiek fölénye jelentős, hiszen a 18 lila-fehér rangadóból 9-et ők nyertek meg, a KTE csak 5-ször diadalmaskodott, a döntetlenek száma 4. Ősszel 5–3-as fővárosi siker született, 2022-es feljutása óta ez az egyetlen olyan bajnoki, amelyen háromnál több gólt kapott a Kecskemét. Sőt, az 56. percben még 0–5-re állt… A Fehérvár–FTC (3–5) és a ZTE–FTC (2–6) találkozókkal egálban ez a mostani bajnokság eddigi három leggólgazdagabb mérkőzése.

♦ 2022 októberében először nyert élvonalbeli bajnokit a KTE a Szusza Ferenc Stadionban (1–2), azóta viszont nyeretlen az Újpest ellen (1 iksz, 2 vereség).

♦  A Széktói Stadionban NB I-es találkozón még sosem győztek a fővárosi lila-fehérek, hiszen mostanáig 4 kecskeméti diadal mellett 4 döntetlen született. Az újpestiek csupán egyszer nem kaptak gólt, amikor 2012 májusában 0–0-val távoztak. Tavaly február végén úgy lett 2–2 a vége, hogy a duplázó Tóth Barna révén 0–2-ről a 95. percben egyenlített a KTE.

♦ A listavezető Paks otthonában (0–1) véget ért a Kecskemét hármas veretlenségi szériája (2 diadal, 1 iksz), a december 8-i felcsúti találkozó (0–3) óta most először maradt szerzett gól nélkül Szabó István alakulata.

♦  Az új vezetőedző, Mészöly Géza érkezésével és a diósgyőri 2–1-es sikerrel megszakadt az Újpest történetének legrosszabb, 9 fordulós nyeretlenségi sorozata, amely során 8 vereség mellett mindössze 1 pontot kapart össze. A IV. kerületiek azonban a 20 forduló alatt így is több pontot (24) szereztek, mint az előző három évben a bajnokságnak ugyanebben a szakaszában (22, 18, 22).
 

♦ A KTE hazai egyenlege 6 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, ezzel a 4.  legjobb a mezőnyben. Banó-Szabó Bencéék ebben a kiírásban odahaza csak az augusztus 13-i, Vidi ellen bajnoki meccsüket tudták hátul 0-ra lehozni. Amikor egynél többet kaptak, akkor vesztesen hagyták el a pályát (0–2 a Kövesd, 1–2 az MTK ellen).

♦  Az Újpest 2–2–6-os mérlegével 9. a vendégtabellán, a bajnokság egyetlen olyan csapata, amely minden házon kívüli mérkőzésén szedett be gólt, összesen 25-öt, ami a legrosszabb mutató a mezőnyben, akárcsak a –16-os gólkülönbsége. 
 

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA MASTER GOOD

♦ A kiesésre álló két együttesnek ez lesz a 17. mérkőzése az NB I-ben, az örökmérleg a vendég várdaiak fölényét mutatja: 4 kövesdi győzelem, 5 döntetlen, 7 szabolcsi siker.  

♦  Az első 5 találkozójukból hármat a matyóföldiek nyertek meg, a következő 11-ből azonban már csak egyet, a 2022. áprilisit. Akkor a bennmaradás szempontjából fontos, 2–1-es győzelmet aratott Várdán a Kövesd, a legutóbbi 4 alkalommal azonban képtelen volt legyűrni a szabolcsi gárdát (2 iksz, 2 vereség). Októberben hátrányból nyert 2–1-re a Kisvárda, amely ebben az idényben egyedül ezt a meccset tudta megfordítani. 

♦ Mezőkövesden 7-szer meccseltek, az első (2–2) és a legutóbbi két találkozójuk (1–1) hozott döntetlent. 2020 januárjában jött össze az egyetlen matyóföldi siker (1–0), míg a vendég szabolcsiak 3-szor diadalmaskodtak (1–2, 0–1 és 0–2). 

♦ Bár az utolsó előtti pozícióban lévő Kövesd legutóbb egy pontot hazavitt Zalaegerszegről (1–1), és 608 perc után a góltalansági sorozata is megszakadt, így is a legrégebben – 7 forduló óta – nyeretlen együttes most az NB I-ben (3 iksz, 4 vereség). 

A kiesésre álló matyóföldieknél a hét elején közös megegyezéssel szerződést bontottak Kuttor Attila vezetőedzővel, és a helyére a 61 éves Milan Milanovicsot nevezték ki, aki a Nemzeti Labdarúgó Archívum kimutatása szerint a 15. szerb vezetőedző az NB I-ben. 2013-as feljutásuk óta ő a kövesdiek 9. trénere az élvonalban, és a 2017 tavaszán mindössze 10 bajnokin át foglalkoztatott Tomiszlav Szivics után a második szerb nemzetiségű. Milanovics 2012 óta már 15 csapatnak volt a szakvezetője, és egy klubnál átlagban kevesebb mint fél évet töltött el. Legutóbb tavaly novembertől 5 meccsen át a szerb FK Radnikot irányította, de ott mindössze 0.4-es pontátlagot ért el (2 döntetlen, 3 vereség). Ezt megelőzően 2022-ben 24 találkozón át dirigálta a kazah Tobolt, amellyel a BL-selejtezős párharcban 5–1-re alulmaradt az FTC-vel szemben.

Érdekesség, hogy 2024-ben viszont eddig egyetlen szerb labdarúgó sem érkezett az NB I-be – ilyenre legutóbb a 2018–2019-es idény téli átigazolási időszakában volt példa.
 
A Kisvárda az egyetlen csapat az NB I-ben, amely tavasszal mind a 3 találkozóját elvesztette, pedig ezeket kivétel nélkül otthon játszotta. Legutóbb a 17. fordulóban szerzett pontot, amikor 4–0-ra megverte a vendég Újpestet.

A szabolcsi együttes a 11. fordulótól folyamatosan utolsó a tabellán, ha most nyer, feljön a 11. helyre.  

A Mezőkövesd egyedüliként a mezőnyben még egyszer sem ikszelt hazai pályán, ahol 3 győzelem és 7 vereség a mérlege, a legutóbbi 4 otthoni bajnokiját 0-ra vesztette el.  

A Várda egymás után 9 hazai bajnokit követően utazik ismét idegenbe, ahol 1–1–8 a mutatója, vendégként minden pontját még az idénybeli első vezetőedzőjével, Milos Kruscsiccsal zsebelte be. Távozása óta házon kívül 7-es vereségszériában van.  
 

VASÁRNAP

FEHÉRVÁR FC–DEBRECENI VSC
 
Eddig 87-szer találkoztak az élvonalban, a párharc nagyon szoros, hiszen 35-ször nyert a Vidi, 34-szer a Loki, 18-szor pedig ikszeltek. A gólkülönbséget tekintve viszont a debreceniek állnak jobban: 119–113.
 
Az előző 2 bajnoki csatájukat 2–0-ra és 3–1-re a DVSC nyerte, sőt, a legutóbbi 7 egymás elleni találkozójukból is csak egyet bukott el, 2022 áprilisában a Nagyerdei Stadionban 3–0-ra.
 
Negyvennégy olyan bajnokit rendeztek, amikor a Fehérvár volt a pályaválasztó. Ezekből 26 hozott Vidi-győzelmet, a döntetlenek és a Loki-sikerek száma egyformán 9. Két éve, februárban Szécsi Márk duplájával hátrányból 2–1-re nyert a Debrecen a Sóstói Stadionban. Előtte viszont 2015-től a Vidi vendégeként lejátszott 10 bajnokijából 9-et elvesztett a Loki és csak egyen – 2018 augusztusában Felcsúton (1–1) – tudott pontot szerezni. Legutóbb, tavaly februárban Dorian Babunszki gólját Kenan Kodro egalizálta (1–1).
 
Az előző 10 forduló alapján készített formatabellán a Fehérvár a legjobb az NB I-ben, hiszen 8 győzelme mellett egyedül a KTE-vel ikszelt és a tavaszi nyitányon, Zalaegerszegen kapott ki. Ugyanebben az összevetésben 3 sikerrel, 4 döntetlennel és 3 vereséggel csupán a 8. helyen találjuk a Debrecent.  
 
Tavasszal a Debrecen elleni lesz az első otthoni bajnokija a Vidinek, őszi teljesítményével – 7 diadal, 2 döntetlen, 1 vereség – második a hazai táblázaton. A Sóstón legutóbb simán, 3–0-ra megverte a listavezető Paksot.
 
A Loki alig több mint a pontjai egyharmadát gyűjtött be vendégként, 29-ből 10-et. Legutóbb 2–1-re nyerni tudott Újpesten, de ez csupán a második idegenbeli sikere volt ebben a pontvadászatban. 
 

PUSKÁS AKADÉMIA FC–MTK BUDAPEST

Októberben az 5–0-s sikerrel a párharc eddigi legnagyobb különbségű győzelmét aratta a Puskás Akadémia a Hungária körúton, az örökmérleg azonban még így is a fővárosiak fölényét mutatja: 6 felcsúti siker és 9 MTK-diadal mellett csupán 2 bajnokijuk lett döntetlen – mindjárt a legelső, 2013 novemberében, Székesfehérváron (1–1), majd a tavaly májusi az Új Hidegkuti Nándor Stadionban (0–0).

Az előző 7 egymás elleni találkozójukból ötöt az éppen aktuális vendégcsapat nyert meg, kettőt az MTK, hármat a PAFC, illetve csak egy olyan volt, amelyiken mindkét együttes betalált.

A Puskás Akadémia pályaválasztása mellett is az MTK az eredményesebb: 5 győzelem, 1 iksz és 2 vereség a kék-fehérek eddigi mérlege. Az előző 4 felcsúti csatájukat felváltva nyerte a két csapat, legutóbb 2022 februárjában 2–1-re az MTK.
 
Közös a két gárdában, hogy a tavaszi 3 fordulóban mindössze 3 pontot gyűjtöttek: az MTK a nyitányon az Újpestet verte meg 3–0-ra, a Puskás Akadémia – 3 fordulós nyeretlenségi szériáját lezárva – az előző körben a Kisvárdát győzte le idegenben 2–0-ra.
 
Hazai pályán eddig a felcsútiak az „ikszbajnokok": idénybeli 10 találkozójukból 6 végződött döntetlenre, 2–2 győzelem és vereség mellett. A legutóbbi 2 meccsükön gólt sem szereztek a Pancho Arénában: 0–0 a Kövesd, majd 0–1 a ZTE ellen. 
 

Az előző 7 idegenbeli bajnokijából csak a kecskemétit tudta megnyerni az MTK, amelynek a vendégmérlege 3–2–5. A kék-fehérek 8 gólt kaptak a legutóbbi két házon kívüli meccsükön (3–3 Diósgyőrben, 1–5 az Üllői úton). 
 

A 21. FORDULÓ PROGRAMJA:
Február 16., péntek
20.00: Paks–ZTE (Tv: M4 Sport)
Február 17., szombat
13.00: Kecskemét–Újpest (Tv: M4 Sport)
15.30: Mezőkövesd–Kisvárda (Tv: M4 Sport+)
Február 18., vasárnap
15.00: Fehérvár–DVSC (Tv: M4 Sport)
17.30: Puskás Akadémia–MTK (Tv: M4 Sport)
FTC–DVTK – elhalasztották

1. Paksi FC20134336–22+14 43 
2. Ferencvárosi TC20133452–22+30 42 
3. Fehérvár FC20113641–28+13 36 
4. Puskás Akadémia2087530–23+7 31 
5. Debreceni VSC2085730–27+3 29 
6. MTK Budapest2084825–35–10 28 
7. Kecskeméti TE2083930–31–1 27 
8. Diósgyőri VTK2074930–34–4 25 
9. Újpest FC20731027–41–14 24 
10. Zalaegerszegi TE20641026–38–12 22 
11. Mezőkövesd20441218–31–13 16 
12. Kisvárda20421421–34–13 14 
AZ NB I ÁLLÁSa

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik