ZTE: Rá kell tennünk még egy lapáttal – Huszti András

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2024.01.26. 07:55
Huszti Andrásnak nem a téli alapozás a kedvenc időszaka (Fotó: Szabó Miklós)
Huszti András, a ZTE FC védője betegen kezdte az évet, ám ott volt a ciprusi edzőtáborban, s elmondta, furcsa volt a melegből hazaérkezni a hidegbe.

Már hazai környezetben készül a bajnokság folytatására a Zalaegerszeg. A kék-fehérek január 14. és 20. között Cipruson edzőtáboroztak, két felkészülési mérkőzést játszottak. Előbb 3–1-re legyőzték a helyi Pafoszt, majd 1–0-s vereséget szenvedtek az ősszel a BL-csoportkörben szereplő szerb Crvena zvezdától.

„Cipruson azért jobb volt edzeni, furcsa volt hazaérkezni a hideg valóságba – mondta lapunknak Huszti András, az OTP Bank Ligában az utolsó előtti, 11. helyen álló ZTE 22 esztendős jobbhátvédje. – Nem indult jól az év, beteg voltam, antibiotikumos kúrát írt elő az orvos, de szerencsére az edzőtábor nem volt veszélyben, ott voltam a csapattal. Kemény munkát végeztünk, játszottunk két felkészülési mérkőzést, az elsőn szép győzelmet arattunk egy erős csapat ellen, és a másodikon is jó teljesítményt nyújtottunk a vereség ellenére.”

A zord időjárás miatt a Zalaegerszeg játékosai a hét első felében műfüvön edzettek, ám a terv szerint csütörtöktől ismét a „rendesen” folytatják a munkát.

„Ahogy sok futballistának, nekem sem a kedvenc időszakom a téli alapozás, de tudom, fontos része ez a labdarúgásnak. Egyrészt jobb, amikor zajlik a bajnokság, egymás után jönnek a tétmeccsek, másrészt a hideg nem tesz jót az izmoknak. Ettől függetlenül el kell végezni a munkát, remélem, most már csak normál füvön edzünk, a műfű nem tesz jót az ízületeknek.”

A ZTE pénteken hazai környezetben játszik a Merkantil Bank Ligában szereplő Kozármislennyel, ez lesz a főpróba a jövő szombati, Fehérvár FC elleni bajnoki előtt. Az együttes eddig két játékost szerződtetett a téli átigazolási időszakban, Vogyicska Balázs (Ferencváros) és Kiss Bence (Kecskemét) érkezett.

„Korábban úgy volt, hogy a Győrrel játsszuk az utolsó tesztmeccset, de változott a program. De mindegy, ki az ellenfél, maximális koncentrációval készülünk a mérkőzésre, természetesen győzelemmel akarunk hangolni a bajnoki rajtra. A jövő héten folytatódik a bajnokság, most rá kell tennünk még egy lapáttal, hiszen közelednek a létfontosságú éles mérkőzések. Természetesen ott motoszkál a fejünkben, hogy kieső helyen állunk a tabellán, de keményen dolgozunk, szeretnénk szép fokozatosan felkapaszkodni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik